Get Adobe Flash player

Visszatértek a sportautók

Marc Duez Porsche 996 RS GT3-ját a Monte-Carlo Rallye-n látni fény volt egy sötét alagút végén, a nézők ugyanis hosszú idő után most először vehettek szemügyre a világbajnokságon egy sportautót.

A sportautók képezték az országúti versenyzés alapját a kezdetektől, csak akkor kerültek ki a ralisport körforgásából, amikor az 1986-os év végén a B csoportos masinákkal együtt ezeket is kitiltották. Azt is meg kell említeni, hogy az egyedi kétüléses kocsik ekkor már kihalófélben voltak a rali világbajnokságon, az utolsó ilyen győzelem Markku Alén Lancia 037-esének köszönhető, ami 1984-ben a Korzika Rally-n történt. Ez volt az az időszak, amikor a hétköznapi autók speciálisan átalakított négykerékhajtású, turbófeltöltéses motorral szerelt változatai kezdtek dominálni a ralisportban.

Az 1986-os tragikus események sürgős és meghatározó döntéseket igényeltek a sportág irányítótestületétől. Ezek értelmében a B csoportos autókra és a farmotoros gépekre, tehát az általában vett sportautókra nem lehetett további homologizációkat kérni, az ilyen gépeket az év végén betiltották, és az 1988-as bevezetéssel tervezett S csoport sem indulhatott útjára, melybe a B csoportosnál kisebb teljesítményű autók tartoztak volna.

A döntésnek ártatlan áldozatai voltak. A Skoda például a 130 LR második evolúciós modelljével jött volna ki, de a projektet törölni kellett, holott a kocsi aligha okozott volna biztonsági aggályokat.

A hirtelen szabályváltozás ugyanakkor nem jelentette azt, hogy minden B csoportos autót kitiltottak volna a raliból. Nem csak nagyteljesítményű négykerékhajtásos autók kerültek ugyanis homologizálásra ebben a csoportban, hanem például pick up-ok is, mint amilyen a Peugeot 504 vagy a Datsun 1200 volt. Mindkettőt lehetett látni olyan afrikai viadalokon, melyek az FIA égisze alatt futó versenyek voltak. Ezek folytathatták pályafutásukat csakúgy, mint a kis hengerűrtartalmú sportautók. A B csoport tehát nem szűnt meg végleg és visszavonhatatlanul további öt évre.

Amikor megválasztották az FIA elnökévé, Jean Todt az első gondolatai között fejtette ki azt, hogy szeretne ismét sportautókat látni a rali világbajnokságon. Mondani könnyű volt ezt, a kivitelezés azonban kicsit bonyolultabb volt, hiszen erre új formulát kellett bevezetni. Ez lett aztán az R-GT kategória, ami azonnal felkeltette a Lotus érdeklődését, akik az Exise S-t életképes, a szabályoknak megfelelő típusnak találták. A fejlesztés elindult, de a cég irányításában történt változások miatt a projekt éppen akkor halt el, amikor az autót lehomologizálták. A Lotus R-GT a 2012-s Maderia Rally-n másfél gyorsaságit teljesített, amikor lecsúszott az útról és olyannyira megsérült, hogy nem tudta folytatni a versenyt. Sajnos a kocsiról azóta sem lehetett hallani.

Az FIA által bevezetett változások utat nyitottak tehát a sportautóknak, azokat, köztük a Porschékat is lehet most már homologizálni a raliversenyekre.

És hosszú kihagyás után a német márka vissza is tért, elsőként ott ált rajthoz, ahol a régmúltban oly sok nagy sikert aratott. A világbajnokság kiírását megelőzően Vic Elford 1968-ban nyert Porschével (egy 911T-vel) Monte-Carlóban, a következő évben pedig Björn Waldegard (aki mindkétszer Porsche 911S-t hajtott) fogadhatta elsőként a monacói herceg gratulációját. A német sportautó legutolsó, miniállamban aratott győzelme 1978-ra datálódik, amikor Jean-Pierre Nicolas az utolsó pillanatban bérelt a francia Almeras műhelytől egy 911 3.0 SC-t. A privát színekben rajthoz álló gall a Fiat gyári csapatának rossz gumiválasztását használta ki, és nyerte meg a híres viadalt.

1986 óta, amikor Andre Recordier és Christophe Spiliotis álltak rajthoz egy-egy 911 SC-vel, nem képviseltette magát a márka a Monte-Carlo Rallye-kon. Ez csaknem három évtized után, 2014-ben tört meg, amikor Marc Duez egy GT3-mal nevezett a Montéra az R-GT kategóriában.

„Az autóm a 996 Cup-on alapul, néhány évvel ezelőtt épült” – mondta el az 56 éves belga versenyző. „Akkoriban tíz autót emeltek ki a Porsche gyártósoráról, és versenyeztek vele a belga ralibajnokságban, ahol engedélyezett volt az indulásuk. Ez az egyik autó, amit a Fly Motorsport vett meg.”

Az R-GT kategóriára vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy a privát csapatok maguk homologizáljanak egyedi GT autókat, anélkül, hogy az adott autógyár bevonásra kerülne. „Ez nem a legutolsó modell, de megbízható és könnyű vezetni. Hetedik lettem vele a 2010-es Condroz Rallye-n.

Ennek az autónak volt már nemzeti gépkönyve, amivel a belga futamokon versenyezni lehetett vele, de ahhoz, hogy Monte-Carlóban is mehessünk, FIA gépkönyvre is szükségünk volt, ami nagyon sok extra munkát jelentett. Nagyon sok kisebb változtatást kellett végrehajtani, ami hosszú időt vett igénybe. Le kellett vennünk a tetőt és behegeszteni a bukócsövet az első részeken. Hatvan liter habot kellett mindegyik ajtóba betennünk. A Porsche ajtója kisebb, mint a WRC-k ajtói, úgyhogy ez nehéz dolog volt, aztán ki kellett cserélnünk az üzemanyagtartályt és sok kisebb dolgot. Amikor aztán elkészültünk a munkával, be kellett bizonyítanunk, hogy elvégeztük a feladatot és hogy az autó legális annak megfelelően, ahogyan azt az FIA szeretné.

Az FIA homologizációs dokumentuma nyolcvan oldalt tartalmaz. Ez egy műszaki dokumentáció, azért van, hogy megmutassa az FIA-nak, minden készen van. Kisebb meglepetés, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik megcsinálták ezt, úgy gondolom, a többi GT tulajdonos vagy versenyző nem tudná ezt véghezvinni. Jó lenne, ha más versenyzők is megcsinálnák ezt. Sok versenyző ért el sikereket saját országában a Porschékkal.

Az FIA szabályok a biztonságot helyezik előtérbe. A kocsit többféleképpen is módosítani lehet, a mi autónknak standard motorja és rövidebb áttételezésű (nem túl rövid) sebességváltója van. Nem csak Porschék vannak Európában, hanem Aston Martinok, ott a Nissan és természetesen a Lotus, ami az egyetlen gyártó volt, aki GT kocsit homologizált. Úgy gondolom, bármelyik aszfaltos rali világbajnoki futam rajtjánál van hely ezeknek a nagy GT autóknak. Nagy mókát hoznak a nézőknek, mivel ezek a kocsik régi vágásúak, szépen szólnak, nagyon látványosak és nem is annyira lassúak.”

Duez a Monte-Carlo Rallye-val kapcsolatban a következőképpen nyilatkozott: „Mindenekelőtt szeretnék célba érni, számítunk a Michelin támogatására is! Teljesítmény szempontjából úgy gondolom, egy Citroen DS3 R3-mal egyenértékű, de a ’tiszta’ aszfaltversenyeken jobbnak kell lennünk.”

Amíg versenyben volt, a Porsche 996 GT3 3,6 literes feltöltés nélküli boxermotorjának hangja, valamint a kocsi látványos stílusa nem kerülte el sem a szervizpark járókelőinek, sem a gyorsasági szakaszok nézőinek figyelmét a Montén.

A pletykák arról szólnak, hogy a Richard Tuthill nevével fémjelzett, közismerten Porsche-elkötelezett brit műhely a 997-es homologizációjával kacérkodik. Mindenesetre Tuthill neve ott van a Svéd Rally nevezési listáján, mellette az autó típusa: Porsche 997 GT3…

 

Andrew