Get Adobe Flash player

Hírek: Hyundai i20 Coupe WRC - Nem volt meg az érzése Neuville-nek

 

Nem volt meg az érzése Neuville-nek

Bár a második legtöbb pontot szerezte, Thierry Neuville nem elégedett a Szardínia Rally-n elért eredményével.

A pilóta azt mondja, az egyetlen elégedettségre okot adó dolog az a világbajnokság ötödik futamával kapcsolatban számára, hogy sikerült megszereznie a Power Stage-en az öt pontot.

A sorozat olasz fordulója ismét egy nehéz hétvégét hozott a Hyundai Motorsportnak. Ott Tanak a szombati nap közepéig vezetett, ekkor azonban ráment egy kőre, ami kiszakította az i20 Coupe WRC bal hátsó futóművét. Dani Sordo ekkor a második pozícióba került, délután azonban szélesen akart kezdeni egy kanyart, de egy átereszben megakadt a Hyundai eleje, amitől felborult az autó.

Neuville csapattársai kiesésével került a legjobb háromba, addig nem tudott beleszólni a dobogós helyezések sorsába. A belga versenyző egész hétvégén küszködött azzal, hogy olyan érzete legyen, mint amilyen volt az előző futamon, Portugáliában.

A Hyundai pilótája ugyan egy újabb harmadik helyet szerzett – az öt 2021-es versenyből a negyediket – és ő kasszírozta be a második legtöbb pontot a hétvége folyamán, viszont egy perccel maradt el a győztes Sebastien Ogier-től, holott pénteken jóval kedvezőbb pozícióban futott, mint toyotás riválisa. Szombaton a szintén a Toyota GAZOO Racing színeiben induló Elfyn Evans-szal sem tudta felvenni a versenyt, ami, mint kiderült, a második helyezésért zajlott.

Amikor a DirtFish felhozta a pilótának, hogy jó adag pontot mentett egy nehéz hétvége végén, ezt válaszolta Neuville: „Tökéletesen foglaltad össze” – mondta. „Az egyetlen kielégítő dolog, amivel rendelkezem a hétvégéről, az öt pont a Power Stage-ről, őszintén szólva. Az összes többi küszködés volt az egész hétvége során.

Az első napon nem éreztem a dolgot, túl lassú voltam. Utána azonban úgy éreztem, egyre jobb lesz, ugyanakkor sosem találtuk meg az a kis különbséget, ami igazán gyorssá tesz vagy egyszerűen gyorssá. És ez az, ami egész hétvégén hiányzott számunkra, hogy igazán küzdeni tudjunk Sebastiennel és Elfynnel.”

A Hyundai versenyzője a pontokért zajló utolsó különpróbával együtt három gyorsaságit nyert Szardínián, a nyitó nap nagy részében azonban úgy érezte, hogy „nem tudja támadni” a szakaszokat, ami azt az érzetet hagyta benne, hogy „elég sok dolgot kell megoldaniuk”. Pénteken két defekt is hátráltatta, összességében azonban tisztában van vele a belga, hogy hiányzott valami a csomagból, mivel helyenként hezitált ahelyett, hogy a maximumon nyomta volna.

Neuville a szombati második gyorsasági után fedte fel, hogy a következő versenyre, a Safari Rally-ra fejlesztett lengéscsillapítók használata mellett döntött. „Úgy gondoltam, működni fog ez” – magyarázta. „Nem vagyok azonban biztos abban, hogy a megfelelő irányba tartunk.”

A szombaton mutatott tempójával kapcsolatban a következőket mondta: „Egyes szakaszokon nem volt rossz az érzés, de úgy érzem, hiányzik számunkra egy kis tapadás. Talán a diffik sem tökéletesek, de igen, ehhez vagyunk kötve ennek a versenynek a végéig, van tehát néhány dolog, ami nem teszi ezt olyan kényelmessé, és talán csak néhány tizedet vesztek velük itt és ott, a szakasz végén azonban túl sok ez.”

Neuville később azt is elismerte, hogy a döntés, miszerint a Safari specifikációjú lengéscsillapítókkal mentek, „nem volt a legjobb”. Amikor pedig arról kérdezték, hogy hogyan tudja visszanyerni a Portugál Rally-n tapasztalt érzetet a kenyai futamra, a következőket válaszolta: „Más lesz a Safari, mint itt, ahogyan Portugália is más volt. Vannak ötleteink, nyilvánvalóan a beállítás, amit választottunk a srácaimmal, talán nem volt a legjobb döntés, mielőtt idejöttünk volna.

Ugyanazokhoz a diffikhez is voltam kötve, mint Portugáliában, ami nehézzé tette ezt, mivel nem ez az egyetlen ok talán, a Safarira azonban új sorozatú diffijeink lesznek. Versenyképesebbnek kellene lennünk ott.”

Neuville a Portugál Rally-n felborult egy, a pályabejáráson elkövetett itinerhiba miatt. „Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak, mivel Szardínia előtt másfél napjuk volt csupán megjavítani az autót. Sajnálom, hogy nem tudtam eredményt szállítani ezen a hétvégén, de legalább egy dobogóval megyünk haza, ami a csapatot illeti. Jobb idők jönnek!”

 

Andrew

 

2021. június 8.