Get Adobe Flash player

A Polski Fiat rövid ralitörténete

Nagyszerű sikereket ért el, majd botrányos körülmények között búcsúzott: Polski Fiat 125.

 

Az FSO (Fabryka Samochodov Osobowych) 1967-ben kezdett a 125 P gyártásába. A licenc a Fiattól származott, a lengyelek az olasz gyár 125-ös típusának karosszériájába a Fiat már kifutott 1300/1500-as modelljének oldalvezérelt motorjait és erőátviteli rendszerét építhették be. Kezdetben 60 lóerős 1300 köbcentiméteres, 1969-től 70 lovas 1500-as erőforrással is elérhető volt a kormányváltós, hátsókerékhajtású kocsi, mely elöl független felfüggesztéssel rendelkezett, merev hátsó hídja pedig hosszirányú laprugókon mozgott.

1970 derekán került sor a Polski Fiat 125 P raliváltozatának homologizációjára (homologizációs azonosító: 5361), ami után az 1500-as gép sikerrel vett részt a Kelet-Európai raliversenyeken. 1972 egy fontos évszám a nagy-Polski számára mind műszaki szempontból, mind az eredményesség terén. Ebben az esztendőben kapott botváltót az autó, ami pedig a ralisportot illeti, eddigi legnagyobb sikereit érte el a varsói gyár: a Monte-Carlo Rallye-n a népszerű 1600-as kategóriában győzelmet arattak, majd az Akropolisz Rally-n megismételtek ezt az eredményt.

Utolsónak lenni egy versenyen nem nagy dicsőség. A Polski Fiat mégis büszke lehet egy ilyenre is! Az 1973-as Rajd Polskin, minden idők legnehezebb rali világbajnoki futamán a Maciej Stawowiak - Jan Czyzyk kettős egy nagy-Polskival ugyan senkit sem tudott megelőzni, de mindössze három célba érkező volt a rengeteg kalanddal tarkított botrányos eseményen, így hazájuk versenyén egy Fiat 124 Abarth és egy Wartburg mögött dobogós helyen futottak célba.

Két évvel később a páros a Monte-Carlo Rallye abszolút értékelésében a 12. helyen végzett, ez az eredmény a gruppe 2-es kategória második pozícióját is eredményezte.

Időközben az 1500 köbcentis változat új homologizációt kapott (5557) és megtörtént az 1300-as bejegyeztetése is (5556). Sajnos innentől kezdve jótékony homály fedi a típus történetét. A gyár készített egy 1600-as típust is, melyet homologizáltattak is. A szükséges darabszám legyártásáról csupán Svédországból és Finnországból érkezett megrendeléseket mutattak be az FIA-nak, aztán mikor kiderült, hogy azokat nem teljesítették, a szövetség visszavonta a típus versenyengedélyét. A Polski Fiat Monte-Carlónak nevezett gép dupla ikerporlasztós motorja egyes hírforrások szerint 150 lóerős teljesítmény leadására is képes volt. A pletykák szerint a kocsiból készült 1800-as változat is, mely a Polski Fiat 125p Akropolisz nevet kapta, valamint 2 literes is, ebbe Fiat erőforrást szereltek.

A „kis-Polski”-t is homologizálta a lengyel autógyár. A versenyengedély 1976. január 1-től volt érvényes, az 5616-os szám alatt futott. A Polski Fiat 126p felpiszkált 650 köbcentis motorja a széria váltóáttétellel 160 km/órás sebességgel röpítette a kisautót, egy módosított, rövidebb áttétellel „csupán” 135 km/óra volt a végsebesség.

Jommi Oynap az 1981-es 1000 Tó Rally-n

 

Miután az FSO 1978-ban megkezdte a 125p műszaki alapjain nyugvó, de korszerűbb vonalvezetésű Polonez gyártását, nyilvánvaló volt, hogy erőforrásait annak a versenyeztetésére fordítja.

 

Andrew