Get Adobe Flash player

Vendéglátás a rali világbajnokságon - Forma-1 stílusú paddock kellene, véli az M-Sport

 

Forma-1 stílusú paddock kellene, véli az M-Sport

Kritika érte a 2019-es Brit Rally Llandudnóban létesített szervizparkját, ez azonban megoldható lenne, ha a rali világbajnokság követné a Forma-1-es sorozat mintáját – mondja Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője.

A világbajnokság brit fordulóján több alakulat is kritikával illette a Llandudno belvárosában létesített szervizparkot, mely több területből állt, a vezető csapatok pedig nem is egy helyen kaptak területet. A négy gyári különítmény három különböző parkolóban volt, távol a tengerparttól, míg a második vonalba tartozó csapatok, hátrébb indulók és a nemzeti verseny résztvevői elsőrangú helyen, a tengerre nézve táborozhattak le a verseny új központjában, mely a hosszú ideig vendéglátó Deeside-ból erre az évre költözött át ide.

„Llandudno tényleg megmutatta a problémát, amivel jelen pillanatban rendelkezünk” – nyilatkozta Millener. „Nem hinném, hogy bárki is vitatkozhatna azzal a filozófiával, hogy vigyük el a raliversenyeket az emberekhez. A településeken, a városokban kell lennünk, mindannyian tudjuk ezt. A világ legnagyobb hajlandóságával a hardcore rajongók eljönnek, hogy megnézzenek bennünket, nem számít, hol vagyunk, legyen az Deeside vagy Llandudno. Amire szükségünk van, azok a családok és a következő generáció. És az egyik legnagyobb akadály, amivel ideérkezve rendelkezünk, a terület nagysága, amire szükségünk van. A javaslatom az, hogy működjön együtt a négy csapat, hogy kitaláljuk pontosan, mire van szükségünk a méret tekintetében.

Ha megnézzük a Hyundai szükségletét, megérthetjük, hogy milyen problémával szembesülnek a rendezők most. Nekik száz négyzetméterre van szükségük, vízszintesnek és aszfaltozottnak kell lennie, hogy elbírja egy ilyesmi súlyát. Odamegyünk a rendezőkhöz, és azt mondják: ’Igen, nem probléma’, aztán elmennek, és találnak egy Deeside-ot vagy mennek és találnak egy kifutópályát Svédországban. Megkapjuk a megfelelő méreteket, de elfelejtik az emberek hiányát. Láthatjuk, hogy a Forma-1-es csapatok korlátozott hellyel rendelkeznek a paddockban sokszor, és továbblendülnek ezen ezzel a fajta faluval. Llandudno ezt a pontot igazi relevanciaként kapta, be kell mennünk a városokba, és az ilyenfajta megközelítés teszi lehetővé és adja meg a rendezőknek a lehetőséget, hogy valami igazán különlegeset csináljanak.”

Millener hozzátette, hogy a szervizegységek centralizálása segítene megoldani a Brit Rally problémáját is, és segítene a csapatoknak a költségmegtakarításban, valamint az egészség- és munkavédelem javításában. „Minden csapatnak ugyanazokra a dolgokra van szüksége szervizben, elektromosságra, levegőre, vendéglátásra, étkeztetésre és irodákra, úgyhogy miért nem egységesítjük a dolgokat? Miért nem hozzuk ugyanazt a kiszolgálást minden csapatnak? Ez az, amiről beszélünk most. Valódi költségcsökkentés van abban a tekintetben, ha a teljes infrastruktúrát egy beszállító hozná, állítaná fel és szolgáltatná azt. Amennyiben ezt a struktúrát egy szinten tartanánk, nem lenne szükségük egy abszolút sík terepre, és megfékeznénk valamennyi egészség- és munkavédelemi aggályt.”

 

Andrew