Get Adobe Flash player

Ami Bertelliék balesete után történt - Elutasítja az elnök Bertelli vádjait

 

Elutasítja az elnök Bertelli vádjait

A rali világbajnokság bizottságának elnöke, Carlos Barbosa dühödten utasított vissza minden, a biztonsági problémákkal kapcsolatos vádat, melyek Lorenzo Bertelli Portugál Rally-n történt balesete nyomán merültek fel.

Bertelli csapata, az F.W.R.T. a viadalt követően egy közleményt adott ki, mely azt állította, hogy a verseny tízedik szakaszán történt balesetet követően, melynek során Bertelli beverte Fordjának bukócsövébe a fejét, megtagadták a pilótától az orvosi ellátást.

Barbosa, aki a rali világbajnokság bizottsági posztja mellett a Portugál Autóklub elnöki pozícióját is betölti, a következőket mondta el az Autosport magazinnak: „Lorenzo Bertelli nagyon igyekezett az anyjának a karjai közé, ennyi történt. Azt akarta tőlünk, hogy állítsuk meg a szakaszt, hogy az anyja odarepülhessen helikopterrel és felvehesse őt, így nem kellett volna várakoznia. Lehet, hogy Olaszországban így működik ez, de itt Portugáliában nem így mennek a dolgok.”

Egy, a véletlenül a kérdéses kanyarban a versenyt néző mentőorvost használt mindkét tábor arra, hogy védje a saját igazát. Barbosa a következőket tette hozzá: „Volt egy mentőorvos vele, aki minden öt vagy tíz percben beszámolt az állapotáról. Teljesen oké volt, ugyanakkor nagyon izgatottnak bizonyult, és nagy zajt csapott, hogy várnia kellett. Azt gondolja, az, hogy Prada fia, megváltoztat mindent.”

Amikor Barbosa kommentjeit közölte az Autosport Bertellivel, a Giovanni Bernacchini navigálásával versenyző pilóta kitartott amellett, hogy a szervezők őrületesen kezelték az esetét. Bertelli a következőket mondta el: „Húsz perc után majdnem elestem, nagyon rosszul éreztem magam. Azt kértem Giótól, hogy nyomja meg az SOS gombot. Nem vagyok orvos, de sosem éreztem még ilyet korábban. Nem volt normális. Miután két órát vártunk már, a néző, aki egy doki volt, felhívta a szervezőket ismét, hogy másfél órát követően túl sok lenne egy újabb órát várni.

Mi értelme van egy gombnak, amit ha megnyomunk, a rendezők nem csinálnak semmit? Az anyám aggódott, természetesen aggódott. Fejtraumám volt, odament a szervezőkhöz és megkérte őket, hogy állítsák le a szakaszt és küldjenek egy orvost. Egy őrült szituáció volt ez, egy olyan, amiről remélem, hogy sosem fog megtörténni ismét.”

 

Andrew

 

2015. június 5.