Get Adobe Flash player

Rejtélyes gond a Fiesta WRC-vel

Miután három egymást követő versenyen is műszaki problémák hátráltatták Gus Greensmith-t, az M-Sport versenyzője úgy véli, gonddá vált a megbízhatóság.

A brit pilóta huszonhatodikként végzett a 2021-es rali világbajnokság legutóbbi, szardíniai fordulóján, miután kétszer is kiállt a versenyből. Greensmith először pénteken kényszerült a pálya szélére egy erőátviteli probléma miatt, másnap pedig elektromos gondok adódtak a Fiesta WRC-jén.

Mindez azok után történt, hogy a Portugál Rally-n egy gázadással kapcsolatos probléma hátráltatta, ami nélkül a megszerzett ötödiknél is jobb helyezést tudott volna elérni érzései szerint. Azt megelőzően, Horvátországban a Ford hidraulikai rendszerében elment a nyomás, befolyásolva a fékezést is, így Greensmith nem tudta maga mögött tartani Takamoto Katsutát a befejező napon, elvesztette a hatodik pozíciót.

A huszonnégy esztendős versenyző a DirtFish-nek elmondta a legutóbbi futammal, a Szardínia Rally-val kapcsolatban, hogy elégedett azzal, amit csinált, a számtalan műszaki hibát viszont, amit megtapasztalt, ki kell javítani. „Nagyon boldog vagyok azzal a munkával, amit végeztem a mérnökökkel, hogy ilyen mértékben fejlődjön az autó, ez pedig aztán olyasformán világossá vált a hétvége folyamán, hogy egyre gyorsabbá váltunk” – nyilatkozta Greensmith.

„Vasárnap aztán elég jó volt a sebesség. A megbízhatóság azonban gonddá vált mostanra. Sorozatban három verseny, ahol a versenyemet műszaki hiba tette tönkre, ezekről nem tehettem, úgyhogy a végére kell járnunk ezeknek most már. Nagyon sokféle hibánk volt. Horvátországban hidraulikus. Pénteken erőátvitel, aztán ez a visszatérő hiba, ami minden egyes nap előjött, szombaton pedig végleg partoldalra tett.

Nem tudom. Szorítsunk, mert nem akarunk úgy Kenyába menni, hogy úgy versenyzünk, hogy a gondokat kezeljük. Úgy akarunk odamenni, hogy versenyzünk.”

Amikor arról kérdezték, hogy mi a visszatérő probléma, a következőket válaszolta Greensmith: „Úgy gondolom, bajba keverednék, ha elmondanám. Talán inkább befogom a számat.

Ahogyan mondtam már, az autó nem az én felelősségem, a vezetés az. Arra figyeltem csupán, hogy a legjobbat hozzam ki a helyzetből, ezzel foglalkoztunk. Úgy érzem, jó munkát végeztem ezen a hétvégén.”

 

Andrew

 

2021. június 10.