Get Adobe Flash player

Katalán Rally 2015 - 2. nap

A Katalán Rally 2. napja

 

A Katalán Rally második napján talajtípust váltott a mezőny, a murváról rátértek az aszfaltra.

„Az aszfaltra történő váltással egy teljesen új verseny kezdődik holnap” – mondta el a viadalt vezető Sebastien Ogier pénteken este, miközben a csapatok szorgalmasan dolgoztak a versenytechnikák átépítésén. „A kocsi egy sokkal merevebb beállítással rendelkezik, direktebben reagál fékezés és kanyarodás közben – ami egy új kihívás. Miután nagyon szélesek itt az utak, egy kicsit olyan ez, mint egy versenypályán. A megfelelő ívek megválasztása kulcsfontosságú.” Az immár háromszoros világbajnok arról is beszélt, hogy a versenyzőknek gyorsan kell alkalmazkodni, azt viszont már csapattársa, Andreas Mikkelsen tette hozzá, hogy a spanyol aszfaltokon használják a szezon legkeményebb futóműbeállításait.

A nap folyamán nyolc szakasz várta a mezőny, a délelőtti négyből hármat ismételtek meg délután, majd egy szuperspeciál következett Salouban. Mindez 123 versenykilométert jelentett. Az átállás pedig Ogier-nek sikerült a legjobban, aki három szakaszgyőzelmével leszakította üldözőit a nap közbeni szervizig. A francia úgy nyerte az első szakaszt, hogy a hétvégén immár másodszorra bukfencező Lorenzo Bertelli autóját is ki kellett kerülnie.

A hyundai-os Dani Sordo, akiről köztudott, hogy jobban érzi magát a kemény borításon, a negyedik helyről előrelépett a második pozícióba. Mikkelsen a nem túl jól sikerült pénteki nap után szintén megkezdte a felzárkózást, a norvég a hatodikról a harmadik helyre jött fel. Az egymástól mindössze másfél másodpercre lévő két versenyző mindezt a többiek problémáinak is köszönhette. A napot harmadikként kezdő Ott Tanak ugyanis kiállni kényszerült, miután fennakadt egy szalagkorláton, kiszakítva Ford Fiestájának bal első futóművét, és Jari-Matti Latvalának sem alakult zökkenőmentesen az első kör. A finn előbb Volkswagenje fékjeire panaszkodott, melynek légtelenítésére az első és második szakasz közötti rövid etapon nem volt elég ideje, majd amikor támadásba lendült, kapott egy defektet. Latvala rengeteg időt és pozíciókat vesztett ezzel, a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza, ugyanakkor a tizenharmadik gyorsaságin a leggyorsabbnak tudott bizonyulni.

Az ötödik és hatodik helyen az alulkormányozottsági gondokkal küzdő két DS 3 WRC-s, Mads Ostberg és Kris Meeke állt ekkor, majd két Hyundai következett. Hayden Paddont egy defekt hátráltatta, amit egy levágásban szedett össze, Thierry Neuville pedig a citroenesekhez és Sordóhoz hasonlóan alulkormányozottnak érezte autóját. A szervizparkba érve Martin Prokop és az R5-ös Skodával futó Pontus Tidemand zárta a legjobb tízet, miközben Elfyn Evans árokba csúszása miatt az M-Sport elvesztette másik autóját is, valamint a reményt a gyártói világbajnokság második helyére.

Ogier délután újabb két szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak, némiképp növelte előnyét, ami csaknem egy perc a zárónap előtt. Latvala az újabb kör előtt elmondta, nem lehet más a célja, mint a második hely, ő is két részsikert könyvelhetett el, és végül Ogier mögött térhet nyugovóra. A Volkswagen teljes dobogós reményét Mikkelsen teszi teljessé, aki mindössze három másodpercre van Latvalától. A délután a Polo WRC alulkormányozottságával küzdő norvégnak vasárnap azonban hátrafelé is kell nézegetnie, hiszen Sordo szorosan ott van a nyomában, a különbség nem egész öt szekundum közöttük.

Meeke nem találta meg a DS 3 WRC megfelelő beállításait, ennek ellenére megelőzte a nap végére márkatársát, Ostberget, aki a napi végi közönségcsalogatón lefulladt egy alkalommal. Neuville szintén küszködött autójával, ennek ellenére holtversenyben a legjobb időt teljesítette a zárószakaszon, és beérte csapattársát, Paddont. Utóbbinak délután is volt egy defektje. A pontszerző zónát továbbra is Prokop és Tidemand zárja.

A nagyokhoz hasonlóan a WRC 2-es mezőny versengése is fordulatosan alakult a nap folyamán. Az aszfalton ugyan – még – nem olyan gyors Tidemand, mint a lazább talajfelületen, és csak egy szakaszt, a salouit volt képes megnyerni ezen a napon, az élen maradt fél perces előnnyel, sőt az abszolút értékelésben is pontszerző helyen áll a Skoda Motorsport pilótája. Csapattársa, Jan Kopecky ellenben bekapcsolta rakétáit a számára kedvezőbb borításon, öt szakaszgyőzelmet aratott, és könnyedén az élen találta volna magát, ha rögtön az első szakaszon nem tréfálja meg Skodája kormányszervója. A cseh pilóta ezzel több mint egy percet vesztett, annyiban azonban szerencséje volt, hogy navigátorával orvosolni tudták a hibát az etapon. Kopecky-nek délután gondjai támadtak a differenciálművel és a kuplunggal, ami miatt nem is tudta használni a rajtprogramot. A Toyota protezsáltja, Eric Camilli nyerte a további két gyorsaságit, a Fordot hajtó, szintén diffi- és a kuplungproblémákkal küzdő versenyző dobogós pozícióba kapaszkodott fel. A Skoda Fabia R5-össel még csak barátkozó Nasser Al-Attiyah maradt a negyedik helyen, neki egy helyet kellene előrelépnie, hogy már ennek a futamnak a céljában ünnepelhesse újabb WRC 2-es bajnoki címét, máskülönben a brit viadalra maradhat a döntés, amit ő már csak kívülről fog szemlélni. Az előző napot a harmadik helyen záró Esapekka Lappi a nap elején hibázott, lecsúszott az útról, és nem tudta folytatni a versenyt. A skodás versenyző ezzel elbúcsúzott a WRC 2-es bajnoki reményektől.

Turán Frigyesék versenyben vannak, az RC2-es kategóriahetedik helyén állnak, ami a WRC 2-ben ugyanerre a pozícióra lenne jó.

A junior világbajnoki mezőnyben továbbra is Quentin Gilbert vezet annak ellenére, hogy egy harminc másodperces büntetéssel indította a napot autójának önindítója jóvoltából, majd kereket cserélt az egyik szakaszon. Simone Tempestini szintén a defektes kerék cseréje miatt vesztett rengeteg időt, így Terry Folb elé került. A WRC 3-at is Gilbert uralja, Folb, azaz két Citroen DS3 R3 Max mögött következik Fabio Andolfi egy Peugeot 208 R2-vel.

 

Eredmények a 2. nap után:

1. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC 2h 34m 56.4s
2. Jari-Matti Latvala Volkswagen Motorsport Polo R WRC +54s
3. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +56.9s
4. Dani Sordo Hyundai Motorsport i20 WRC +1m 1.4s
5. Kris Meeke Citroen Total Abu Dhabi WRT DS 3 WRC +1m 42.2s
6. Mads Ostberg Citroen Total Abu Dhabi WRT DS 3 WRC +1m 43.7s
7. Hayden Paddon Hyundai Motorsport N i20 WRC +1m 56.5s
8. Thierry Neuville Hyundai Motorsport i20 WRC +1m 56.5s
9. Martin Prokop Jipocar Czech National Team Ford Fiesta RS WRC +4m 22.9s
10. Pontus Tidemand Skoda Fabia R5 +7m 12.6s

 

Andrew

 

2015. október 24.