Get Adobe Flash player

Nem világos még, hogy mi állhat a Hyundai futóműgondjai mögött

Sorozatban harmadik alkalommal volt kénytelen kiállni egy rali világbajnoki futamot vezető Hyundai valamilyen felfüggesztéssel kapcsolatos probléma miatt.

A 2021-es sorozat murvás szakaszában előbb Ott Tanak Hyundai i20 Coupe WRC-jének hátsó futóműve szakadt ki Portugáliában, majd a Szardínia Rally-n, aztán pedig Thierry Neuville járt hasonlóképpen a rali világbajnokságba csaknem két évtized után visszatérő Safari Rally-n. A különbség annyi, hogy míg az észt pilóta első eseténél az adott szakaszon nem kapott jelentős ütést a kerék, a másodiknál eltalált egy, a nyomban heverő követ, és ugyanez történt a csapattárssal is.

„Alapvetően egy nagyon lassú bal-jobb kanyarkombinációhoz érkeztünk, és a kijáratnál hirtelen éreztem, hogy valami eltörött az autón” – magyarázta Neuville a kenyai versenyen történteket. „Megpróbáltuk befejezni a szakaszt, azután pedig, hogy megvizsgáltuk, láttuk, hogy felrobbant e lengéscsillapító, és igen, ki kellett állnunk ott.”

A Hyundai Motorsport igazgatója, Andrea Adamo elismerte, csapata „rosszul csinál valamit”, miután három egymás után következő viadalon háromszor sújtott le rájuk egy ugyanolyan jellegű probléma. Ez szöges ellentétben van azzal a kijelentéssel, amit a szakember a Szardínia Rally-t követően tett, miszerint a Hyundai nem követett el hibát a versenygépek felkészítésében a mostani durva felületű murvás versenyeken.

„Ugyanaz a specifikációja az autónak, mint ahogyan befejezte a tavalyi évet az olyan versenyekkel, mint Törökország és Szardínia. Sosem volt problémánk, ez azt jelenti tehát, hogy rosszul csinálunk valamit, ez az egyetlen dolog, amit mondani tudok” – nyilatkozta Adamo a DirtFish-nek.

„Nem keresek kifogásokat, és senki sem keres kifogásokat. Nem történhetnek ilyen dolgok, és nem szabadna ilyen dolgoknak történnie. Anélkül, hogy pánikolnánk, meg kell értenünk, hogy mit csinálunk rosszul, mivel egyszer sem szabadna ilyennek történnie, az pedig, hogy sorozatban háromszor történik, azt jelenti, hogy valamit rosszul csinálunk.

Megismétlem, ezek ugyanazok az alkatrészek, mint tavaly, mások olyanok, mint 2017-ben. A teljesítmény növekedett, talán az igénybevétel más, nem tudom, nem vagyok mérnök, ugyanakkor nem találhatunk kifogásokat, megoldásokat kell találnunk.”

Neuville esete a Safari Rally vasárnapi első gyorsasági szakaszán történt. A pilóta azonnal egyeztetett a csapattal, telefonon elmondta, hogy sok repedést lát, amire azt a választ kapta, hogy a lengéscsillapítót átvizsgálták a szerelők, majd egy csapattag is leellenőrizte még.

A DirtFish értesülései szerint előző este a Hyundai minden alkatrészt kicserélt a felfüggesztésben a befejező napra, az ellenőrzéshez pedig a szemrevételezés mellett repedésvizsgáló spray-t is használnak. Ezzel a módszerrel ugyanakkor nyilvánvalóan csak a külső repedések tárhatók fel, a belülről éppen indulók nem, márpedig ennél az esetnél belülről indult meg a repedés. Arról nem szólnak információk, hogy a kérdéses lengéscsillapító futott-e már ezen a versenyen és egy szemrevételezéses ellenőrzés után szerelték vissza, illetve hogy az alzenaui csapat teljesen újakat vitt az afrikai viadalra vagy felújítottakat.

A Hyundai három győzelmet dobott el gyors egymásutánban, amivel jelentős hátrányba került a pontversenyben a Toyotával szemben az egyéni és a gyártói értékelést is tekintve. A koreai márka balszerencséjéből mindhárom alkalommal a japánok húztak hasznot, a Toyota valamely versenyzője nyerte ezeket a versenyeket.


Andrew

 

2021. június 28.