Get Adobe Flash player

Botrány Szlovákiában

Sikeres óvást követően Jaroslav Melicharek nyerte a 2015-ös szlovák ralibajnokságot. Az óvott fél a szintén Ford Fiesta WRC-vel versenyző Grzegrorz Grzyb volt, aki a sorozat négy korábbi futamán győzedelmeskedett. A lengyel versenyző megnyerte a zárófordulót, a Kassa Rally-t is, de erről végül kizárták.

Grzyb Kassán fél perc előnnyel győzött Melicharek előtt, az elvesztett pontok ugyanakkor azt jelentették, hogy a szlovák pilóta, aki a korábban folyamatosan gyűjtötte a pontokat, el tudta hódítani a címet.

A hírek szerint Grzyb autója, a holland Wevers Sport által üzemeltett Ford, amit építésének évében, 2011-ben Henning Solberg használt a világbajnokságon, egy olyan hidraulikus működtetésű rendszerrel volt szerelve, ami a lengéscsillapítókhoz kapcsolódott, és a segítségével manuálisan lehetett állítani a kocsi hasmagasságát.

„Nem vagyunk abban a pozícióban, hogy kommentáljuk ezt, mivel nem voltunk közvetlenül érintettek, azt viszont elmondhatjuk, hogy az autó összes M-Sport alkatrésze legális volt” – állt az M-Sport közleményében.

 

Andrew