Get Adobe Flash player

Maradnak a hibrid érára is a világbajnokság csapatai

A rali világbajnokságon jelenleg részt vevő mindhárom gyártó ott lesz a sportág izgalmas új korszakának kezdetén, miután hivatalosan is elkötelezték magukat, hogy neveznek a sorozat 2022 és 2024 közötti időszakára.

A Hyundai, a Toyota, valamint az M-Sport és Ford alkotta különítmény a jövőben is részese lesz a sorozatnak, mely fordulóponthoz érkezik 2022-ben, amikor is az immár Rally1 néven futó a csúcskategóriás raliautók hibriddé válnak, hajtásukról a belsőégésű motor mellett villanymotor is gondoskodni fog. A megállapodás szerint az FIA és a gyártók ugyanolyan mértékben járulnak hozzá az új technológia fejlesztési költségeihez, mely a fenntarthatóságra, biztonságra és költségmenedzsmentre fókuszál a leginkább.

A hibrid technológia bevezetését 2019-ben jelentették be, és a gyártók, a WRC Promoter, valamint az FIA közötti szoros együttműködés révén alakult ki az a technikai szabályzat, melyet a Motorsport Világtanács ebben a hónapban hagyott jóvá. A módosítások másik kiemelt területe a biztonság, az új, egységes biztonsági cella már átesett a törésteszteken.

A világbajnokság promoterének ügyvezető igazgatója, Jona Siebel a bajnokság jövőjére vonatkozó újabb pozitív lépésként üdvözölte a hármas elkötelezettségét. „Nem túlzás azt mondani, hogy a fenntartható hibrid technológia rali világbajnokság legfőbb kategóriájában történő bevezetése a sportág történetének egyik legnagyobb mérföldkövét jelenti. Komoly előrelépésként illeszkedve üdvözölhető ez majd a bajnokság ötvenedik évfordulós szezonjában” – nyilatkozta Siebel.

„Az FIA-val és a gyártókkal együtt teljes mértékben elkötelezett a WRC Promoter is a zöldebb autók bevezetésében. A hibrid hajtásrendszer az autóipar szerves részét képezi, miközben a világ a fenntarthatóbb jövő felé tart, és létfontosságú, hogy a rali világbajnokság igazodjon ehhez az evolúcióhoz. Ez a ralisport egy olyan céllal, hogy tökéletes kutatás-fejlesztési platformot biztosítson az autóipar számára az új technológiájának kommunikálásához.

A rali világbajnokság marad továbbra is a sorozatgyártású autókon alapuló bajnokságok legkeményebbje, a vezérlet pedig ezen csapatok felől egy pozitív üzenetet küld a jövőt illetően más gyártók felé is, akik fontolgatják, hogy csatlakozzanak a sorozathoz.”

A nagyobb stabilitás biztosítására és a hosszabbtávú tervezési lehetőségek javítására az FIA hároméves bajnoki elköteleződést vezet be a gyártók részére az egyéves megállapodások helyett, ez piaci előnyöket is biztosíthat a felek részére.

2022-től egy új, korlátozott keretszámos rendszer kerül bevezetésre a sorozatban, a három jelenlegi gyártó és az FIA mindegyikének birtokában lesz egy a négy szavazatból, ami azt jelenti, hogy az FIA és a WRC Promoter jobban bevonja a gyártókat a világbajnokság jövőbeli terveibe.

Amellett, hogy a három jelenlegi gyártó 2024-ig elkötelezett marad a rali világbajnoksággal, az FIA azon szándékát is megerősítette, hogy új, a stabilitást és a költséghatékonyságot biztosító megoldásokat hozzon létre ezekben a kereskedelmileg nehéz időkben.

„A rali világbajnokság egy fontos mérföldkő felé tart azzal, hogy az újgenerációs autók, a Rally1-esek 2022-ben megérkeznek” – mondta el Jean Todt, az FIA elnöke. „A plug-in hibrid hajtásra történő váltás a legújabb autóipari trendeket tükrözi, ugyanakkor fenntarthatóbbá teszi a sportágat. Az, hogy ez lehetséges legyen, a gyártók és az FIA közös erőfeszítéseinek volt köszönhető. A tény, hogy mindhárom, a bajnokságban jelen lévő márka elkötelezett további három évre, bizonyítja, hogy a ralisport a megfelelő irányba tart. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez. Ez egyúttal együtt jár a fenntartható energiára történő áttéréssel, ami az egyik legfőbb célja az FIA-nak és a ’Cél Vezérelte’ mozgalomnak.”

A Hyundai autója az i20 N utcai autón fog alapulni, a forró ferdehátú a jelenlegi i20 Coupe World Rally Car inspirációjából született. Az M-Sport és a Toyota ezzel szemben nem árulta még el, hogy melyik modelljét fogja használni a raliautója megépítéshez.

A hibrid bejelentés azt követi, hogy a rali világbajnokság fenntarthatóbb üzemanyag használatát tervezi a versenyautókhoz, valamint zöldebb energiaforrások alkalmazását a szervizparkban. Ezzel kapcsolatban tendert írtak ki, mely a következő feltételeket tartalmazza:

- Fenntartható üzemanyag úgy, hogy a bajnokság különböző kategóriáiban részt vevők számára a beszállító biztosít egy üzemanyagot vagy az üzemanyagok egy sorozatát.

- A szervizparkok plug-in hibrid töltőállomásainak felmárkázása.

- Fenntartható energia előállítás és biztosítás a szervizparkban a Rally1-es autók plug-in töltési szükségletének és szervizpark általános energiaszükségletének lefedésére.

 

Andrew

 

2021. március 31.