Furcsamód az idei az első év, hogy a hazánkhoz legközelebb eső világbajnoki futamra, a Deutschland Rallye-ra kilátogattam. Mondhatni tapasztalt társsal mentem, hiszen a Trier környéki viadalon Zsolti már többször is járt, de Ő is vágyott arra, hogy végre igazán megérezze a német verseny igazi zamatát.

Gina, avagy a pályák és a hangulat

Talán mindenki számára köztudott, a Deutschland Rallye-nak Trier történelmi városa szolgál központjául, a verseny maga pedig eltérő típusú aszfalt utakon zajlik. A kezdetekben a különböző feltételű szakaszok külön-külön napon kerültek megrendezésre, az utóbbi években azonban összekeverték ezeket, így egyazon időben kell a kocsiknak megfelelni a mosel-völgyi szőlőültetvények szűk, de jó minőségű aszfaltcsíkjain és a baumholderi katonai kiképzőterületen, ahol a tankok gyakorlatozása a megszokottabb látvány, ennek megfelelőek az itt található utak sem túl jó állapotúak. Sok a derékszögű kanyar, kanyarkombináció ritkán akad, úgyhogy nézőként nem könnyű igazán jó helyet keresni. Ha valaki szereti a hajtűkanyarokat, a Mosel melletti szőlősökben könnyedén találhatóak ilyenek, de ami többet elárulhat az autók sebességéből, a versenyzők közötti különbségből, azok az olyan kereszteződések, ahol nagy tempóval mennek át a versenygépek. Ilyen helyeken szoktak idő előtti szüretek is bekövetkezni…

A Panzerplatte idén „csak” egy 34 kilométeres kihívással szolgált szombaton, tavaly ez a gyorsasági 48 kilométeres volt. Mivel ez katonai terület, a nézők csak a kijelölt pontokon, területeken nézhetik a versenyt. Az első körben egy olyan helyre mentünk, ahol összeért a pálya. Folyamatosan jöttek az autók, hol az egyik, hol a másik helyen, de a derékszögű kanyarok nem fogtak meg igazán. A szpíker viszont kitett magáért és kitűnő hangulatot csinált az ide zarándokoló több ezer nézőnek. Folyamatosan mondta a híreket különböző nyelveken, mikor pedig nem volt esemény, a különböző országokból érkezett rali rajongókat angolul köszöntötte. A megszólított nép szülöttei ezt hangos ovációval fogadták, talán Ken Blocknak is köszönhető, hogy az Egyesült Államokból is érkeztek nézők, viszont spanyol választ furcsamód nem hallottunk. Másodszorra Ginát (minden nézői pontot valamilyen megnevezéssel bír), a híres nagyugratót vettük célba. Döbbenetes élőben látni, mekkorákat ugratnak itt a párosok. A repülés hosszú is, magas is, a kemény aszfaltfutómű komoly erőhatásokkal jutalmazhatja a dolgot bent a fülkében. A hangulat viszont az ellenkezője volt itt, mint a másik helyen – nem hallatszott el a műsorközlő idáig -, a „kedves” német szurkolók inkább azon voltak, hogyan akadályozzák a másikat a versenynézésben. Hozzáteszem, nem ez volt az első ilyen tapasztalatunk, még csütörtökön, a hivatalos rajtceremónián az egyik, első sorban álló úriember többet forgolódott, mint amennyi előre nézett.

Vasárnap reggel a dhrontali szakaszon a domboldalba települt a rádiós egység, miután megszólította az észteket, tudtuk, mi magyarok következünk. Itt amolyan Monte-Carlo feelingem volt, hosszan beláttuk a pályát, csodás volt a környezet.

A kulcsmomentum…

Péntek reggel az egyik brit szurkoló szorgalmasan kérdezgette a körülötte állókat, hogyan van a roaming Németországban. Szeret képben lenni a fickó, az élmezőny elhaladása után rögtön akarta tudni az eredményeket. Kissé csalódott volt, mikor az első letöltés után látta az egyenlegén, mennyibe kerül az. Bár tudtam, ezek után nem erőlteti a dolgot, a nagyok és a historic között azért rákérdeztem, tud-e valami állást. Rászedtem, megnézte, és meglepetten láttuk, hogy az első szakasz szoros eredményei után a másodikon a két gyári Citroen fél perccel leosztotta a mezőnyt. Miután a völgy másik oldalán, a kettes gyorsasági felett sűrű felhők látszódtak, biztos voltam benne, a gumik miatt lehet a különbség. Később kiderült, így is volt, a franciák kockáztattak, de nem is akárhogyan. A szervizből felemásan jöttek ki, a csomagtartóban két lágy gumi volt, a kocsin pedig kettő lágy és kettő kemény. Ráadásul csavartak még egyet a dolgon, nem tengelyenként osztották el a különböző gumikat, hanem oldalanként. Az első szakaszon ez fura vezetési stílust kívánhatott, viszont utána feltették a másik két lágyat és izgultak az esőért. Loeb állítólag elég ideges volt a második szakasz rajtjában amiatt, hogy nem esik, de elrajtolt és az eleredő esőben megnyugodhatott. Bejött a húzásuk, nem is akárhogyan! Innentől kezdve nem volt kérdés, melyik márka nyeri a versenyt.

… és a Citroen belháború

Miuán Loeb bejelentette, folytatja pályafutását a következő esztendőben is, vége volt a nyílt küzdelemnek, Ogier megkapta az ukázt, támogatnia kell világbajnok csapattársát. Az ifjabbik Seb azonban csak lélegzetvételnyi előnyt engedett a versenyen, és miután Loeb defektet kapott, lecsapott a lehetőségre. Ügyes húzás volt, persze ez nem segítette a csapaton belüli feszültségek oldását. Ráadásul csapattársa defektjét Ogier a következőképpen kommentálta: „A sport néha igazságot szolgáltat!” Ki tudja, mi sül ki ebből még?!

A verseny embere

Nálam Ogier vitte a pálmát ezen a versenyen. Nem csak azért, mert győzött, illetve mert megszakította Loeb 2002 óta tartó német győzelmi sorozatát, sokkal inkább a pályán mutatott teljesítménye miatt. Az első nap utolsó szakaszán egy nagyon tempós elágazást néztünk. Miután a kocsik felértek a dombtetőre, egy Y elágazásban balra tartva vágtak neki a lefelének. Eredetileg kicsit balra kellett volna kanyarodni, de a bukkanó tetején annyira tövön ment mindenki, hogy tulajdonképpen egyenesen teljesítették ezt a részt. Megmondom őszintén, Loebre nem emlékszem, hogyan ment itt át, mert az ezt a megelőző egyenes előtti jobb-balból olyan elmebeteg módon jött ki, hogy az filmszakadást eredményezett memóriámban. Csapattársa viszont tisztán megvan, a bukkanón úgy küldte át, mintha ott egy autópálya szélességű út várta volna, nem pedig a három méter széles aszfalt, körülötte szőlőtőkékkel. A többiek ezzel szemben megtisztelték a helyet, egyedül Meeke volt, aki nagyon áttolta még, de neki majdnem kaland lett a vége. Miután a levágban valami megdobta a MINI hátulját, az keresztirányú mozgásba kezdett. Kris azonban ura volt a helyzetnek.

Visszatérve Ogier-re: már tavaly is jól ment ezen a versenyen, de most képes volt arra, hogy partiban legyen Loebbel. Kétségtelen a fejlődése, már csak az a kérdés, hogy a más jellegű aszfaltviadalokon, ahol korábban nem igazán villogott, mit tud mutatni?

Összegzés

A shakedown nagyon tetszett, sokszor jöttek a nagymenők, ráadásul könnyen lehetett mozogni a pálya szélén és változatos részeken figyelhettük a csapatok felkészülését. Minimum háromszor láttuk a versenynapok mindegyikén mezőnyt, különböző időjárási körülmények között, egymástól eltérő pályaszakaszokon. A hangulatfelelős mindenképpen ötöst érdemel, sokkal karakteresebbé tette az eseményt, mint amilyen a hasonló díszletek között zajló Francia Rallye. Mindezektől függetlenül azonban az igazi rali számomra – még mindig – murván zajlik…

Fotók a versenyről az albumban találhatók!

Andrew