Kezdve a hősével vívott csatától egészen a World Rally Car aerojának kezeléséig, a tinédzser beszámolt a csúcskategóriás bemutatkozásáról.

Elképesztően alakult Oliver Solberg World Rally Car-os rali világbajnoki bemutatkozása az Arctic Rally Finland-on. A mindössze tizenkilenc éves svéd pilóta a Hyundai Motorsporttól kapott lehetőséget, i20 Coupe WRC-je a 2C Competition színeiben futott, helyzetét pedig nehezítette, hogy a verseny előtt állandó navigátora, Aaron Johnston pozitív koronavírus tesztet produkált, ami miatt hirtelenjében egy másik mitfárerre volt szüksége. Sebastian Marshall lett a kiválasztott. A 2021-es világbajnokság második futamát a hetedik pozícióban befejező Solberget a DirtFish újságírója, David Evans kérdezte egy nappal a versenyt követően.

- Visszatekintve hogyan érzed magad most?

- Igencsak hihetetlen. Átgondolva, hogy hogyan ment minden, teljesen hihetetlen. Amennyiben a rajt előtt valami ilyenre gondoltam volna, valószerűtlen lett volna olyan eredményre gondolni, mint ez.

- Mit csinálsz a verseny óta?

- Furcsának hangozhat, de miután hazaértünk hétfő éjjel, minden, amit tenni szerettem volna, visszaülni az i20 Coupe WRC-be és vezetni – úgyhogy folyamatosan játszom! Volt időm most gondolkodni azon, hogy mit tettünk, és minden, amit tenni akarok most, hogy visszatérjek és ezt csináljam ismét!

- Mit gondoltál, mi lenne egy jó eredmény?

- Nem igazán tudom. A rajt előtt gondolkodtam ezen egy kicsit, és úgy gondoltam, talán ha le tudnék jönni onnan, hogy egy másodperc/kilométerrel vagyok lassabb, mint a legfőbb srácok; ha le tudnám hozni ezt fél másodpercre, boldog lennék.

- Majdnem azonnal ott voltál. Meg kell azonban mondani, hogy az első szakasz volt talán a legtrükkösebb…

- Ez volt az, ahol a legidegesebb voltam. Amikor kimentem a szervizből pénteken délután, mosolyogtam, és természetesen nagyon boldog voltam. Ugyanakkor ideges voltam. Búcsút mondtam a szüleimnek, a csapatnak, és magamra maradtam hirtelen – csak én és Seb, mentünk az első szakasz rajtjához egy World Rally Car-ral.

- Egy álom volt ez…

- Egy álom volt ez, amióta vissza tudok emlékezni. Ahogyan azonban mondtam, az első szakasz nem volt olyan könnyű. Lefulladtam a rajtban. Egy igazán tökéletes rajtot akartam csinálni, egy nagyszerű kilövést, hogy elinduljunk, de lefulladt. Utána pedig nekimentem a hófalnak ugyanazon a helyen, ahol Kalle.

Egy lassú kanyar volt ez, és megúszhattam volna talán, de nem akartam semmit sem kockáztatni, úgyhogy hagytam, hogy belemenjen egy kicsit az autó a hóba. Nem volt probléma. Azt hiszem, a csapat kiszámolta, hogy álltunk még – vagy nem mentünk tovább – nagyjából tizennyolc másodpercen keresztül az első szakaszon. Enélkül negyedik leggyorsabbak lehettünk volna az első szakaszon.

Ezt követően ugyanezen a szakaszon mentünk sötétben, ami eléggé hihetetlen volt. Ott van ez az autód, és pokolian nyomod a szakaszon, aztán amikor megcsúsztatod az autót, nem látod, merre fogsz menni. Egyszerűen hihetetlen, az itinerinformációk azonban olyan jól működnek – az autó egyenesbe jön, aztán ott van az út előtted. Fantasztikus!

Ami azonban az első szakaszt illeti, le akartam szegni a fejem és nekivágni a versenynek. Amikor jöttünk vissza a szervizbe a második szakasz után, elszállt az idegesség. Benne voltam akkor már a versenyben.

- Visszaérni a szervizbe péntek éjjel elég emocionális volt?

- Elég emocionális volt. Hihetetlen volt beszélni Anyuval és Apuval a szakasz után. Azt hiszem, mindannyiunknak voltak kisebb könnyes pillanatai. Ez az életünk, ez a sport jelent mindent mindhármunk számára, ez pedig egy igazán nagy pillanat volt.

Ez azonban akkora pozitív energiát is ad számomra, amikor ilyen pillanataim vannak. Akkora szenvedélyünk van az iránt, amit csinálunk és hogy még jobban csináljuk, mint ahogyan gondoltam, hogy tudom, nagyobb magabiztosságot ad – hihetetlen érzés volt visszaérni a szervizbe és hogy ilyen kellemes érzésem volt az autóban.

- Láttuk, hogy csapkodod a kormánykereket a Power Stage-en. Miért volt ez?

- Jöttem ki az egyik kanyarból, és nem volt tökéletes. Tudtam, hogy eldobtam néhány tizedet, és frusztrált voltam. Maximalista vagyok, és azt akarom, hogy minden kanyarvétel tökéletes legyen. Tudom, hogy nem igazán lehetséges a ralisportban minden kanyart megfelelően teljesíteni, Sebastien Ogier azonban egy maximalista, én pedig éppen olyan akarok lenni, mint ő. Azt hiszem, ez egy olyan dolog, ami a rallycross-ból jön veled – mindig a tökéletes kört akarod és a tökéletes kanyarvételt.

- Milyen érzés volt a hősöddel csatázni?

- Teljesen őrületes. Ez az, ami miatt frusztrált voltam a Power Stage-en – csatázni akartam Sebastiennel. Tudom, ez totális hülyeség és nonszensz, de megvolt az a valós reményem, hogy megpróbáljam legyőzni az utolsó szakaszon. Azt kell mondanom, közel lenni hozzá és küzdeni vele szombaton igazán furcsa volt – mi is a szó?

- Szürreális?

- Pontosan. Tudod, ő az a srác, akit a hősömmé tettem rég, most pedig küzdöttünk egy kicsit. Úgy gondolom, csodálkozott alkalmanként, hogy mi is folyik, amikor fotókat készítettem róla és az autónk közel volt egymáshoz az úton. Őrületes volt! Ő azonban nagyon nyugodt. Sokat beszélgettünk a szakaszok között, egy nagyon kedves srác.

- Miután mindkét Solberggel versenyzett, biztos benne, hogy keményebb feladat leszel, mint az apád volt…

- Ez kedves. Talán nem olyan kedves Apunak – de akkoriban nem küzdött meg Papával, amikor ő teljesen a csúcson volt a Subaruval…

- Mi volt a legkeményebb dolog, amihez hozzá kellett szokni?

- Az aero. Tudtam, hogy ez lesz a helyzet. Bemész a kanyarba, és tudod, hogy nem éppen a józan észre vall rávenni az autót, hogy olyan sebességgel menjen át a kanyaron, őszintén szólva azonban ezeknek az autóknak nincs érzéke! Valószerűtlen, hogy mit meg tudsz csinálni velük, a sebesség, amivel az i20 Coupe WRC-t át tudod vezetni a kanyarokon, egészen rendkívüli. Azt mondtam a verseny előtt, nem a csúcssebesség az a dolog, ami felkelti a figyelmedet, hanem a kanyarsebesség.

- Hogyan tudtál mestere lenni az aerónak?

- Viccelsz? Nem egészen. Gyorsabban tudok majd menni, amint több időm lesz, hogy megértsem azt a módot, ahogyan az aero tapadás megérkezik. A havas körülmények nagyszerűek voltak ezen a versenyen, azonban egy kisebbfajta hegy volt ez, amit meg kellett mászni, hogy megértsem rögtön, hogy mit csinál az aero – néhány valóban nagysebességű hosszú kanyarban találtuk magunkat azonnal, ahol rá kellett bíznod az autót az aeróra. Amikor megcsinálod ezt, az hihetetlen pillanat, amikor megérted, működik minden. Ha teljesen őszinte lehetek, ezek az autók teljesen összezavarják a fejedet!

- Volt valami más is, amihez idő kellett hozzászokni?

- Az itiner. Az információk maguk ugyanazok voltak, amit használtunk az R5-ös autókban, azonban sokkal-sokkal gyorsabban érkeznek. Ahogy el is lehet képzelni, annyival gyorsabban történik minden az i20 Coupe WRC-ben.

- És egy más hangtól jöttek…

- Igen, Köszönetet kell mondanom Sebnek azért, amit végzett. Fantasztikus munkát végzett. Fantasztikus munkát végzett mindenki – mindenki a 2C-nél, minden srácom, aki a svédországi csapatunkból érkezett és természetesen mindenki a Hyundai Motorsportnál. Nagyon kellemes volt Scott Noh úrral, a Hyundai Motorsport elnökével beszélgetni arról, hogy mit csináltunk.

- Mi következik?

- Amennyiben nincs több kérdésed, visszamegyek játszani, és vezetem tovább a Hyundai-om…

- És mikor lesz ismét valóság a virtualitás?

- Nem vagyok benne biztos. Hamarosan megyek tesztelni Szardíniára az i20 N Rally2-vel – alapvetően alig várom, hogy visszaüljek egy igazi raliautóba!

- Akkor semmi sem változott!

- Semmi!

Andrew