Get Adobe Flash player

Svéd Rally 2014 - 2. nap

A Svéd Rally 2. napja

 

A rali világbajnokság egyetlen igazi téli versenye a második napon a Hagfors környéki szakaszokon folytatódott, a karlstadi szuperspeciált is magában foglaló kilenc különpróba 117 versenykilométer teljesítését jelentette a párosok számára az enyhe időben.

A fordított rajtsorrendnek köszönhetően a verseny előző évi győztesének, Sebastien Ogier-nek adott volt a lehetőség tehát, hogy felügyelete alatt tartsa az ellenfeleket, de rögtön az első szakaszon az árokba csúszott figyelmetlenségből. A világbajnok francia ezzel több, mint négy percet spájzolt, és elbúcsúzhatott győzelmi reményeitől.

A kérdéses gyorsaságit megnyerő Jari-Matti Latvala a nap közepén átvette a vezetést, amit estére is meg tudott tartani. Előnye azonban nem egészen négy másodperc, ami annak is köszönhető, hogy a második körben teljesen elfogytak a szögek a gumijaiból, és a mindössze két kilométeres hagforsi sprinten mindössze a tizennyolcadik időt autózta.

Latvalával Andreas Mikkelsen folytatott fej-fej melletti küzdelmet, a fiatal norvég menet közben szerencsésen úszott meg egy árokjárást. Mads Ostberg az előző napi hatodik helyről a dobogóra küzdötte fel magát egy problémamentes napot követően, melynek során eső, a pályákról ennek következtében eltűnő hó és aquapalnning nehezítette a versenyzők sorsát. A norvég Citroen DS3-ját Mikko Hirvonen Ford Fiestája követi húsz másodperc lemaradással. Ott Tanak elkövetett néhány apróbb hibát, emiatt visszacsúszott az értékelésben, de megvan a javítási lehetőség az észt számára, hiszen hat másodperc mindössze a lemaradása Hirvonenhez képest.

Kris Meeke első havas versenyének utolsó napját a hatodik helyről várhatja, mögötte a szakaszt is nyerő Henning Solberg áll, majd Pontus Tidemand következik. Sebastien Ogier a reggeli hibája után hat szakaszgyőzelmet könyvelt el, és a huszadik pozícióból a kilencedikre zárkózott fel. A legjobb tízet Elfyn Evans zárja.

Robert Kubica három szakaszon belül kétszer hibázott, mindkét esetben a nézők segítségének köszönhetően tudott csak visszakeveredni az útra hosszú percek után. A lengyel a huszonkilencedik helyre csúszott vissza. A Hyundai Motorsport napja még gyászosabban alakult, előbb Thierry Neuville, majd Juho Hanninen autójának futóműve sérült meg, így mindkét i20 WRC idő előtt fejezte be a napot.

A WRC 2-ben továbbra is a Yazeed Al Rajhi áll az élen, előnye immár másfél perc Jari Ketomaa előtt. A Ford Fiesta RRC és R5-ös változatát egy Szuper 2000-es követi, Karl Kruuda az értékelés harmadikja.

 

Eredmények a 2. nap után:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 1h 48m 47.6s
2. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +3.6s
3. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +43s
4. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 2.8s
5. Ott Tanak M-Sport Ford Fiesta RS WRC +1m 8.7s
6. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +2m 30.9s
7. Henning Solberg Ford Fiesta RS WRC +2m 46.6s
8. Pontus Tidemand Ford Fiesta RS WRC +2m 48.4s
9. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +3m 38.4s
10. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +3m 41.8s

 

Andrew

 

2014. február 7.