Get Adobe Flash player

Katalán Rally 2013

A Katalán Rally 1. napja

 

A 2013-as rali világbajnokság utolsó előtti futamára Spanyolországban kerül sor, a szokások szerint vegyes talajon. A rendezők annyi csavart tettek a dologba, hogy a korábbiakhoz képest ezúttal nem murván, hanem aszfalton rajtol a mezőny, az első két nap ilyen borításon zajlik, hogy az utolsó napra váltsanak murvára.

Ez mind a csapatok, mind a versenyzők részéről különleges felkészültséget igényel. A szerelőknek szombaton este egy hetvenöt perces szervizlehetőség áll rendelkezésükre, hogy minden olyan részegységet – hajtásrendszert, futóművet, fékeket, kerekeket – kicseréljenek az autókon, melyek különböznek az egyik, illetve másik talajtípusra. Illik ekkor odafigyelni a kocsi tömegére is, hiszen a plusz alsó védelem és a súlyosabb murvás kerekek miatt az autók nehezebbek lesznek, tehát a minimálisan előírt értékeket szem előtt tartva a pótsúlyokat ki lehet venni a masinákból.

A WRC-k számára a Michelin tizennyolc kemény és tíz puha Pilot Sport aszfalt gumit biztosít a shakedown-ra és az első két napra, ebből összesen tizennyolc darabot lehet felhasználni. Az utolsó napra nyolc gumiabroncs használható fel a tíz kemény és nyolc puha Latitude Cross gumi alkotta készletből.

A megmérettetés előtt a pilóták egyöntetűen rámutattak, a legnagyobb kihívása az lesz a versenynek, hogy minél hamarabb ráérezzenek a pályaautós jellegű aszfaltos szakaszok után a murvás gyorsaságik tapadási viszonyaira és megtalálják azokon a megfelelő ritmust.

A másik kiemelt téma a rajtsorrend volt. Előbb a csapatok fordultak az FIA felé ajánlással, majd a rendezők kérvénnyel, hogy az utolsó napon ne az előző esti állás szerint, hanem annak fordított sorrendjében rajtolhasson az élmezőny. Ezt nem hagyták jóvá, így mindenki attól tartott, hogy szombaton este taktikázás veszi kezdetét, és az elöl állók lassítani fognak, csak hogy ne elsőként kelljen rajtolniuk a murván.

A fordosok egynapos tesztekkel készültek a versenyre, míg Sordónak a nem éppen fantáziadús nyomvonalú shakedown szolgált az akklimatizálódásra, hiszen nem volt lehetősége verseny előtti tesztre. A Francia Rallye után nem sokat változtattak a DS3 beállításain. A spanyol egy olyan 2011-ben épített DS3 WRC-t kapott, mely szolgálta már őt idén Portugáliában, előtte pedig Loeb hajtotta azt Svédországban.

Hirvonen és a Volkswagen a legutóbb Ausztráliában használt kocsikkal érkezett Katalóniába. Ogier sem sokat változtatott a teszteken a sikeresnek bizonyult gall specifikáción a spanyol viadalra, ahol a hannoveri alakulat az egyéni világbajnoki címmel a tarsolyában állhat rajthoz. A versenyzőknek szabad kezet adott a csapatvezetés, hiszen a csapatbajnoki címhez is mindössze hat pontra van szükségük. Andreas Mikkelsen mellé visszatérhetett állandó navigátora, a finnországi sérülésből felépült Mikko Markkula.

A Katalán Rally rajtjára pénteken délután került sor a barcelonai székesegyház előtt, ezen a napon három gyorsasági, 61 versenykilométer volt a program az este sötétjében. A párosok meglehetősen bágyadtan kezdtek. Ogier remekül érezte magát autójában, megnyerte mindhárom gyorsaságit. Legközelebbi riválisa Dani Sordo volt, de a spanyol az utolsó szakaszon lelassított, hogy szombaton Jari-Matti Latvala mögött rajtolhasson. Sordo mindezt azért tette, hogy este, a vasárnapi murvás szakaszokat szem előtt tartva ő taktikázhasson kedvezőbb pozícióból. Latvala került így az összetett második helyére, aki az első gyorsaságit követően eléggé bosszúsan nyilatkozott, elmondása szerint autóját a nézők kövekkel dobálták meg.

Neuville nem találta formáját az este sötétjében, változtattak a Ford beállításain is, de a kocsi alulkormányozottsága megmaradt továbbra is. Hirvonen, Mikkelsen és Novikov már csaknem fél perc lemaradással várja a folytatást. Ostberg a nagyobb sebességű pályákra való hosszú váltóáttételezéssel küzdött, mivel a rövidebb nem állt rendelkezésére valami miatt.

A WRC 2-es mezőnyben Robert Kubica jó úton halad a bajnoki cím felé, magabiztosan vezeti kategóriáját. Mögötte Elfyn Evans és Sepp Wiegand között nem nagy a különbség.

A WRC 3-asok között Enrique Garcia Ojeda áll az élen Mohammed Al Mutawaa és Mohammed Al Sahlawi előtt, a junioroknál pedig Jose Suarez, Yeray Lemes és Pontus Tidemand a sorrend.

 

Eredmények az 1. nap után:

1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC 34min 39.9sec
2. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC +8.8s
3. Dani Sordo Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +12.6s
4. Thierry Neuville Qatar WRT Ford Fiesta RS WRC +19.1s
5. Mikko Hirvonen Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +27.3s
6. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +27.8s
7. Evgeny Novikov Qatar M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +28.5s
8. Mads Ostberg Qatar M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 7.7s
9. Haydon Paddon Qatar M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 9s
10. Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford Fiesta RS WRC +1m 13s

 

Andrew


2013. október 25.