Get Adobe Flash player

Hírek: Rally1 - Az időterv szerint halad a hibrid WRC-k bevezetési folyamata

 

Az időterv szerint halad a hibrid WRC-k bevezetési folyamata

A hibrid autók bevezetésére vonatkozó cél továbbra is 2022 a rali világbajnokságon, további részletek várhatóan októberben fognak kikristályosodni.

Az FIA rali igazgatója, Yves Matton elmondta, az új szabályokra az év korábbi szakaszában lefektetett időterv továbbra is érvényben van. A 2022-es autókhoz használandó egységek beszállítójának kilétét hamarosan felfedik.

„Készítettünk egy tanulmányt azokkal a cégekkel, amelyek képesek biztosítani azt a fajta felszerelést, amire szükségünk van” – nyilatkozta Matton. „Rendelkezünk a visszajelzéseikkel, a gyártók pedig kapni fognak most egy teljes tanulmányt annak eldöntésére, hogy milyenfajta hibrid rendszert fogunk használni. A formális döntésre októberben kerül sor.

Követjük a tervet. December végére készen lesz a technikai szabályzat, és az a havi Motorsport Világtanács ülésen kihirdetésre is kerül ez. Százszázalékosan követjük a kilenc hónappal ezelőtt bemutatott időtervet.”

A jelenlegi csapatok részéről az egyik nyugtalanság azzal kapcsolatos, hogy szükségük lenne további szezon közbeni tesztelésekre, hogy a 2021-es szezon során felkészíthessék autóikat. Matton elmondta, az FIA foglalkozik ezzel a kérdéssel. „A sportszabályzaton nem dolgoztunk még. Aszerint, amit csináltunk a múltban, engedélyezni fogunk extra napokat, hogy dolgozhassanak az autón.”

A szakember azt is megerősítette, az a szándéka, hogy ne növeljék a jelenlegi autókkal kapcsolatos költségeket, mindezt annak érdekében, hogy új gyártókat tudjanak behozni a sorozatba. „Azon dolgozunk, hogy az autó költségét a jelenlegi szinten tartsuk. Azon dolgozunk a gyártókkal, hogy lássuk, mit tudunk tenni az autókkal és hogy ne költsünk pénzt olyan műszaki dolgokra, melyek a marketing tekintetében nem hozzák vissza a befektetést” – magyarázta Matton.

A következő generációs World Rally Car-ok hibrid hajtással rendelkeznek majd, a rendszer belsőégésű motorja megmarad ugyanaz az 1,6 literes turbófeltöltéses egység, mint ami ma is szolgál az autókban.

 

Andrew

 

2019. október 1.