Get Adobe Flash player

Philippe Bugalski: 1963-2012

Elhunyt Philippe Bugalski. A 49 éves korábbi versenyző vichy-i birtokán, egy fáról leesve szenvedett halálos sérüléseket.

A francia sztár 1984-ben teljesítette első világbajnoki futamát. A ’90-es évek elején őt tartották az egyik legnagyobb aszfaltos tehetségnek, a Lancia gyári csapatával részt is vehetett néhány futamon. Ezt követően a Societe Diac-hoz, a Renault gyári csapatához került, ahol a Clio Maxi és a Mégane Maxi fejlesztésében vett részt. A Renault raliprogramjának leállítása után ment át a konkurenciához, a Citroenhez. 1998-ban három világbajnoki futamot teljesített a Xsara Kit-Car-ral. Az azt követő esztendőben történelmi sikereket ért el az autóval: Jean-Paul Chiaroni navigálásával a WRC-ket megelőzve két világbajnoki futamot is meg tudott nyerni a kétkerékhajtású, szívómotorral szerelt Xsarával, világbajnoki porondon ezek voltak az első győzelmei a márkának. Miután a PSA csoport zöld utat adott a Citroen WRC programjának, Bugalski tevékenyen részt vett a kezdetben T4-es jelzéssel futó Xsara fejlesztésében, amivel az előző két évben megszerzett francia bajnoki címeit megvédte. A Xsara WRC a világbajnokságon a 2001-es Katalán Rally-n mutatkozott be, ahol „Bug” a nyolcadik helyen végzett, majd hatodik lett a számára kedvezőtlenebb felületű Akropolisz Rally-n. A következő évben a katalán megmérettetésen dobogóra állhatott, ahol egy évvel később elbúcsúzott a rali világbajnokságtól.

Bugalski a Citroen WRC programjának elindítása után, 2003-ban vonult vissza az aktív versenyzéstől, de a gyártól azután sem távolodott el. Részt vett a Citroen C4 WRC, a DS3 WRC, a C2-R2 és a DS3 R3T fejlesztésében. Egy közvetlen ember volt, igazi gentleman, aki hasznos tanácsokkal látta el a fiatal versenyzőket. Halálával a Citroen nem csak tesztpilótáját vesztette el, hanem a márka nagykövetét is.

 

Philippe Bugalski, nyugodj békében!

 

Andrew