Get Adobe Flash player

A Toyota illegális turbója


A Nemzetközi Automobil Szövetség az elkövetkezendő 12 hónapra eltiltotta a Toyota Team Europe-ot a versenyzéstől, valamint elvették a csapattól az 1995-ös szezonban eddig megszerzett pontjait is.

„Ez a legtalálékonyabb dolog, amivel a motorsportban eddig eltöltött 30 évem alatt találkoztam” – nyilatkozta Max Mosley, az FIA elnöke az FIA Világtanács rendkívüli ülése után, melyet azt követően hívtak össze, hogy kézhez kapták a Katalán Rally technikai jelentéseit.

A kifogás a Toyota turbófeltöltőjének szűkítőjére vonatkozott, azt háromféleképpen módosították:

- A szűkítő nem volt leplombálva, így anélkül lehetett mozgatni, hogy a plomba megsérült volna.

- Úgy tudott a motorba jutni levegő, hogy nem ment keresztül a szűkítőn.

- A szűkítő elhelyezése változtatható volt, a maximálisan engedélyezett 50 milliméternél nagyobb távolságra kerülhetett a turbinától.

Ezeket a szabálytalanságok egy karima beszerelésével tudták kivitelezni, ami rejtett kerülő utat biztosított. A karimát egy erős rugó ellenében tartották nyitva. A háznak, ami a szűkítőt a turbóhoz csatlakoztatta, volt egy fémből készült foglalata, amihez tolókák kapcsolódtak. Ezek a tolókák tudták nyitni a karimát 5 milliméterrel.

Max Mosley a következőképpen magyarázta: „Amikor szétszerelték az egységet, a karima automatikusan zárta önmagát és nem látszódott, hogy extra levegő jutott volna a motorba. Ez a kialakítás nem csak extra, a szűkítőt megkerülő levegőt engedett a motorba, hanem a szűkítő maga is el tudott mozdulni a turbóhoz képest, ami szintén szabálytalan.”

„A házat bilincs segítségével rögzítették a szűkítőhöz. Egy speciális szerszám segítségével nyitották a szerkezetet, ami egy másik bilincs segítségével maradt nyitott állapotban. A technikai ellenőrzésre mindkét bilincset el kellett távolítani ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen a szűkítőt. A bilincsek nyitásakor a szerkezet zárta magát.

„A belső részének kivitelezése gyönyörű volt. A ház belsejében lévő rugókat nagyszerűen megmunkálták, polírozták, hogy azok ne akadályozzák a levegő áramlását. A speciális szerszám nélkül a rugók nyitása tekintélyes erőt vett volna igénybe. Ez volt a legkifinomultabb és legtalálékonyabb szerkezet, amit akár én, akár az FIA technikai szakértői valaha láttak. Annyira jól megalkották, hogy semmilyen rés sem látszódott rajta, ami arra utalt volna, hogy ezt valamiféleképpen nyitni lehet.”

Az FIA becslései szerint 25 százalékkal több levegő jutott be így a motorba, de azt hozzátették, nehéz megállapítani, hogy ezzel mekkora teljesítménynövekedés volt elérhető. Egy szakértő szerint ez akár 50 lóerő is lehet, mely – figyelembe véve az állítólagos 300 lóerős teljesítményhatárt – tekintélyes előny.

A TTE nem állította, hogy a szerkezet legális, de az őket képviselő ügyvédek beadványukban a büntetés enyhítését kérelmeztek. Mosley elmondta még azt is, hogy a Toyotától valamint a csapat versenyzőitől, Juha Kankkunentől, Didier Aurioltól és Armin Schwarz-tól elvették az 1995-ben megszerzett pontjaikat, de más versenyzők ezeket a pontokat nem kapják meg.

A csapat nem vehet részt az 1995-ös Network Q RAC Rally-n és az 1996-os rali világbajnokságon sem. Mosley azt is nyilvánosságra hozta, az FIA nem fogja hagyni, hogy a csapat megkerülje a korlátozásokat és más színekben nevezzen. Ezután azzal folytatta, nem találtak semmi olyan bizonyítékot, mely arra utalt volna, hogy a versenyzők tudtak volna a történésekről.

A Toyota szerint a megoldást egy „bizonyos szinten” találták ki, a cégvezetés nem tudott erről semmit. Az FIA elutasította a beadványt, mondván csapatként felelősek minden tettükért.

Az FIA elnöke elmondta még, törekednek arra, hogy ne történhessenek ilyen dolgok más csapatoknál és dicséretét fejezte ki azok felé, akik segédkeztek a szabálytalanság leleplezésében. A TTE közölte, gondolkodnak azon, hogy fellebbeznek az 1996-os évre szóló eltiltás ellen.

A csapat eltiltása tovább gyengíti az amúgy is bizonytalan lábakon álló bajnokságot. A Subaru a Mitsubishi és a Ford folytatja már csak a küzdelmet, ahol a Subaru a nyilvánvaló favorit.

 

Forrás: Rally Sport magazin, 1995. december

 

A rajzon a turbószűkítő beépítése, felül a normál, alul a nyitott állapot (a vázlaton a bilincsek és rugók nem láthatóak):


Andrew