Get Adobe Flash player

Hírek: Hyundai i20 Coupe WRC - Neuville: A teszt az oka a szardíniai eredménynek

 

Neuville: A teszt az oka a szardíniai eredménynek

Thierry Neuville beismerte, hogy a közel negyven fokos hőségben rendezett Szardínia Rally-n mutatott hozzá nem méltó teljesítménye részben annak volt köszönhető, hogy a versenyt megelőző tesztjüket nem tipikus körülmények között tartották.

A világbajnokság versenynaptára, az, hogy a hetedik és nyolcadik fordulót két héttel egymást követően rendezték, azt jelentette, hogy már az előbbi, a Portugál Rally előtt le kellett tudniuk a szardíniai futam felkészülési tesztjét is a csapatoknak.

Neuville aztán a szigeten rendezett viadalon sehol sem volt, ahhoz képest, hogy előző évben az utolsó szakaszon fordítva megnyerte a versenyt, ezúttal a tisztes távolban, hatodikként intették le, több mint két perc hátrányban csapattársához, Dani Sordóhoz képest.

A Hyundai Motorsport belga pilótájának gondjai akadtak a gumiválasztással pénteken és szombaton is, és az i20 WRC hajtásrendszerét is kicserélték, hogy nagyobb tapadást érjenek el. „Nem igazán voltam csatában ezen a versenyen” – nyilatkozta Neuville. „Nem volt olyan könnyű, úgy tűnt, hogy sosem vagyok a megfelelő gumikon, az autó vezetése pedig, amikor nincs tapadásunk, nem olyan szórakoztató.

Ami a differenciálmű problémát illeti, nem oldódott meg száz százalékban a dolog, de megpróbáltam néhány új dolgot, hogy legyen valamennyi jó visszacsatolásom. Némileg más diffirámpákkal mentünk. Oké, nem mész feketéről fehérre, ez kompromisszum a tapadással és a stabilitással, de úgy gondolom, előre léptünk.”

A teszt sajátosságával kapcsolatban a következőket mondta el Neuville: „Három napon át esett, az autó pedig nyilvánvalóan túl lágy volt a tesztet követően. A Portugál Rally előtt teszteltünk, ez egy hiba volt talán, a hőmérséklet kétségtelenül nem volt ugyanaz, tizenkét fok körül, az útviszonyok pedig teljesen másnak bizonyultak.”

Az Olbia melletti teszten tapasztalt körülmények miatt Neuville nem tudott a Michelin kemény abroncsával autózni, pedig élesben már ezt kellett alkalmazni, az Alghero központtal rendelkező verseny felén ez volt használatban.

A Hyundai Motorsport vezetője, Andrea Adamo elismerte, hogy nem alakult ideálisan a felkészülés, de hozzátette azt is, hogy nem volt más opciójuk. „Elkövethetsz hibákat, ha vannak alternatíváid, ha megvan az esélyed a választásra” – magyarázta a szakvezető. „Számunkra azonban nem volt lehetséges a versenyek között tesztelni. Amennyiben nincsen alternatíva, a legjobbat kell kihoznod abból, ami elérhető. Ez a maximum, amit tenni tudsz.”

A dolog paradoxa, hogy a teszten a dél-koreai márka mindegyik versenyzője egy napot ülhetett az i20 WRC volánja mögött, majd Neuville márkatársai közül Dani Sordo nyerte a szardíniai viadalt, míg Andreas Mikkelsen a harmadik helyen zárt. Ugyanakkor az is hozzátartozik a verseny krónikájához, hogy a Toyoták jóval gyorsabbnak tűntek a Hyundai-oknál, de több balszerencse is sújtotta őket.

Neuville szerencsésnek mondhatta magát, hogy riválisai csetlésének-botlásának köszönhetően a halovány eredményével sem szakadt le a japán márkát hajtó Ott Tanakhoz és a citroenes Sebastien Ogier-hez képest, sőt, csökkentette az aktuális éllovashoz képesti lemaradását a pontversenyben.

 

Andrew


2019. június 22.