A „This is Rallying – Rally Memories – A Tribute Video” című videók nosztalgiázást ébresztettek bennem. Egyfajta kettőség kezdett el motoszkálni a fejemben, miszerint ezek az emberek a versenyeken, az autóban ülve „a jelen kor gladiátoraiként” küzdenek, de miután kiszállnak az autóból, igazi EMBER-ként viselkedve igyekeznek a nézők, rajongóik kedvében járni, valamint szórakoztatni saját magukat is.

Álljon itt egy-két ilyen történet, főként saját élmények:

A rali világbajnokság nagyágyúihoz nehéz közel kerülni, de a Forma-1-gyel ellentétben nem lehetetlen.

Sebastien Loeböt például a Citroen csapat emberei folyamatosan felügyelik, tuszkolják ide-oda, rejtegetik a nagyérdemű elől. Így történt ez egy Monte-Carlo Rallye-n is, ahol már idegesítő volt, hogy nem tudtunk a világbajnoktól autogramot szerezni. Erről tulajdonképpen le is tettünk, mikor megcsillant a remény. A párosok a szombat esti, „flexi” szerviz előtti park fermébe álltak be és hagyták ott a versenyautót kis időre. Mi a magyaros leleményességet és a sportbírók figyelmetlenségét kihasználva jókor teremtünk Loeb előtt, éppen kiszállt az autóból, de még „védtelen” volt, a sportbírók és a Citroen akkor éppen Kronos színekben öltözött, egyébként felettébb szemrevaló sajtófőnök kisasszonya is messze volt.

Az aláírás tehát meglett, viszont azt még mindig nem értettük, mi is ez az új szabály, miről szól a „flexi” szerviz. Nos, ebben „jobb híján” az éppen a monte-carlói kikötő egyik korlátján csücsülő, az utolsó napot a második helyről váró Toni Gardemeistertől kértünk segítséget. Hogy legyen ok, amivel odamegyek, vittem a műsorfüzetet és egy tollat. Miközben Toni és navigátora, Jakke Honkanen aláírták a műsorújságot, megkérdeztem a szőke finnt: „Toni, mit csináltok itt?” Azonnal jött a válasz: „Várunk. Elég nagy időintervallum van, ezen belül lehet a 45 perces szervizt megcsinálni. Hogy mikor? Ezt a csapat dönti el. Úgyhogy arra várunk, hogy behívjon a csapat. Lehet, hogy reggelig sem megyünk be?” És ezzel nagy nevetés tört ki belőlük és persze belőlünk is.

Grönholmot már csütörtökön elkaptuk, beugrottunk a Ford paravánján, mikor láttuk előjönni, Ő azonban elhúzott előttünk. Igyekezetünket azonban a Ford sajtósa észrevette és rendes volt, visszahívta a kétszeres világbajnokot. Megvolt a fotózás, mosolyogva kezet fogott velünk Marcus, aztán elviharzott a sajtótájékoztatóra.

Amúgy a versenyt Ő nyerte, Loeb az első napi hibáját követően fergeteges tempót diktálva feljött a második helyre, Garde pedig az osztrák Stohlt tartva a dobogón végzett.

Apropó Grönholm és Loeb. Korzikán történt, hogy a verseny első gyorsaságiján összegyűlt rengeteg néző eléggé fegyelmezetlenül viselkedett. Mivel Grönholm vezette akkor a pontversenyt, Ő indult volna elsőnek, mögötte Loeb. A sajátos gesztusairól ismert finn próbált információt gyűjteni, mivel érezte, hogy a szakasz nem lesz megtartva. Aztán egyszer csak odament Loeb autójához és közölte a franciával a híreket. „Nem lesz megtartva az első szakasz.” Ezen a kis francia sem csodálkozott, de Grönholm nagy komolyan folytatta: „Lehet, hogy törlik az egész napot, sőt, a versenyt is” –amire Loeb összehúzta a szemöldökét. A tantusz azonban csak akkor esett le Neki, mikor Grönholm befejezte: „És az elmaradó versenyt Finnországban pótolják!” Az első szakaszt valóban törölték, de Loeb bosszúból megnyerte a versenyt, és nagy küzdelemben a világbajnokságot is a maga javára fordította.

Miközben a többiek a Dakar Rally-t pótló Central European Rally gépátvételére vártak, a gyári Mitsubishi csapat már túl volt ezen a momentumon. A csapat egy-két tagja, Peterhansellel az élen igyekezett kihasználni szabadidejét és futóedzést vezényelt a Városligetben. A versenyiroda előtt bukkant fel a kis csapat, mikor megpillantottam Őket. Elfordultak jobbra, a Dózsa György út irányába. Ezt le kell fényképeznem – gondoltam magamban és megfogtam a cuccomat, kezemben tartva a fényképezőt. Csak reménykedtem, hogy a felállított kerítésnél balra fordulnak. Elkezdtem rohanni átvágva a gyepen, megpróbáltam megelőzni Őket. Észrevettek, Roma és Alphand hátrafordulva elkezdtek integetni és kiabálni.

A rali világbajnokság egyik legismertebb tudósítója, Martin Holmes maga is kipróbálta a ralizást is navigátorként. Miközben írattam alá Vele az általa publikált és magyar nyelven egyetlen alkalommal kiadott évkönyvet, mosolyogva megkérdezte tőlem, hogy mi történt a barátaimmal. Először értetlenül néztem, majd kiderült, hogy a hazánkat képviselő, de a tréningen sebességtúllépést elkövető csapatról van szó. Persze Ő tudta a választ. Ezután megbeszéltük, nem tehet róla, hogy a magyar autós lap, amiben megjelennek nagyszerű versenyösszefoglalói, ma már elég kevés területet biztosít számára.

Természetesen a hazai versenyzők sem maradhatnak ki a felsorolásból. Megemlíthetjük az idei WRC-s bajnokot, Herczig Norbit, aki minden subarus sapkát viselő idegennek előre köszön, Turán Fricit, aki a 2008-as Veszprém Rallye-n defektje után a szervizparkban elvonulva felesége vállán zokogott, de a teljesség igénye nélkül Spicit, Bútor Robit, a Tagai testvéreket, akik bármikor készségesen válaszolnak a „fanatikusok” kérdéseire.

Érdi Tibor részt vett a ’90-es évek közepén, az első Magyarországon rendezett Bajnokok Tornáján Nagykanizsán Mazdájával. A csapat két szervizbusszal érkezett, versenyautóval, valamint a versenyautóhoz hasonlóan felkészített edzőautóval. A kijelölt szakaszon mindenkinek két alkalommal 3-3 kört kellett teljesíteni, ezen kívül egy kört egy kupás Astrával. A második körben a Mazda váltója, az akkori N-es szokásoknak megfelelően feladta a további harcot, így Tibi bá’ nem tudta teljesíteni a távot. Mivel ott volt a tréningautó, kérte a rendezőket, hogy hadd kezdhesse újból a kört. Ezt engedélyezték is Neki, viszont csak a díjkiosztón szembesült azzal, hogy bár Ő rendelkezik a legjobb összesített idővel, nem értékelik eredményét a kiesés miatt. Ebből nagy veszekedés támadt a dobogó előtt az utcán, nagy közönség előtt, amire még az eső is elkezdett esni. Érdi rájött, nincs mit tenni, idegesen indult el egy esernyő alatt Varga István navigátorával a csapat felé a város Fő terén keresztül. Egy pillanatra megálltak, hátrafordultak, de még akkor is hangosan mondták a magukét. Én idáig követtem a párost, csak hogy gyerekként szerezzek egy aláírást. Amint megfordultak, lesz, ami lesz alapon az esernyőmet az Övüké alá húztam, majd átnyújtottam egy Total matricát és egy tollat. Érdi próbálta aláírni, persze ez nem sikerült a fényes felület miatt, ezért megfordította azt, a művelet itt már sikeres volt. Egy „köszönöm”-mel kísérve adta volna vissza, mikor eszébe jutott, hogy Pistinek is alá kellene írni, ezért Neki nyújtotta át. Végül mindketten megköszönték nagy mosollyal, majd jól hallhatóan mérgelődtek tovább a korábbi események miatt…

A magyar rali egyik legnagyobb alakja, Ranga László, aki sajnos már nincsen közöttünk. Egy Esztergom Rallye-n elmélkedett a dorogi Mol kút egyik hátsó bejáratát támasztva, miközben figyelte, hogy a csapat futóművet cserél a Subarun. A hatszoros magyar bajnok egyedül támasztotta az ajtót, kissé morózusan szívta szokásos cigarettáját, és talán éppen azon gondolkodott, hogyan tudná megfogni ifj. Tóth Jánost. Ekkor próbáltam megközelíteni mintegy tíz méterről elég bátortalanul. Mikor észrevett kezemben a tollal és a műsorfüzettel, intett, hogy „gyere nyugodtan”. Odamentem, aláírta a róla szóló cikket, megköszönte és elmélkedett tovább.

Ezek a történetek mind-mind az autóversenyzők emberi nagyságáról tanúskodnak. Köszönjük Nektek ezeket az élményeket is a pályán mutatott attrakciókkal együtt!

A történetek szereplői nem kitaláltak, hanem valós hús-vér egyének, ha pedig úgy érzi az olvasó, hogy ezek az események nem csak a képzelet szüleményei, bizony nem téved!

Andrew