Get Adobe Flash player

Amikor azt hiszed, semmi sem sikerül… - Oldal 2

 

Bár volt, aki este még egy kis fakultatív programot beiktatott a szomszéd szobában, másnap hajnalban mind a négyünk ébren volt már a ¾ 4-es ébresztő előtt. Nem volt véletlen a korai kelés, egy 140 kilométeres etap várt ránk, mely az első igazi szakaszra vezetett, immár Norvégiában. Megjött közben a magyarázat a taktikázásra is, a Citroenek Latvala után rajtolnak majd, tehát a két nagy gyári csapat ugyanúgy gondolkodott.

A Petter Solberg háza előtt is kanyargó gyorsaságin egy tempós rész utáni jobbos visszafordítóban álltunk meg. A negatív szenzációt újdonsült brazil barátom és Tanak hozta, előbbi elsőként rajtolt ugyan, de mi már nem láthattuk, hiszen lecsúszott a pályáról, míg az észt srác valami hasonlót követett el annyi különbséggel, hogy ő jópár perces kényszerpihenő után folytatni tudta a meccset. Aki pedig a prímet vitte látvány szempontjából, az mindenképpen Jari Ketomaa volt, a tempós részem úgy lefűzte, mint senki más és a hajtűt is szépen elfordulta. Majdnem azt írtam, hogy meglepetés volt a finn srác, de már a 2010-es francia versenyen maradandót alkotott a szemünkben. Szabolcsnak két érv kellett a svéd kiránduláson való részvételhez: 1. az egyik nap Norvégiában lesz; 2. Ketomaa is indulni fog. Ennek megfelelően ő őrült a fenti momentumnak a legjobban.

Másodjára a finnskogeni szakaszon láttuk a mezőnyt egy hosszan belátható részen, mely egy mesterséges dobbantót is tartalmazott. A méterek szokás szerint ki voltak táblázva, a sportbírók pedig minden autó után szorgalmasan felfestették a repülés végét jelző vonalat, melléírva az adott versenyző kezdőbetűjét. Mondanom sem kell, Jari volt itt is a menő! Volt, akinek kicsit orros lett a művelet vége, az egyik R2-es Fiesta pedig át is fordult. A képek tanulsága szerint a kocsi eleje el sem emelkedett, a hátulja annál inkább, ami egy előre szaltót eredményezett. Nem lehetett egy jó érzés ez bent a kocsiban, ráadásul a tempóból adódóan csúsztak a norvég srácok még vagy ötven métert tetőn hátrafelé. Az már az én bosszúságom, hogy éppen a következő kanyarra koncentráltam fotózás szempontjából, úgyhogy nem igazán lettek jók a képek.


A következő kört is ezen a szakaszon néztük, majd az élmezőny elhaladása után velük együtt mentünk a kilences gyorsaságira, melyet immár Svédországban rendeztek. Itt már nem jött sem Sordo, sem Ketomaa. A spanyolról, aki a számára nem túl barátságos talajtípus ellenére kifejezetten jól ment, először olyan hírek jöttek, hogy motorhiba miatt állt ki. Később az is kiderült, kicsit belement a hófalba, a kaland után eltömődtek a MINI hűtőnyílásai, Dani azonban nem állt meg emiatt, amivel megfőzte a motort.

Jariék ugyanakkor belecsúsztak az árokba, nem tudtak onnan kijönni, ezért nem láttuk őket a napi utolsó igazi gyorson. Érdekesség, hogy a DMACK-osok a -30 C fokban tartott teszteken nem tapasztaltak semmi gondot a gumikkal, a verseny ideje alatt uralkodó enyhébb körülmények között viszont nem volt megfelelő a gumi. Talán ez eredményezte a kicsúszást, az viszont tény, a csapat nem állt vissza a Rally 2-es (mi értelme volt a SupeRally-t átnevezni Rally 2-vé?) szabályok adta lehetőség szerint másnap, erőforrásaikat tesztelésre fordították inkább a versenyt követően.

Szombaton a Svéd Rally zarándokhelyénél, a Colin’s Crest-nél kezdtünk. Varázslatos az egész, onnantól kezdve, hogy a parkolókból quad vontatta utánfutókkal viszik fel a gyalogolni nem vágyó nézőket. Ha az ár/érték – utóbbin a távot kell érteni – arányt nézzük, nem éri meg a menet, viszont jó ébresztő korán reggel ez a móka. Először azon gondolkodsz, hogyan fog elindulni hét-nyolc emberre a gyengécske négykerekű, aztán meg azon izgulsz, hogy le, illetve ki ne ess és hogy a szerelvény is az úton maradjon. Rengeteg ember volt itt, de szerencsére a következő kanyar bejáratánál sikerült helyet találnunk a szalag mögött, innen a bukkanót is láthattuk még. Szokás szerint tüzek mindenütt és persze mindenki várta a versenygépeket, szóval jó hangulat volt. A hiányzó Ken Block szerepét Tanak vette át a hosszútávrepülésben, a PWRC tavalyi bajnoka, Hayden Paddon pedig ismét ugrott egy orrost a szemünk láttára a híres dobbantón.

A tervek szerint a legmesszebb lévő gyorsaságira mentünk volna innen, de mivel nem bíztunk benne, hogy átérünk a napi harmadik szakaszra, egy biztonsági megoldás mellett döntöttünk. Az azt követő gyorsot vettük célba, ami kilométerben is közelebb volt, az egyetlen aggodalom, hogy egy épített pályáról volt szó Hagforsban, amit nem annyira kedvelünk, mint az erdei szakaszokat. Végül nem bántuk meg, hogy ide jöttünk, egy órával a kezdés előtt még volt hely közvetlenül a kordon mögött, ahonnan több kanyart is nagyszerűen lehetett fotózni. A nyílt terepnek köszönhetően talán itt éreztem kicsit, hogy hideg van, de láthattuk Ottó „ótó”-jának (bocsánat a szóviccért), azaz Ott Tanaknak első szakaszgyőzelmét és azt, hogy Ogier az S2000-es Fabiával is elképesztő tempóban közlekedik. Két balos között volt egy letörésszerű hullám az útban, de ezt az egészet keresztben abszolválta a francia zseni. Elképesztő volt! Ha egy kicsikét is fürge, de megbízható autót adnak a srác alá, a Volkswagen már jövőre nagyszerű eredményekre lehet képes.

A Hagfors Sprint után visszaállt az eredeti terv, a második kör második szakaszára, a sageni célba mentünk. Itt újabb kaland várt ránk, mivel a beírótól felfelé a lezárt úton nem lehetett már közlekedni. Egy fiatal erdő fái között az alig letaposott puha hóban kellett megtennünk felfelében vagy ötszáz métert, ráadásul mikor felértünk a pályához, annak mentén meredek partoldalakon le s fel jutottunk el a célkanyarban. Innen belátható volt egy tempós rész utolsó része és a gyorsasági utolsó kanyarja, egy szélesebb ívű balos visszafordító. A két gyári fordos nagyon szépen lefűzte, Sandell viszont kicsit elnézte a féktávot és a külső íven driftelte végig a kanyart. Kaptunk havat a nyakunkba, de semmi gond, ez bizonyult a legjobb helynek számunkra a hétvégén! Lefelé egy rövidebb utat választottunk, melyen alig volt nyom. Rázós volt a dolog, helyenként a hó alatt pocsolyák és sár volt, de nekünk sikerült gond nélkül átevickélnünk. Végre most már minden jól sikerült?!


A napi utolsó gyorsaságira, a már ismert sprintre mentünk vissza, ahol a sötétben nem sok érdekességet láttunk, majd benéztünk még a nap végi szervizbe is. A sajtóirodán kapott eredménylistából látszott, Latvala tudja tartani a 20 másodperces előnyét Hirvonennel szemben, Petter nyakán pedig ott lohol Ostberg. Az már inkább meglepett, hogy Loeb alig tudott hozni Novikovon. Előző nap úgy kalkuláltunk, hogy a franciák világbajnoka pénteki hibája után Henning Solberget és az orosz srácot is meg tudja fogni a verseny végére. Ebből Henning hamar megvolt, viszont az orosz kamikáze még mindig megtartott 44 szekundumot előnyéből, ami a záró napra elegendőnek látszott. Ogier és Mikkelsen házi csatát vívott egymással, erről nem tudtuk eldönteni, melyikük számára kedvező eredmény. Előbbi mellett szólt, hogy már bizonyította klasszisát, utóbbinak viszont maga a verseny, annak körülményei és a használt technika ismerős. Egy murvás futamon könnyebb lesz eldönteni a kérdést, úgyis az lesz a mérvadó, mivel ilyeneken zajlik a világbajnokság nagy része. Visszatérve az eredménylista elejére, az azt tükrözte, amit mi is láttunk a szakaszok mentén: Latvalának kijár a győzelem!

Vasárnap tíz centi friss hóra ébredtünk, nekünk azonban nem versenynézés jutott erre a napra, hanem az utazás. A kényszerű repülőjegy csere sajnos csak ennyit engedett, hazafelé kellett, hogy vegyük az irányt.

A kezdeti nehézségek után a dolgok jóra fordultak, és egy látványos, nagyon hangulatos versenyt láttunk, érdemes lesz visszamenni!

Ne felejtsem el, még van egy teendő: vissza kell szerezni a Malévtől a pénzünket, aztán keresni egy másik légitársaságot, mely kivisz minket Finnországba!


Fotók a versenyről az albumban találhatók!


Andrew