Get Adobe Flash player

Hírek: Pirelli - Az elfelejtett gumik

 

Az elfelejtett gumik

 

Néha úgy mennek a jó irányba a dolgok, ahogy sosem tervezték őket úgy. Ez történt a Pirellivel is a havas Jannerrallye-n, az Európa-bajnokság nyitófordulóján az olasz cég termékeit használó autók végeztek az első három helyen.

A 2014-es Jannerrallye leghatékonyabb eszköze, a Pirelli SA15

 

Matteo Braga, a Pirelli vezető gumimérnöke ott volt Ausztriában, és első kézből láthatta a történéseket. El volt képedve. „Ez egy nagyon jó sztori volt számunkra! Az SA15 nevű abroncs volt az érintett, ezt a terméket eredetileg összkerékhajtásos N csoportos raliautókhoz terveztük. A gumi koncepciójában régi, de amikor az előírások megváltoztak és a szűkebb futófelületű gumik használata nem volt már engedélyezett ezeken a kocsikon, néhány évvel ezelőtt a kétkerékhajtású autókhoz kínáltuk őket, amikre fel lehetett szerelni a szűkebbeket.”

Ezek a gumik jól dolgoztak a jelenlegi négykerékhajtásos autókon is teljes havas körülmények között. „A szűk futófelület azt jelenti, hogy nagyobb a szögeken a nyomás, de a mintázat is specifikusan a havas aszfaltos körülményekre lett tervezve. Konstrukciója lágyabb, mint bármelyik jégre való guminak, amit erre a fajta használatra alkalmazni tudtunk volna. Ha a svéd típusú gumikat vettük volna és abba tettük volna bele ezeket a szögeket, a futófelület túl széles és túl merev lett volna, a szögek nem dolgoztak volna olyan jól, mint ahogyan a régi 15 collos gumiban tették. Ami ugyanakkor Ausztriában történt, valami olyasmi volt, amit nem vártunk. Sok időt töltöttünk azzal, hogy megvitassuk az új gumiszabályokat. Amikor megszületett a döntés a 15 collos hógumikról, világos volt számunkra a Pirellinél, hogy nincs semmilyen elérhető gumink, mivel nincsen 15 collos gumink a négykerékhajtásos autókhoz a havas aszfaltos körülményekre való rövid szögekkel. A szerződéssel rendelkező versenyzőink végül nem adták fel. Kajetan Kajetanowicz és Robert Consani kipróbált minden, a katalógusunkban lévő opciót. Azt mondták, a kvalifikációs szakaszon az SA15-tel akarnak kezdeni. Végül csaknem teljes egészében havasak voltak a szakaszok, úgyhogy a szűk futófelületű és lágy konstrukciójú gumik, amiket sok évvel ezelőtt használtunk a Monte-Carlo Rallye-n, jó megoldásnak bizonyultak. Ha megnézzük az eredményeket, a versenyzőknek igazuk volt. Ha megkérdezte volna bárki is egy héttel a verseny előtt, azt mondtam volna, hogy nincsen megfelelő elérhető gumink.”

Robert Consani és navigátora, Maxime Vilmot útban a Jannerrallye második helye felé

 

A másik örömteli faktor Braga szerint a költség része volt a dolognak, a versenyzők mindegyike hat abronccsal tudták teljesíteni a teljes versenyt a nem voltak túl kemény körülmények között, hiszen friss volt a hó. „Nem volt jég, a szögek pedig erősek. Consani egy defekt kivételével az utolsó nap egészét négy gumival teljesítette. A futam során a többi versenyző és csapat elkezdett körbenézni, kérdezve a helyi kereskedőket, hogy van-e ilyen gumijuk raktáron! Minden nap tervezünk valami újat, de a legjobb megoldást a múltból találtuk!”

Az, hogy ez az abroncs fel fog-e tűnni más téli versenyeken is, még bizonytalan. Az Európa-bajnokság idei kiírása még egy téli versenyt tartalmaz, a Liepaja Rally-t, ami murvás utakon zajlik, nem pedig aszfaltosokon, mint a Jannerrallye. Braga az utóbbit követő sajtótájékoztatón a következőket mondta el: „Az SA15-öt inkább az aszfaltfelületre tervezték. Amennyiben murvás az útfelület, a svéd típusú gumik sokkal jobbak, mivel azok murvára való konstrukcióval és mintázattal rendelkeznek. Ha valaki murván használja az SA15-öt, tönkre fog menni a gumi, mert kevésbé ellenálló. A Jannerrallye idén egy nagyon jó sztori volt számunkra a Pirellinél. Rájöttünk, a tiltott 16 colloshoz hasonló gumi a legjobb és legbiztonságosabb megoldás, amit a régi előírásoknak megfelelően terveztek. Jól csináltunk talán valamit a múltban, aminek mostanában új életet adhatunk a versenyeken!”

Ove Anderson és John Davenport az 1967-es Monte-Carlo Rallye-n

 

Nem ez az első alkalom, hogy egy gumi hirtelen támadt fel a sírból és teljesített jól, de nem is történik ilyen túl gyakran. A brit ralisport doyen navigátora, John Davenport így emlékszik az 1967-es Monte-Carlo Rallye-ra: „Nyolc gumit engedélyeztek a közös futásra és nyolcat a hegyi körre. Meg kellett jelölni ezeket és a verseny két része alatt folyamatosan az autóban vinni őket. A Lancia Fulviánkban kettő volt a csomagtartóban, egy a hátsó ülésen és egy a talpaim alatt a lábtérben. A pilótám, Ove Anderson tudta, hogy kellenek szögek, amik jól megmaradnak a gumiban, főleg azokban, amiket azokon a szakaszokon használunk, ahol leginkább kilátszik az aszfalt.

Andersson emlékezett rá, hogy egy svéd kollégája dolgozott a Scason szögeket gyártó céggel, és volt neki raktáron a régi szöges gumikból még az 1960-as évek elejéből. Ezek által, amit ez az ember leküldött, Ovének és Cesare Fiorionak, a Lancia csapat főnökének, lett tíz darab 13 collos Dunlop SP3-asa könnyű szögeléssel, amiből négyet vittünk magunkkal a két körre. Tökéletesek voltak a feladatra. Nem volt túl sok hó, és annyira jól kitartottak, hogy utolértük Rauno Aaltonent és Vic Elfordot a hegyi kör zárószakaszán, a győzelemről pedig csak tizenhárom másodperccel maradtunk le. Még egy futás a Turinin, és megcsináltuk volna!”

 

Andrew

 

2015. január 16.