Renault Clio S1600
A kocsi 2002-ben került homologizálásra, és rögtön megnyerte két világbajnoki futamon is az A6-os géposztályt. Előbb Mikko Hirvonennel győzött Finnországban, majd Simon Jean-Joseph-fel Wales-ben.
A junior világbajnokságon a következő évben tűnt fel először az autó, Brice Tirabassi a Renault Sport színeiben állt rajthoz, és nyert meg három futamot. Igaz, ugyanennyi alkalommal ki is esett, de szoros csatában megszerezte a bajnok címet. A szezon futamai során nála is jobban teljesített Jean-Joseph, de ő nem nevezett a junior bajnokságba.
Az év folyamán a két páros toronymagasan végzett a francia Szuper 1600-as bajnokság első két helyén Jean-Joseph, Tirabassi sorrendben, mely a Renault számára még a világbajnoki győzelemnél is nagyobb presztízsértékkel bírt.
2004-ben Nicolas Bernardi szállt harcba a Renault Sport színeiben a világbajnokságon a juniorok között. A francia fiatal két futamot nyert, és éppen hogy lemaradt a végső koronáról. Ebben az esztendőben kitiltották a WRC-ket az Európa-bajnokságról, aminek következtében a régi kétliteres Kit-Car-ok mellett jó eséllyel vették fel a küzdelmet a Szuper 1600-as gépek is. És hogy nem csak esélyesek voltak, azt 2004-ben Simon Jean-Joseph, a következő idényben pedig Renato Travaglia bizonyította be, mindketten kontinensbajnoki címet ünnepelhettek a Clióval.
2006-ban az ismeretlenség homályából érkezett a junior világbajnokságra Patrik Sandell, aki rögtön elhalászta a győzelmet az évek óta itt küzdő Suzuki flotta elől.
Ezt követően elkezdte átvenni a világbajnokságon a Clio S1600 helyét az alapmodell újabb sorozatából épített R3-as autó, bár szépségtapaszként a legutolsó olyan junior futamot, ami nyitott volt a Szuper 1600-as gépek számára, Yeray Lemes nyerte egy Clio S1600-assal 2010-ben Spanyolországban. Természetesen a nemzeti bajnokságokban továbbra is futottak a régebbi 1,6-os, az R3-asokhoz képest jóval szofisztikáltabb technikák. Ilyen volt Magyarország is, ahol a Kakuszi testvérek 2008-ban ünnepelhettek Szuper 1600-os bajnoki címet.
A folyamatos, komoly fejlesztéseknek következtében az autó tehát hosszú éveken keresztül versenyképes tudott maradni, egyaránt megállta a helyét murván és aszfalton is, aminek köszönhetően Európa-szerte közkedvelt volt a bajnokságokban.
Műszaki adatok
Homologizáció: 2002.04.01. (A5636)
Motor: 4KM típusjelű 1,6 literes, soros szívómotor, dupla vezérműtengelyes vezérlés, Magneti-Marelli MF 4M benzinbefecskendezés
Hengerek száma: 4
Szelepek száma: 16
Furat: 79,5 mm
Löket: 80,5 mm
Hengerűrtartalom: 1598 ccm
Teljesítmény: 230 LE (fordulatszám: 9000 1/min)
Forgatónyomaték: 200 Nm (fordulatszám: 8250 1/min)
Tengelykapcsoló: egytárcsás Cerametallic
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, Sadev 6 sebességes kézi kapcsolású szekvenciális váltó, mechanikus önzáró differenciálmű
Felfüggesztés: McPherson rendszerű első felfüggesztés. Független hátsó felfüggesztés
Fékek:
Elöl: belső hűtésű féktárcsák, átmérő aszfalton 355 mm, murván 285 mm, 4 dugattyús féknyergek
Hátul: 265 mm átmérőjű tömör féktárcsák, 2 dugattyús féknyergek
Hidraulikus kézifék
Kerekek:
Aszfalt: 7x17 collos felnik
Murva: 6x15 collos felnik
Gumik:
Aszfalt: 16/63x17 méretű gumik
Murva: 16/65x15 méretű gumik
Karosszéria: megerősített önhordó acél karosszéria, ahhoz több ponton rögzített, hegesztett biztonsági bukókeret
Üzemanyagtartály: 60 liter
Méretek:
Hossz: 3815 mm
Szélesség: 1783 mm
Magasság: 1480 mm
Tengelytáv: 2495 mm
Nyomtáv elöl: 1783 mm
Nyomtáv hátul: 1780 mm
Súly: 1000 kg
Andrew