Richard Burns többször is kinyilvánította, nem híve annak a rendszernek, hogy a murvás versenyeken az előző napon kialakult eredmények sorrendjében vágnak neki az autók a távnak.

A 2000-es Ausztrál Rally volt az ékes bizonyítéka annak, milyen őrült, a sportszerűség határait súroló taktikai csata lehet abból, ha a párosok megpróbálnak hátsóbb rajtpozícióba kerülni. Kezdődött azzal, hogy a viadal korai fázisában Carlos Sainz rosszul hajtotta végre a lelassításos taktikát, és egy olyan helyen, a cél előjelző tábla után állt meg, ahol nem szabadott volna. Rögtön kizárták.

Tommi Makinen szombaton a nap utolsó szakaszán szándékosan követett el egy korai rajtot. Az ellenfelek erre a pályán nem tudtak reagálni, mivel csak később derült fény a turpisságra. A finn tíz másodperc büntetést kapott, és az első helyett a kedvezőbb harmadik rajtpozícióból várhatta a folytatást.

Burns-t illette így a verseny befejező napján a második rajthely, de ő is kicsit hátrébb szeretett volna kerülni. Richard felfogásában érdemtelen és sportszerűtlen akadályoztatás volt az, hogy az elsők között fusson a letakarítatlan, csapágygolyószerű kövek borította csúszós úton. Az már más kérdés, hogy az elsőként rajtoló Marcus Grönholm a takarító szerepet nem problémaként, sokkal inkább kihívásként élte meg.

Minden kocsi, ami elhaladt, javította a pályák feltételeit, így a Subaru angol pilótája durva megoldáshoz folyamodott. Burns abból a szabályból húzott hasznot, hogy az időellenőrző területen a defektes kereket ki lehetett cserélni, majd a szakasz rajtjában késve bejelentkezni, így más sorrend szerint lehetett rajtolni anélkül, hogy büntetést kapott volna az illető páros. A megfelelő pillanatban navigátora kiszállt, hogy leellenőrizze a kerekeket. Aztán egy sziszegő hang hallatszott, az egyik kerék elkezdett ereszteni.

Bár a versenyzők hárompercenként rajtoltak azon a versenyen, a kerékcsere olyan sok időt vett igénybe, hogy mire befejezték a műveletet, elérték céljukat. Burns később állt be a rajtba, mindezt büntetés nélkül, és a továbbiakban nem másodikként, hanem Tommi Makinen mögött harmadikként autózhatott. Az ellenfelek kényszeredetten mosolyogtak.

Az angol nem számított azonban arra, hogy manőverét Makinen személyes sértésnek veszi, ettől a finn még inkább motiválttá vált. Persze azt sem Burns, sem Grönholm nem sejthette, hogy Makinent a turbófeltöltő miatt kizárják. Grönholm, aki elutasította azt a feltételezést, miszerint bosszantaná, ami mögötte folyik, megnyerte a versenyt. Burns taktikája nem jött be, másodikként kezdhette a verseny utolsó napját, majd visszaesett Makinen mögé, végül csak a mitsubishis kizárásával került újra a dobogó középső fokára.

Tizenöt hónap telt el ezek után, mire az FIA kidolgozott egy megoldást arra az igazságtalanságra, amit Burns is észrevételezett. A 2002-es Monte-Carlo Rallye-tól kezdődően a legjobb tizenöt az eredmények fordított sorrendjében kezdte a következő napot. Ez a szabály kezdetben jónak tűnt, három versennyel később azonban jött a fordulat. Korzikán McRae a második volt, ami miatt tizennegyedikként futott, amikor balesetet szenvedett, és megsérült a keze. A szakaszt biztonsági okokból megállították, a versenyt vezető Gilles Panizzi pedig ott állt a rajtvonalon, de nem kapott szabad jelzést.

Azon a kérdésen túl is, hogy milyen megállapított időt kapjon, sokkal kellemetlenebb következményei lettek az esetnek. A szerviz előtt volt még egy szakasz, aminek Panizzi frissebb gumikkal vághatott neki ellenfeleivel szemben, akik az általa kihagyott gyorsaságin már használták abroncsaikat. A versenyt nem ez a momentum döntötte el, de Panizzi úgy nyerte, hogy egy szakasszal kevesebbet teljesített versenytempóban, mint riválisai.

Szabályhozó testület legyen a talpán, aki minden szempontból megfelelő előírást tud alkotni a raliversenyek rajtoltatási sorrendjére vonatkozóan…

Andrew