Get Adobe Flash player

Egy hatalmas „tepsi”: BMW M1

A BMW Motorsport Divíziója 1976-ban kezdett bele a gruppe 4-es és gruppe 5-ös géposztályba sorolt M1-es fejlesztésébe, az autót GT versenyekre szánták. A gyárnak a homologizációhoz 24 hónap alatt 400 darab ugyanolyan járművet kellett legyártania. A terv a „Mid-Engined BMW M1 Project”, azaz Középmotoros BMW M1 Projekt nevet kapta, az autó az E26-os gyári kóddal rendelkezett.

Úgy gondolkodtak, hogy a Giugiaro által tervezett M1-et a Lamborghini szereli össze, de az olasz gyár rossz gazdasági helyzete miatt csúszott a munka. Ezt megelégelve úgy döntöttek, hogy a Baurt, a kabriókarosszériákat gyártó német céget kérik fel a feladat elvégzésére.

Miközben ment a huzavona, a nemzetközi szövetség megváltoztatta az 5-ös géposztályra vonatkozó szabályokat. Mivel az eladások nem érték el az elvárt szintet, az M1-ek a Procar szériában vettek részt. A BMW-nek idővel sikerült eladnia a szükséges darabszámot, de az M1 nem volt már versenyképes a gruppe 5-ben.

1981-ben David Cowart és Kenper Miller megnyerték az IMSA (az amerikai Nemzetközi Motorsport Szövetség) GTO kategóriáját. Az M1 Procar márkasorozat 1981-ig, egészen a M1 gyártásának utolsó évéig az európai Forma-1-es versenyek betétfutama volt.

Az autóból összesen 399 utcai és 56 versenyvátozatot gyártottak.

Műszaki adatok:

Elrendezés: a hátsó tengely előtt hosszában elhelyezett motor

Hajtás: hátsókerékhajtás

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Keréktárcsa elől: 7x16

Keréktárcsa hátul: 8x16

Gumiméret elől: 205/50 VR16

Gumiméret hátul: 225/50 VR16

Hossz / szélesség / magasság: 4360 mm / 1925 mm / 1110 mm

Tengelytáv: 2560 mm

Súly: 1440 kg

Maximális sebesség: 260 km/h

Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 5,6 mp

 

Motor:

Soros, 6 hengeres szívómotor, Kugelfischer-Bosch mechanikus benzinbefecskendező

Hengerűrtartalom: 3453 ccm

Furat: 93,4 mm

Löket: 84 mm

Teljesítmény: 277 LE (fordulatszám: 6500/min)

Forgatónyomaték: 330 Nm (fordulatszám: 5000/min)

A gruppe 4-es M1 egy világbajnoki futamon vett részt, az 1982-es Korzika Rally-n Bernard Darniche a dobogóért küzdött, de váltóhiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Érdekes, hogy az extra széles autót (1925 mm) a legszűkebb gyorsasági szakaszokkal rendelkező világbajnoki futamon indította a BMW France.

A B csoportos raliszabályoknak megfelelő BMW M1 első világbajnoki futama a ‘83-as korzikai verseny volt. A 3,5 literes, 6 hengeres, 430 lóerős motorral szerelt autót a Hughes de Chaunac nevével fémjelzett Oreca készítette fel, a BMW és a Motul szponzorálta, Bernard Beguin vezette. Motorhiba miatt kiállni kényszerültek.

A kocsi még ez évben két második helyet szerzett kisebb versenyeken, a Lyon-Charbonnieres és az Antibes Rallye-n. Az M1 fő problémája a megbízhatatlansága és a mérete. Jó húsz centiméterrel szélesebb volt, mint az akkori vetélytársak járművei, ami a raliversenyek szűk, kanyargós útjain nem előnyös.

Az autó murvás futamokon nem vett részt.

 

Műszaki adatok:

Homologizáció: 1983.03.01. (B240)

Elrendezés: a hátsó tengely előtt hosszában elhelyezett motor

Hajtás: hátsókerékhajtás

Fékek: elöl-hátul tárcsafék

Maximális sebesség: 220 km/h

Hossz / szélesség / magasság: 4360 mm / 1925 mm / 1110 mm

Súly: 1150 kg

 

Motor:

Soros, 6 hengeres szívómotor DOHC vezérlés, hengerenként 4 szelep

Hengerűrtartalom: 3453 ccm

Furat: 93,4 mm

Löket: 84 mm

Teljesítmény: 430 LE (fordulatszám: 9000 1/min)

Forgatónyomaték: 390 Nm (fordulatszám: 7000 1/min)

Andrew