Este, mielőtt a fényképeket átfutva könnyesre röhögtük volna magunkat az elrontott portrékat elemezve (egyszer össze lehetne rakni egy frankó képregényt ezekből), meg kellett hoznunk azt a kényszerű döntést, hogy az utolsó napon a harmadik szakasszal kezdünk, máskülönben nem lett volna lehetőségünk alvásra. Ez a megoldás viszont adta, hogy a híres körforgalomhoz időben odaérjünk, le tudjunk parkolni a közelben és még valami jó pozíciót is kifogjunk. A szitu ugyanaz volt, mint előző nap az El Prioraton. A sátrak a kordon és az árok között, rengeteg ember és száll a fű szaga. Egy ilyen banda mellett volt egy kis lyuk, lapjával besorakoztunk hering módjára, mert innen nem zavart semmilyen oszlop, egyéb tereptárgy a fényképezésben. Mire elrajtoltak az autók, a szalag jó magyar módra (nem mi húztuk, mi csak követtük) két méterre került előrébb, az eredetileg mellettem, egy kempingszékben ülő spanyol srác meg már a harmadik sorban volt. Neki fontosabb volt az „élmény”, mint az autók.

A mezőny szépen lejött, volt, aki amolyan Panizzi módon ment egy plusz kört a körforgalomban, igaz, a végén majdnem beleállt orral a szalagkorlátba. Eredetileg maradtunk volna ezen a gyorsaságin az utolsó körre, de jött egy ötlet: ha átmegyünk egy másik szakaszra, akkor elérjük a céldobogót megelőző szervizt és az az előtti időellenőrzőt. Tudtuk, ezzel kihúzzuk a programból a céldobogót, de legalább pótolhatjuk az előző esti lemaradást, az időellenőrzőnél meg úgyis nagyobb élmények részesei lehetünk, mint a hivatalos célceremónián.

A verseny utolsó előtt szakaszát a cél felől, hosszú gyalogtúrával közelítettük meg. Visszafelé már könnyebb volt a lefelében, de előtte még láthattuk, hogy Sordo nagy igyekezetében a kanyar külső ívén majdnem végigradírozza a szalagkorlátot. Ennyire jó aszfaltos versenyt nem láttam még világbajnoki futamon!

A szervizparkba tehát időben beértünk, az időellenőrző élményei pedig bőségesen kárpótoltak az előző este elszalasztott lehetősége miatt. Ha már Meeke szóba került korábban, sokáig nem esett le, miért nem érkezik az ír srác, de egyszer csak beugrott, valószínűleg a Power Stage céljában nézi, megdönti-e valaki a legjobb idejét. Csak bíztam benne, nem valamilyen (műszaki) hiba van a háttérben, éppen ezért megnyugtató volt, mikor Loeb után ő is begurult. Miután a sokszoros világbajnok bement az IE-be, gyors spuriba kezdtünk, hogy lássuk, hogyan ünnepli a Citroen újabb csapat világbajnoki címét. Már bent a sátor alatt történt az, hogy a hatalmas terpeszben álló Loeböt interjú közben sikerült véletlenül bokán rúgnom, és itt történhetett volna az is, hogy pezsgővel kínálnak minket a csinos hostess lányok, csakhogy Zsolti fordos szerelésben volt.

A hangulat csúcspontján fejeződött számunkra be a verseny, egy gyors vacsorát követően lementünk a tengerpartra, majd a Saloutól mindössze 15 kilométerre lévő, ugyancsak a világörökség részét képező tarragonai óvárosban sétálva sötétedett ránk.

Spanyolország nem akart hazaengedni minket! Az éjszaka lezúdult hatalmas eső miatt megértünk feljutni az autópályára hétfőn hajnalban, egy, a hatalmas vízátfolyás miatt egyébként lezárt úton is keresztülhajtottunk, hogy elérjük a repülőt. Az autópályán már csak azon izgultunk, hogy elég legyen a benzin, ugyanis a kocsit üres tankkal kellett visszavinni, mi pedig kicentiztük a dolgot.

Egy nagyszerű versennyel, hihetetlen élményekkel zártuk az amúgy is kitűnő évünket! Folytatás 2012-ben!

Fotók a versenyről az albumban találhatók!

Andrew