Get Adobe Flash player

Egy újabb Gordini: Renault 12

A Ferjáncz-Zsembery kettős a Renault 8 után ismét gyári autóba, egy R12 Gordinibe ülhetett bele addig elért eredményeinek és a francia gyár piacpolitikájának köszönhetően. Ez a kocsi aztán egy történelmi futamgyőzelmét is hozott!

Ferjáncz Attila Fekete Kálmán 130 méter zuhanás című könyvében így nyilatkozott az autóról: „Az R 12 Gordini egy rettentően robusztus, de jóindulatú autó volt. Százötven lóerős motorja az első kerekeket hajtotta, amelyet egy negyvenöt százalékos differenciálzár és a nyolc colos kerekek ellenében kellett kormányozni. Ez nem kis fizikai megterhelést jelentette egy kétezer kilométeres ralin. Akkor még nem használták a szervókormányt. A versenyek másnapján, hajnalban a kezem alig akarta elérni a kormányt, s az ujjaimat szinte nem tudtam begörbíteni – rettenetes volt. A 12-es Gordininak roppant strapabíró futóműve volt, árkon-bokron keresztül száguldozhattunk vele, mindent kibírt. Egyetlen gyenge pontja a váltó volt, ez többször is a verseny feladására kényszerített bennünket. Összességében jó vele autózni; mint a villamos a síneken, úgy falta a kanyarokat, s előnye különösen a murvás pályákon jelentkezett.”

Illusztris társaságban: A Gordini mellett Walter Röhrl Opel Asconája Budapesten

 

A páros 1971-ben kapta meg a hagyományosan fehér csíkokkal dekorált kék gépet, mellyel a bajnoki címeken túl nemzetközi futamgyőzelmeket is aratott. Az 1974-es Aranyhomok Rally-ra a világbajnok típussal, az Alpine-nal utaztak volna, de azt Jugoszláviában alaposan összetörték, így a jól bevált R12-vel vitték el Bulgáriába. Talán ez volt a szerencséjük, hiszen a törékeny A110 nem biztos, hogy bírta volna azokat a megpróbáltatásokat, amiken a robosztus építésű Gordini keresztül ment. A versenyen egyébként olyan nevek is elrajtoltak, mint a Fiat gyári pilótája, Raffaele Pinto vagy az opeles Walter Röhrl, de a győzelmet Ferjáncz Attila és Zsembery Jenő szerezték meg. Ez volt az első EB futamgyőzelmük! Az autó aztán a Volán másik párosához, Antalffy Györgyhöz és navigátorához Tandari Jánoshoz került, akiknek mecseki esése után kapta nevét az a bizonyos árpádtetői kanyar.

A 12-es Gordini a Renault első fronthajtású raliautójaként elődjével, az R8-assal összehasonlítva teljesen új koncepciók szerint épült. A Renault 16 TS-ből átvett motorja az első tengely felett helyezkedett el, egy ötfokozatú váltón keresztül az első kerekeket hajtotta. A kocsi így jóval modernebb volt elődjénél, de méretei is jelentős mértékben növekedtek. A fejlesztések során kerültek fel az akkoriban újként ható, limuzin karosszériára az egyedi sárvédőszélesítések és érte el az erőforrás a 150 lóerős teljesítményt.

A gruppe 2-es versenymodell legnagyobb problémája azonban nem műszaki paramétereiben keresendő: egyszerűen rossz időben született, a Renault az Alpine-nal közösen a rali világbajnokság megszületésekor inkább a már bizonyított Alpine A110-et részesítette előnyben. Így eshetett meg, hogy a valaha volt első világbajnoki futamon, az 1973-as Monte Carlo Rallye-n az R12-essel a 15. helyen végzett Jean Ragnottit nem kevesebb, mint hét Alpine előzte meg (a Forma 1-es pilóta, Patrick Tambay is egy 12 Gordinivel indult és lett huszadik ezen a futamon). A típus még feltűnt egy-két világbajnoki futamon, de eredményességben messze elmaradt legendás elődjétől. A Renault 12 Gordiniből alig több mint ötezer darab készült el négy év alatt, az R12 homologizációja azonban sokáig érvényes maradt, Dél-Amerikában ugyanis hosszú éveken keresztül gyártották és használták is a helyi versenyzők az R12 TL-t a versenyeken.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1972.01.01. (1633)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Tengelykapcsoló: egytárcsás

Erőátvitel: elsőkerékhajtású, 5 fokozatú sebességváltó

Felfüggesztés: független felfüggesztés elöl, csatolt lengőkaros felfüggesztés hátul, hidraulikus lengéscsillapítók

Fékek: belső hűtésű féktárcsák elöl, tömör féktárcsák hátul

Maximális sebesség: 170 km/h

Hossz / szélesség / magasság: 4340 mm / 1636 mm / 1434 mm

Tengelytáv: 2440 mm

Súly: 980 kg

 

Motor:

Soros, 4 hengeres, hengerenként kétszelepes, oldalvezérelt szívómotor, 2 darab 45 mm-es Weber karburátor

Hengerűrtartalom: 1565 ccm

Furat: 77 mm

Löket: 84 mm

Kompresszióarány: 9,5:1

Teljesítmény: 150 LE (fordulatszám: 6000 1/min)

 

Andrew