Get Adobe Flash player

Rádió távirányítású autók?

 

A WRC-ken egyre több antenna tűnik fel, manapság már nyolc ilyen eszköz is kiállhat az autók tetejéből. A kocsik emiatt úgy néznek ki, mint a rádió távirányítású modellek a játéküzletek polcain. De milyen célokat szolgálnak ezek az antennák? Az Ino2 Systems képviseletében Xavier segít a témában.

A bemutató a tető bal első részére rakott egységgel kezdődik. „Ez az antenna az élő közvetítés miatt van. A pilóta ülése alatt elhelyezett egységgel van összekötve, ami a beépített kamerák képeit rögzíti. Az anyag egy helikopter, majd onnan egy közvetítő repülőgép felé kerül továbbításra, ami a képeket a Rally TV főhadiszállására küldi. Ez nagyon komplex, mivel a helikopternek pontos távolságra kell lennie a versenyautótól.”

A másik oldalon a fehér darab egy GPS nyomkövető, amit az SIT biztosít. Ez teszi lehetővé, hogy az autó elhelyezkedését biztonsági okokból figyeljék, a funkcióit a nagyobb antennával együtt tölti be, melynek teljesítménye mintegy egy watt. A jel a verseny útvonala felett nagyjából hat- hétszáz láb magasságban köröző repülőgép felé kerül továbbításra. A jel kétszázötven milliszekundum alatt jut el a repülőig. Az autón lévő leghátsó antenna GSM és GPS módban működik, hogy kisegítő nyomonkövetési lehetőséget biztosítson arra az esetre, ha a rádiójel elveszne.

A versenyzők mobiltelefonjához alkalmazott GSM antenna a tető közepén helyezkedik el. A legtöbb gyári autónak van egy irídium műholdas telefon antennája is, de van, amelyik még az adattovábbításra (járműpozíció, sebesség, stb.) is külön eszközzel rendelkezik.

Végül, de nem utolsósorban a hátul elhelyezkedő antenna a csapat saját kommunikációját szolgálja. A jel egy közvetítő repülőn kerül továbbításra, minden csapat külön frekvenciát használ. „Az antennák pozícionálása nagyon fontos, mert a tető, mint ahogyan a karosszéria más részei is, elektromos vezetőképességű felület. Az interferenciák megelőzése és a teljesítmény optimalizálása érdekében figyelembe kell venni az inverz négyzetes törvényt. Korábban sok interferencia volt, mivel az antennák túl erősen sugároztak, de a technológia fejlődött, a mai átviteli minőség kisebb erősségű sugárzásokat használva is sokkal jobb.”

Forrás: www.best-of-rallylive.com

 

Andrew