Get Adobe Flash player

A Ford reménysége: RS200


Látva az ellenfelek (Lancia 037 Rally, Audi Quattro) potenciálját, Stuart Turner a Ford európai motorsport központjában azonnal leállította az RS1700T fejlesztését. „Félreértés ne essék, visszatérünk, de nem ezzel az autóval, amit eddig fejlesztettünk” – jelentette ki a részleg vezetője. Ez 1983-ban történt, arra viszont, hogy egy új gépet láthassanak a Fordtól a rajongók, egészen 1986-ig várni kellett.

A kék oválosok ugyanis ráébredtek, hogy az egyre erősödő B csoportban nem érdemes olyan géppel részt venni, aminek bárminemű kötődése is van a sorozatgyártású kocsikhoz. A munkálatok rögtön elkezdődtek, de éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy bemutatkozzon.

A Ford B csoportos raliautóját, az RS200-at az FIA homologizációs követelményeinek megfelelően fejlesztették ki, és gyártottak le belőle kétszáz darab utcai változatot. A kocsi olyan tökéletesre sikerült, hogy a világ legjobban gyorsuló autójaként bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

Az autót Nagy-Britanniában építették meg, karosszériáját az a Tony Southgate tervezte, aki korábban Forma-1-es tervezőként tevékenykedett. Munkáját korábbi tapasztalatait felhasználva John Wheeler segítette, aki szintén megjárta a Forma-1-et. A középmotoros autó négykerékhajtást kapott, és a konkurens típusokhoz képest számos radikálisan új megoldást építettek bele. A középmotoros elrendezés ellenére a sebességváltót az utascella előtt helyezték el, annak a háza magába foglalta a központi és az első differenciálművet is. A súlyeloszlás így tökéletes lett, 49/51 százalékban oszlott meg az első és a hátsó tengely között. A hajtás a hátsó kerekhez egy kardántengelyen, illetve a motor mögé épített differenciálon keresztül jutott el. A gyártás 1984-ben kezdődött és egészen 1986-ig tartott. A karosszéria kevlárból készült, formáját a legendás torinói Ghia Studio tervezője, Filippo Sapino alkotta meg. Vele szemben az volt a Ford elvárása, hogy olyan formát készítsen az autóhoz, ami nem csak a versenyeken állja meg a helyét, hanem piacképes is legyen az autó, hogy a gyár profitot tudjon termelni a járműből. A szélvédő, a hátsó lámpák és az ajtók az akkori Sierra modellből származtak. Az autóhoz kettős keresztlengőkaros felfüggesztést terveztek, kerekenként két darab rugóstaggal, ami szintén egyedi megoldás volt, célja, hogy a lehető legjobb tapadást érhessék el bármilyen körülmény között. Az 1,8 literes négyhengeres Ford motort a Cosworth vette kezelésbe. A turbófeltöltő használatával az utcai verziók 250 lóerősek, a versenyváltozatok 350 lovasak lettek, bár az utóbbiak jobban „felhúzott” változatai 400-450 lóerőt teljesítettek.

A Ford, hogy az FIA szabályainak megfeleljen, legyártott kétszáz utcai változatot az RS200-ból. Emellett annyi tartalék alkatrészt készítettek, amiből további húsz autó összerakható lett volna, de ezeket versenycélokra szánták.

A nagy motorerő, a kis önsúly, a rendkívül jó súlyeloszlás és az összkerékhajtás azt sugallta, hogy az autó sikeres lehet. A valóságban azonban a kocsi súly/lóerő aránya elmaradt a konkurenciákétól, valamint az alacsony fordulatszámon jelentkező turbólyuk is csökkentette versenyképességét.

A Ford RS200 legjobb eredményét bemutatkozó versenyén, az 1986-os Svéd Rally-n érte el, a Kalle Grundel-Benny Melander páros a harmadik helyen végzett az autóval. Ezt az eredményt akár a rali világbajnokságon, akár más sorozatokban túl is szárnyalhatták volna, de erre már nem sok lehetőség volt.

A Portugál Rally-n Joaquim Santos elvesztette uralmát Ford RS200-a felett, a nézők közé rohant, hárman meghaltak, több mint harmincan megsérültek. Nem sokkal később a német Hessen-Rallye-n ugyancsak egy RS200-zal a svájci Forma 1-es versenyző, Marc Surer szenvedett balesetet, amit navigátora, Michel Wyder nem élt túl. Az FIA a Henri Toivonen–Sergio Cresto páros (Lancia Delta S4) tragikus korzikai balesete után megtiltotta a B csoportos autók fejlesztését, a következő évtől pedig kizárta azokat a világbajnokságon való részvételből. A hivatalos indok szerint ezek az autók túl gyorsak voltak, nagy veszélyt rejtettek magukban. A Ford ezt követően csak a Görögországban (ahol Grundel több szakaszon keresztül vezette is a versenyt, majd kiállni kényszerült) és a brit világbajnoki futamon vett részt a kocsival.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1986.02.01. (B280)

Karosszéria: térhálós csőváz, kevlár borítással

Elrendezés: a hátsó tengely előtt hosszában elhelyezett motor

Tengelykapcsoló: AP kéttárcsás Cerametallic; átmérő: 185 mm

Erőátvitel: négykerékhajtás, állítható viszkókuplungos központi differenciálművel, 5 fokozatú sebességváltó

Felfüggesztés: elöl-hátul kettős keresztlengőkaros kerékfelfüggesztés, dupla rugóstaggal

Fékek: belső hűtésű féktárcsák, átmérő: 285 mm

Kerekek: 16 collos felnik

Kormányzás: rásegítéses fogasléces kormánymű

Végsebesség: 225 km/h

Gyorsulás (0-100 km/h-ra): 3,07 mp

Hossz / szélesség / magasság: 4000 mm / 1785 mm / 1321 mm

Tengelytáv: 2530 mm

Nyomtáv elöl / hátul: 1502 mm / 1497 mm

Súly: 1050 kg

 

Motor:

Soros, négyhengeres motor (Cosworth BDT), turbófeltöltés (Garrett T3 Turbo), intercooler, 16 szelepes DOHC vezérlés, Bosch Motronic benzinbefecskendezés

Hengerűrtartalom: 1803 ccm (2138 ccm)

Furat: 86 mm (90 mm)

Löket: 77,6 mm (84 mm)

Kompresszióarány: 7,2:1

Teljesítmény: 450 LE (fordulatszám: 8000 1/min) (580 LE (fordulatszám: 8000 1/min))

Forgatónyomaték: 489 Nm (fordulatszám: 5500 1/min) (542 Nm (fordulatszám: 5500 1/min))

A Ford, hogy behozza lemaradását, járműve továbbfejlesztését tervezte még az FIA döntés előtt. Az Evolution nevű verzió egy feljavított, 2137 köbcentiméteres motort kapott, ami 525 és 800 lóerő közötti teljesítményre volt képes. Ezt egyébként Brian Hart tervezte, aki később Forma 1-es motorfejlesztőként vált ismertté. Az erőforrás mellett módosítottak többek között a karosszérián, a felfüggesztésen és a fékeken is. Az eredetileg legyártott kétszáz RS200-ból nem hivatalos adatok szerint 24 darabot építettek át Evolution változatra. Annak idején azt állította a gyár, hogy a legerősebb Evolution verzió 0-ról 60 mérföld/óra sebességre (97 km/óra) kettő (!) másodperc alatt gyorsul fel.

A gyár húszmillió fontot költött az RS200 kifejlesztésére, de mire igazán versenyképes lehetett volna, a rali világbajnokságon nem vehetett részt. Emiatt jópár példány a ralikrossz szakágban kötött ki, Martin Schanche, alias Mr. Rallycross 1991-ben Európa bajnokságot nyert egy Ford RS200 E2-vel.

 

Egy-egy változat részt vett az amerikai IMSA GTO pályabajnokságban, valamint a Pikes Peak versenyen is.

Andrew