Get Adobe Flash player

Breen tudja, hol fejlődhetnek

A Hyundai Motorsport pilótája, Craig Breen beazonosította, melyek azok a területek, ahol javulhat, hogy nagyobb sebességre legyen képes az i20 Coupe WRC-vel a következő aszfaltos versenyeken.

Az autóját a szezon során Dani Sordóval megosztó ír pilóta csalódott volt, hogy egy karakterépítő verseny után nyolcadikként ért célba csupán a Horvát Rally-n. A csapattárs Thierry Neuville mindeközben az utolsó kilométerekig harcban volt a győzelemért.

Breen az ötödik pozíciót foglalta el, amikor egy buta hiba miatt szombaton reggel rögtön az első gyorsasági rajtja után meg kellett állnia kereket cserélni, amivel két percet vesztett. A versenyző ezt a balszerencsés momentumot félretéve is elégedetlen volt a tempójával, és küszködött azzal, hogy megtalálja az optimális beállítást a világbajnoki sorozatban most először szereplő viadal trükkös szakaszaira.

„Elég világos, hogy mit kell tenni, legalábbis nekem” – magyarázta Breen. „Úgy gondolom, sok lépést kellene tudnunk megtenni a következő aszfaltos verseny előtt. Az világos, hogy az autó működik, és nyilvánvalóan Thierry nagyon jól tudja kezelni, ő azonban számos éve vezeti, és képes volt magára finomhangolni. Úgy gondolom, más számára az, hogy belepattanjon és megpróbálja munkára bírni, nehéz.”

A harmincegy esztendős pilóta arról is beszélt, hogy az erőátvitelben történő változtatások lehetnek az eszköze annak, hogy nagyobb sebességre tegyenek szert az idei év további aszfaltos versenyein. „Azt mondanám, a dolgok erőátviteli és a differenciálmű oldalán kell jönnie a továbbiaknak. Ez az, ahol a dolgok érzékenyebbek, és különböző vezetési stílusok bonyolultabbá teszik a dolgokat, úgyhogy úgy gondolom, ez az, amin dolgoznunk kell” – tette hozzá.

A következő murvás versenyen, Portugáliában Sordo fogja vezetni a Hyundai-t, és a tavalyi, valamint tavalyelőtti győzelme miatt minden bizonnyal Szardínián is ez lesz a helyzet. Azt nem tudni, mikor Breen ülhet bele az autóba újból.

A versenynaptár további részében további három aszfaltos viadalra is sor kerül, ezek közül a most először világbajnoki státuszba kerülő Ypres Rally-t 2019-ben megnyerte az ír pilóta, emiatt ott jó esélye lehet az indulásra.

Breen egy R5-ös i20-szal részt vett Szicíliában a Targa Florio Rally-n, mint ahogyan más versenyeken is. „Nyilvánvaló, hogy Danival osztozom az autón, és nem kell szakértőnek lenni, hogy lássuk, a következő versenyek olyan versenyek, amiken Dani nagyon jól szerepel. Ülni fogok a fenekemen, és meglátjuk.”

 

Andrew

 

2021. május 12.