Get Adobe Flash player

Francia Rallye 2014 - 1. nap

A Francia Rallye 1. napja

 

A Francia Rallye első napján 114 versenykilométer várt a mezőnyre, akiknek két körben három klasszikus gyorsasági szakaszt kellett teljesíteniük, majd a napot egy szuperspeciállal zárták Strasbourgban, az Európai Parlament épülete előtt.

Sebastien Ogier a második világbajnoki címének bebiztosítása reményében ült autóba, ami azonban hamar elszállt. A volkswagenes egy második szakaszidő után a második különpróbán előbb megforgott, majd megállni kényszerült, mivel a Polo WRC-ből elment az erő. Mint kiderült, a sebességváltó szenzora dobta be a törülközőt, megbénítva egyúttal a motort is. Ogier kievickélt a célba, de négy percet bent hagyott a pályán, ráadásul navigátora, Julien Ingrassia elszámolta magát, és egy korai érkezés miatt további négy perc büntetést kaptak.

A vezetést Jari-Matti Latvala ragadta magához, aki megerősítette az első szakasz után, hogy jól működnek a Michelin új típusú gumijai, bár a gyors részeken kicsit mozognak. A következő szakasz aztán nem sikerült annyira jól a finnek, nem érezte jól magát a kocsiban, panaszkodott, hogy kemények a fékek, az autó pedig túl lágy. Latvala itt el is vesztette a vezető helyet, de a kör utolsó szakaszán visszavette azt egy szakaszgyőzelemnek köszönhetően.

A Volkswagen Motorsport harmadik pilótája, Andreas Mikkelsen volt az, aki átmenetileg beelőzte Latvalát a második gyorsasági megnyerésével. A norvég a szervizbe héttized másodperc hátránnyal érkezett. Mikkelsen a délutánt is egy részsikerrel kezdte, de ezt követően nem tudott fogást találni riválisán, sőt a hatodik szakaszt követően nagyon sportszerűen el is ismerte Latvala teljesítményét. „Az ideje őrületes, ez őrület. Elégedett voltam a tempómmal, de Jari-Matti elmebeteg módjára gyors. Ez az egyik legjobb napom aszfalton, sosem éreztem magam ilyen jól ezen a felületen.”

Latvala délután két szakaszt nyert, a napot nyolc másodperccel zárta Mikkelsen előtt. A harmadik helyet reggel elfoglalva, egész nap a saját teljesítményére koncentráló Kris Meeke várhatja a folytatást a Volkswagenekhez legközelebb. Az utolsó szakaszt megnyerő Dani Sordo legjobb hyundai-osként a negyedik, aki Mads Ostberggel, Mikko Hirvonennel és Robert Kubicával vív izgalmas csatát. A lengyelnek az ötödik szakaszon gondjai akadtak az itinerrel, a következőn azonban futott egy harmadik időt.

A nyolcadik helyen Bryan Bouffier várhatja a folytatást, mögötte Martin Prokop és Elfyn Evans következik. A brit versenyző három szakaszt követően még a kitűnő negyedik helyen állt, de tönkrement Fordjának generátora, így csak szerencsével ért be a szervizparkba, aminek bejáratánál már tolniuk kellet navigátorával a kocsit. Emiatt tíz percet késtek is.

A Hyundai ásza, Thierry Neuville sem lehetett elégedett, az ő i20-asában a turbó mondott csődöt, a belga emiatt csak a tizenegyedik. Ogier-nek délután is akadt problémája, eltörött a Volkswagen bal első lengéscsillapítója. A francia a huszonnyolcadik helyről várhatja a folytatást.

A WRC 2-ben némiképp gyengébb mezőny rajtolt el a megszokottakhoz képest, a bajnoki címért küzdő párosok távolmaradtak az eseménytől. Az értékelést Quentin Gilbert vezeti Ford Fiesta R5-ösével, Bernardo Sousa egy RRC Fiestával a második, Sebastien Chardonnet pedig a harmadik a Citroen DS3 R5-tel. Meg kell jegyezni, hogy az R5-ös, RRC és S2000-es autókat magában foglaló RC2-es értékelésben a fenti párosokat csaknem fél perccel megelőzi Kevin Abbring és a Peugeot 208 T16.

A junior világbajnoki és a WRC 3-as értékelés sorrendje megegyezik. Az első három tíz másodpercen belül van Alastair Fischer, Quentin Giordano és Martin Koci sorrendben.

 

Eredmények az 1. nap után:

1. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC 1h 1m 42.9s
2. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +8.2s
3. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +23.1s
4. Dani Sordo Hyundai Motorsport i20 WRC +51.2s
5. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +1m 1.9s
6. Mikko Hirvonen M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 2.9s
7. Robert Kubica RK M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +1m 4.7s
8. Bryan Bouffier Hyundai Motorsport N i20 WRC +1m 45.7s
9. Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford Fiesta RS WRC +2m 24.1s
10. Elfyn Evans M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +2m 28.1s

 

Andrew

 

2014. október 3.