Get Adobe Flash player

Tökéletes verseny - Oldal 2

 

Szombatra négy szakaszt terveztünk be. Az első rögtön a tavalyi kedvenc, sagen-i gyorsasági, ami Marcus Grönholm számára is az egyik legjobb, éttermét is erről nevezte el. Fatelepítés miatt azonban az utolsó kanyart kivették idén, nagy látványosságtól megfosztva minket. A mostani célkanyar sem volt rossz, a finnek látványosan abszolválták a jobbos kanyarulatot. Itt kell megjegyeznem, Latvalának volt egy olyan megjegyzése a hétvége folyamán, hogy át kell állítani stílusát, mivel a saját beállításaival nem tud gyorsabban menni. Polóját átvariálták annak megfelelően, ahogyan csapattársa belőtte azt, így viszont a szókimondó finnek nem feküdt még annyira. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg, más vezetési stílust kell alkalmaznia. Úgy érzem, ez nem csak rá lesz érvényes, hanem minden látványosan autózó skandináv pilótára is, ha eredményesen akar szerepelni. A verseny végeredménye is mutatja, a precizitás lassan-lassan átlépi a látványos finn stílust… sajnos! Beszélgettem pár szót egy norvég apukával, akinek kisfia Henning Solberges overálban követte az eseményeket, és kiderült, ismerik is a neves versenyzőt. Kérdeztem, mi a véleménye arról, hogy a Volkswagen és Ogier ennyire jó, amire elismerő, de kényszeredett mosoly volt a válasz.

Az, hogy más világba csöppent az ember, nem csak a pálya szélén mutatkozik meg. Miután próbáltuk kitolni egy ártatlan szituációban a hófal fogságába eső autónkat, és bosszúsan fordultunk hátra, hogy bizony ez hármunknak nem fog menni, abban a meglepetésben volt részünk, hogy három kocsi állt már mellettünk, utasai igyekeztek segítségünkre lenni. Önzetlenül, mert ez erre felé így dívik!

Sajnos ekkor Tidemand már nem volt versenyben, a napi első szakasz célja előtt nem sokkal kilehelte a lelkét autójának motorja. A nap végére Loeb pár szekundumot hozott Ogier-n, de a fiatalabb francia így is biztonságosnak mondható előnnyel vezetett. Latvala nagyon sokat kapott ezen a napon, őt Ostberg is megelőzte. Az ötödik helytől a három M-Sportos kocsi következett Novikov, Neuville és Hanninen sorrendben. Utóbbinak az utolsó gyorsaságin, a két kilométeres Hagfors Sprint utolsó kanyarjában, egy buta hiba után sikerült több mint egy percet tölteni a hófalban. Hirvonen nem volt az első húszban, szakaszeredményei sem mutattak túl fényesek a kedvezőtlen rajtpozíciója miatt. Ennél nagyobb csatában volt ugyanakkor a két WRC 2-es páros, a hazai pályán versenyző Anders Gröndal (Subaru Impreza STI) és a szaúdi Yazeed Al Rajhi (Ford Fiesta RRC). Az autó képességeit tekintve utóbbi pilótánál volt az előny, viszont ő most látott másodszor havat. Az első napi félperces különbséget szombaton öt szekundumon belülre hozta, ráadásul itt-ott túlcsúszva gyorsan belopta magát a nézők szívébe is.

Visszatérve a „nagyokhoz”, Loeb a kvalifikációs szakaszon mutatott teljesítményével indokolta lemaradását, hiszen a versenyen onnantól kezdve mindig kedvezőtlenebb útviszonyok között kellett teljesítenie, mint riválisának. Ugyanakkor nagyon sportszerűen elismerte azt is, hogy Ogier túl gyors hozzá képest, nem tudja elkapni az élen álló egykori csapattársát. A Volkswagen Motorsport vezetőjének, Jost Capitónak a nyilatkozata is azt a véleményt támasztotta alá, hogy francia versenyzőjük a kulcsa kitűnő eredményüknek: „A monte-carlói második helyezésünk meglepetés volt. Ott kilencven százalékban a pilótán múlnak a dolgok, és csak tíz százalékban az autón. Itt is nagyrészt a sofőr teljesítménye határozza meg a sorrendet, úgyhogy még most sem tudjuk igazán, hogyan állunk az autóval. A következő forduló Mexikóban szintén nagyon speciális verseny, úgyhogy úgy gondolom, Portugáliáig kell várnunk, hogy meglássuk a kocsi valós potenciálját. De nagyon jó most ebben a pozícióban lenni”.

A volkswageneseknek egy dolgot lehetett csupán felróni, nem volt még shop-juk, ahol csapatruházatot, egyéb apróságot lehetett volna venni. Az itthonról záporozó kérdések miatt muszáj volt utánajárni a dolognak. A catering sátorba tartva először nem jutottam eredményre (a bejáratnál svéd leányzó a belépőre nézve megkérdezte, ez mindenhová jó? Hát persze…), másodszorra egy úr be sem engedett. Harmadszorra energiaitallal vártak, majd a kérdésre sajnálatukat kifejezve azt válaszolták, hogy Portugáliában már nagy valószínűséggel lesz minden cucc. Hogy irigykedjen mindenki, elárulom, a VIP embereknek szánt kollekcióból három sál megmaradt, ebből egyet rögtön a kezembe nyomtak.