A Ford Escort második szériája 1975-ben lépett színre, elődjétől legfőképpen a módosított orr-rész különbözteti meg. Az utcai verzióba egy 1800 köbcentiméteres motort építettek, emiatt a versenyváltozat az RS1800 nevet kapta, ugyanakkor ebbe az MK1 kétliteres motorját építették némi módosítással, amivel az immár 250 lóerőt teljesített. A borehami székhelyű gyári csapat néhány hónap alatt félelmetes raligépet faragott belőle az új autóból, az első győzelmére nem is kellett sokat várni, Timo Makinen még ebben az évben az RAC Rally-n nyert, amivel az Escort Angliában immár negyedszerre ünnepelhetett sorozatban.

A következő évben Roger Clark nyert a ködös Albionban, négy évvel első győzelmét követően.

A Lanciától elcsábított Björn Waldegard az 1977-es sorozatban a legkeményebb versenyek közül hármat tudott megnyerni, a Kelet-Afrikai Safari Rally-t, az Akropoliszt és az RAC-t. Rajta kívül a finn Kyosti Hamalainen nyert Forddal az 1000 Tó Rally-n, de ez sem volt elég a Fiattal szemben a gyártói világbajnoki cím elnyeréséhez.

A következő esztendőben Waldegard Svédországban, Mikkola pedig az RAC Rally-n folytatta az Escort sikersorozatát, utóbbi egyébként a Ford gyár nehézségei miatt a Sutton istálló segítségével tudott csak rajthoz állni.

Ebben az időszakban az Escort versenyek százait nyerte a világ-, Európa- és a különböző nemzeti bajnokságok futamain. A Ford egyik legnagyobb volánművésze az a hazánkban is jól ismert belga Gilbert Staepelaere volt, akinél több győzelmet senkinek sem sikerült Európában szerezni.

A Ford Escort a Brit Rally Bajnokságban 1971 és 1978 között legyőzhetetlennek bizonyult előbb az MK1-gyel, majd MK2-vel.

1979-ben kapta meg az RS1800 a Kugelfischer befecskendezőt, amivel 272 lóerőt teljesített a 130 kilogrammal könnyebb autó. A kocsi Portugáliában, Görögországban, Új-Zélandon, Kanadában és a Brit versenyen (az RAC Rally-n elért győzelem immár a nyolcadik volt zsinórban!) összesen öt világbajnoki futamgyőzelmet arattak, amivel a Ford megszerezte a világbajnoki címet. Ez 12 év alatt a gyár harmadik ilyen győzelme volt. A csapat azonban nem csak ennek a sikernek örülhetett, hiszen az első ízben kiírt vezetői világbajnoki cím is a Fordhoz, mégpedig Waldegardhoz került, akit a pontversenyben Mikkola követett szorosan.

Ezután a siker után a gyári csapat új célokat tűzött ki maga elé és elkezdett az Escort harmadik szériájának fejlesztésével foglalkozni, de az MK2 sikereinek nem volt még vége. Ari Vatanen a Sutton istálló privát autójával vett részt a világbajnoki küzdelmekben, az első évben megnyerte az Akropolisz Rally-t. David Richards navigálásával 1981-ben már három győzelmet arattak, ami elég volt a végső sikerhez is. Ezzel Vatanen az első és egyben utolsó versenyző, akinek privát indulóként sikerült világbajnoki címet szereznie.

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1974.04.01. (5566), 1977.04.01. (650), 1982.06.01. (B214)

Típus: Ford Escort MK2 RS1800 (zárójelben az RS1800 Monte-Carlo adatai)

Elrendezés: elöl hosszában elhelyezett motor

Tengelykapcsoló: többtárcsás

Erőátvitel: hátsókerékhajtás, ZF 5 fokozatú sebességváltó, korlátozott zárású differenciálmű

Felfüggesztés: McPherson futómű elöl, merev hátsó híd

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Kormányzás: fogasléces kormánymű

Maximális sebesség: 260 km/h

Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 5,6 mp

Hossz / szélesség / magasság: 3978 mm / 1740 mm (1810 mm) / 1384 mm (1300 mm)

Tengelytáv: 2407 mm

Súly: 1040 kg (910 kg)

 

Motor:

Soros, 4 hengeres szívómotor, 16 szelepes DOHC vezérlés, 2 darab duplatorkú Weber karburátor (Bosch Kugelfischer PLO mechanikus benzinbefecskendező)

Hengerűrtartalom: 1993 ccm (1990 ccm)

Furat: 90,4 mm

Löket: 77,6 mm

Kompresszióarány: 11,5:1

Teljesítmény: 250 LE (fordulatszám: 8000/min) (272 LE (fordulatszám: 8500/min))

Forgatónyomaték: 217 Nm (fordulatszám: 6750/min) (237 Nm (fordulatszám: 6900/min))

 

Képek innen-onnan:

Andrew