Get Adobe Flash player

Deutschland Rallye 2015

Hat egymást követő murvás futam után hajt a rali világbajnokság szilárd felületre, a sorozat kilencedik fordulóját, a Deutschland Rallye-t aszfaltos és betonos utakon rendezik meg.

Sokak szerint a sorozat német állomása a legnehezebb aszfaltverseny, hiszen a szűk és bukkanókkal teli mosel-völgyi utak, a betonos baumholderi katonai kiképzőterep, valamint a Saar-vidék közútjai változatos kihívásokat állítanak a párosok elé. A viadal útvonala három különböző karakterből áll össze tehát, ezekhez külön-külön is alkalmazkodni kell mind az autóknak, mind az azokat irányító versenyzőknek, akik ráadásul hosszú idő után először mérettetik meg magukat a szilárd felületen. „Az aszfalton történő ralizás másfajta gondolkodásmódot igényel, meg kell érteni a súlyáthelyezést és az egyenletességet” – mondja a hyundai-os Hayden Paddon. „A szőlőültetvények között és a katonai területen nagyon szűk, sok a hajtűkanyar” – veszi át a szót a csapattárs, Dani Sordo. „Izgalmas itt vezetni, ugyanakkor nagyon könnyű elszúrni a kereszteződéseket. Igazán különleges az érzés, amikor átautózol a szőlőültetvényekben futó szakaszokon, szűkek, rövidek az egyenesek, sok-sok kanyar van és minden részünk gyors! Egy csodálatos verseny ez” – zárja gondolatait a spanyol. A Citroen Racing pilótája, Kris Meeke egy másik fontos faktorra hívja fel a figyelmet: „Ha esik, az elsőként rajtolók rengeteg sarat hordanak ki a versenyvonalra, amitől még nehezebbé válik az egész.” Gyakran történik ilyen, hiszen az évnek ebben a szakaszában nagyon gyorsan változik a régió időjárása, megnehezítve az alkalmazkodást, valamint a gumiválasztást is. Az időjárás előrejelzésnek és a murvakémeknek kiemelt feladatuk van tehát a viadal során, hogy csapatuk, illetve a párosuk felé a lehető legpontosabb információkat juttassák el.

Azok a különítmények, melyek versenyzőként több autóval gazdálkodnak az év folyamán, jellemzően a Lengyel Rally-n használt versenygépeket szállították az idény első igazi aszfaltos megmérettetésére, természetesen egy teljes revízió és jelentős átépítés után. A futam rajtja előtt átfogó teszteléseket hajtottak végre a csapatok, aminek egyik oka, hogy a szezon hátralévő részében több aszfaltos verseny is lesz még, a másik pedig, hogy a Michelin új abroncsait is alaposan kiismerhessék.

Az előző esztendőben a Hyundai Motorsport meglepetésre megnyerte a versenyt, megszerezve a koreai gyártó első rali világbajnoki futamgyőzelmét. Idén négy autóval támad az alzenaui gárda a hazainak mondható megmérettetésén, Thierry Neuville, Sordo és Paddon mellett először kap bizonyítási lehetőséget aszfalton Kevin Abbring. Paddon végre a legújabb specifikációjú i20 WRC-vel indulhat csatába, Abbring autója a régebbi benzinbefecskendezővel és vezérműtengelyekkel fog rendelkezni, a kormányváltó előnyeit ugyanakkor kihasználhatja már a holland pilóta. A csapat július elején egy hetet készült Trier környékén, mind a négy versenyző tesztelhetett. Az alakulat háza tájáról hír, hogy Michel Nandan utalt rá, Paddonnal is szerződést kötöttek 2016-ra. Az új-zélandi versenyző tehát a már megállapodással rendelkező Neuville és Sordo mellett folytathatja pályafutását ezek szerint a jövőben is. Az viszont biztos, hogy a futam felkészülése részeként Paddon Nagy-Britanniába utazott, ahol attól a Rob Wilsontól vett aszfaltos vezetési leckéket, aki korábban Marcus Grönholmot és Mikko Hirvonent is segítette.

2002 és 2013 között a Citroen volt a német rali világbajnoki futam egyeduralkodója. A franciák tavaly elvesztették veretlenségüket, idén azonban azon vannak, hogy visszavágjanak, amire segítségükre lesz az évad folyamán folyamatosan továbbfejlesztett DS 3 WRC is. A csapat július elején tesztelt már a Mosel-völgyében és a baumholderi lőtéren is, ezt aztán augusztus első felében újabb felkészülés követett. Utóbbin személyes okok miatt nem lehet ott Mads Ostberg, a norvég azonban pótolhatta ezt, és volt olyan nap, hogy 400 kilométert autózott. Mind Ostberg, mind Meeke elégedetten nyilatkozott az autó aszfaltos teljesítményéről, előbbi kivételesnek, utóbbi hihetetlennek nevezte azt.

Az M-Sport is komoly felkészülést teljesített az aszfaltos futamok előtt. Korábban az új Fiesta WRC fejlesztésének keretében a San Remo feletti hegyekben teszteltek, majd ötnapos gyakorlást folytattak le a német viadalt megelőzően, ahol nem kevesebb, mint öt különböző helyszínen folytattak teszteket. A verseny előtti munka a felfüggesztésre és a fékekre koncentrálódott leginkább. A csapat két pilótája, Elfyn Evans és Ott Tanak a Portugál Rally óta minden futamon szereplő Fordokba ülhet bele a versenyen.

A Volkswagen Motorsport a szokásokkal ellentétben, talán babonából nem épített új autókat hazai versenyére. Történetének első két évében egyaránt leszerepelt a német közönség előtt az alakulat, így természetesen szeretnék megtörni ezt a rossz sorozatot. A csapat pilótái július elején Korzikán dolgoztak, majd augusztus első felében két napot teszteltek a baumholderi katonai bázison, hármat pedig a szőlőültetvények között. A csapat a Polo WRC fékjeire fordított különös figyelmet. Sebastien Ogier nem csak a futamgyőzelemre hajthat, az eredmények kedvező alakulása esetén azonban akár bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét is.

A versenyen huszonegy szakasz vár a mezőnyre, a párosoknak 374 versenykilométert kell teljesíteniük, mielőtt felhajtanának a Porta Nigra előtt lévő céldobogóra.

 

Andrew

 

2015. augusztus 20.