Get Adobe Flash player

Fantasztikus sztori helyett rossz sztori

Több mint fél perccel vezetett már a 2015-ös Akropolisz Rally-n Craig Breen és navigátora, Scott Martin, amikor a gyorszár elengedett, és felcsapódott a Peugeot 208 T16 motorházteteje. Mint kiderült, ez a momentum a páros győzelmébe került.

„A motorháztető gyorszárjai kinyíltak. Sajnos felnyílt a motorháztető egy mérfölddel a szakasz rajtja után. Amikor feljött, az volt az első gondolatom, hogy egy jó sztori lesz ez, mivel el tudunk jutni a végére úgy, hogy csak néhány másodpercet szórunk el, és Markko Martinra, valamint Beef-re gondoltam még 2003-ból, amikor hasonló problémájuk volt az Akropolisz Rally-n” – utalt az ír versenyző az észt pilótára és brit navigátorára, Michael Parkra, akik végül győztek azon a versenyen. „Valóban az futott át az agyamon, hogy mekkora sztori lehet ez, hogy megnyerjük a szakaszt, vagy még a versenyt is megnyerjük a nyitott motorháztetővel. Egy kicsit láttam ki valójában. Az út felfelé vezetett, de aztán rámentünk a murvára, a kocsi egyenesebben állt, emiatt az jutott az eszembe, hogy így egy kicsit nagyobb kihívás lesz, mint ahogy korábban gondoltam. Amikor elkezdtem fékezni a sikánok előtt, láttam kicsit az utat. Ez még oké volt, de rámentünk a murvára és a sárra, és sajnos az első tócsánál, amihez megérkeztünk, bekapcsoltam az ablaktörlőt, amit viszont blokkolt a motorháztető. Nem gondolsz erre akkor, meg akartam csak tisztítani a szélvédőt. Egyre több sár került az üvegre, ahogy haladtunk a szakaszon. Végül csak egy kis, tenyérnyi méretű rész maradt, amin kiláttunk. Ott vesztettük el a versenyt. Azt hittem, hogy csak a vezetést vesztettük el, bizakodó voltam, hogy megnyerhetjük még a versenyt, de az Akropolisz Rally az Istenek Versenye, az Istenek pedig rossz időt küldtek nekünk, így nem volt ez lehetséges” – miután a viadal utolsó három szakaszát törölni kellett a hatalmas esőzés miatt.

Azok után, hogy például defektek esetén van úgy, hogy félreállnak a párosok kicserélni a kereket, felmerül a kérdés, hogy átfutott-e Breenék agyán, hogy megálljanak lezárni a motorháztetőt? „Nem, mivel tudtam, hogy mennyi előnyünk van, úgyhogy elég magabiztos voltam, hogy rendben lesz. Ahogy folytatódott, egyre sarasabb és egyre rosszabb lett. Nem volt értelme megállni, és mint kiderült, a gyorszárak és a rögzítők eltörtek, úgyhogy nem találtuk volna meg ennek a módját. Tény tehát, hogy amennyiben megállunk, még több időt vesztettünk volna, a második helyet is elvesztettük volna. Jó döntést hoztunk tehát, és amennyiben folytatódott volna a verseny, egy fantasztikus sztori lehetett volna, de egy rossz sztori lett.”

Breenék a történtek miatt egy második hellyel gazdagodtak az Európa-bajnokságon, hőstettüknek köszönhetően azonban természetesen ők érdemelték ki a Colin McRae ERC Flat Out Trophy-t.

 

Andrew