Get Adobe Flash player

Furcsa sztorik Korzikáról

A rali világbajnokság vérkeringésébe hosszú évek után 2015-ben visszatérő Korzika Rally érdekes, olykor furcsa momentumokkal gyarapította a sorozat kincsesládáját.

A helyi hatságok az útvonalitiner elkészülte után számozták át a mediterrán sziget főútjait.

A belső kamerás felvételekből kiderül, hogy az első gyorsaságin a Thierry Neuville vesztét okozó hídra a belga balesetét követően elég gyorsan kikerült egy belga zászló.

A technikai ellenőrök együttérzőnek bizonyultak Craig Breennel, és leplombáltak egy másik tartalékváltót ahelyett, amit az ír versenyző csapatától elloptak.

Őrült péntekké vált a verseny első napja, melynek során Kevin Abbring édesapja, Edwin Abbring és a versenyzőként ismert hölgy, Molly Taylor sietve hagyta el a víz áldozatává vált murvakém autót, és kerített egy másik kocsit a BMW helyett, hogy át tudjon autózni a harmadik szakaszon. A Hyundai Motorsport versenyzője nem sokkal később második időt autózott itt, amivel az összetett verseny ugyanilyen pozíciójában találta magát.

Lorenzo Bertelli nem volt boldog, amikor a Power Stage előtti proprianoi gyűjtőben megtudta, a többi WRC-s mögött rajtolhat csak az utolsó szakaszon annak ellenére, hogy addig harmadikként futott. Az olasz leadta menetlevelét és elhajtott.

Jari-Matti Latvala 92,1 kilométer/órás átlagsebességgel nyerte a Tour de Corse-ot, a finn lassabban közlekedett tehát, mint az előző évi, az Európa-bajnokság részeként futó viadalon győzedelmeskedő Stephane Sarrazin. A francia átlagsebessége 96,2 kilométer/óra volt a Ford Fiesta RRC-vel 2014-ben. A leglassabb korzikai rali világbajnoki futam 2003-ra datálódik, akkor a Subaruval versenyző Petter Solberg 91,6 kilométer/órás átlagsebességet autózott a szintén vizes pályákon.

Ami a versenytávot illeti, a 2015-ös Tour de Corse a viharos időjárás és az ebből következő programmódosítás miatt átvette a valaha volt legrövidebb világbajnoki futam címet, hiszen a majd’ 44 kilométeres Casamozza-Ponte Leccia szakaszt pénteken és szombaton is törölni kellett a programból. A párosok így valójában 245,35 kilométeren küzdöttek meg az idővel és egymással. A rali világbajnokság történetében korábban a 2007-es Argentin Rally (248,9 kilométer) és a 2011-es Jordán Rally (259,56 kilométer) voltak a legrövidebb futamok.

Bár a rali világbajnokság versenyzőinek nem áll rendelkezésére valódi esőgumi – a sorozat szabályai nem teszik ezt lehetővé – a Michelin PILOT Sport R5-ös abroncsok így is meggyőzően dolgoznak a nedves utakon, és másodpercenként hetvenöt liter vizet képesek kipréselni maguk alól 100 kilométer/órás sebesség mellett.

A Michelin 1973 óta a huszonharmadik győzelmét szerezte Korzikán. A francia abroncsgyártó nyert már a szigeten hátsókerékhajtásos kocsival, például a Renault 5 Turbóval vagy a Lancia 037 Rally-val, elsőkerekessel, a Citroen Xsara Kit-Car-ral és összekerékhajtásosokkal, B csoportos gépekkel, A-sokkal és WRC-kel is.

A Nemzetközi Automobil Szövetség elsőként 2001-ben kiírt junior sorozatát uralják a francia pilóták. Sebastien Loeb kaparintotta meg a koronát rögtön az első esztendőben, két évvel később jött Brice Tirabassi, 2008-ban Sebastien Ogier, tavaly pedig Stephane Lefebvre. Ötödik gallként Quentin Gilbertnek sikerült mindez 2015-ben, aki egy futammal a sorozat vége előtt ünnepelhette a junior világbajnoki címet.

 

Andrew