Get Adobe Flash player

Mi látszik az első Rally1-es fotókon?

A Fiesta karosszériába csomagolt hibrid Ford áprilisban megtette első métereit az Egyesült Királyságban, az M-Sport a hónap végén kiadott a Rally1-es gépről néhány fotót, ami alapján máris felfedezhető néhány változás.

A csapatoknak mindezidáig sikerült a jövő évi autójukat rejtegetniük. Az első próbakilométereket a Toyota és az M-Sport is zárt ajtók mögött tette meg, a japán gyártó csapata aztán Franciaország dél-nyugati részén egy privát helyszín felé vette az irányt, hogy tartóssági tesztet végezzen durva murvás felületen, míg az M-Sport a saját területén, a greystoke-i erdő mélyén futtatta autóját, amit az M-Sport tulajdonosának, Malcolm Wilsonnak a fia, a világbajnokság korábbi állandó résztvevője, Matthew vezetett. Mindkét különítménynek sikerült fenntartania a diszkréciót.

A britek azonban úgy döntöttek a tesztelések első fázisának lezárását követően – melyek különböző felületeken és időjárási körülmények között zajlottak –, hogy kiadnak fotókat a 2022-es alkatrészekkel futó Fiestáról.

Az autó kívülről a jelenlegi generációs Ford Fiesta WRC, bát az első lökhárítóról hiányoznak a szárnyak. Az érdekesség a lemezek alatt kezdődik, és ami szemmel is jól észrevehető az oldalablakokon keresztül, hogy a B oszlopnál lévő főív előtt egy további, függőleges elem került bele a bukócsőrendszerbe. Ez az első kézzelfogható ismertetőjegye annak a teljesen új fejlesztésű utascellának, melyet az FIA a csapatokkal együttműködve alkotott meg, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetben helyezzék el a pilótát és a navigátort a jövő évtől a ralisport csúcskategóriás autóiban.

Annak ellenére, hogy az M-Sport a Fiestából készített géppel kezdte meg a tesztelést, a DirtFish értesülései szerint a csapat jövő évben bemutatkozó valódi autója a Ford Pumára alapul.

 

Andrew