Get Adobe Flash player

Mikor Kubica csaknem megnyerte első Európa-bajnoki futamát

Másfél évvel csaknem tragédiával végződött balesete után, 2012 szeptemberében tért vissza Robert Kubica a ralipályákra.

A Forma-1-es babérokra törő versenyző ezen pályafutása a jobb karja állapota miatt erősen kérdőjeles volt, ezért 2013-ra úgy döntött, az ilyen szempontból kisebb megterhelést jelentő ralit választja és a korábbiaknál magasabb szinten vesz részt ebben a szakágban.

A választás a rali világbajnokság WRC 2-es kategóriájára esett, de hogy ne felkészületlenül érkezzen, Európa-bajnoki futamokon is rajthoz állt a Citroen Racing és a PH-Sport hátterével. Az első ilyen a Kanári-szigeteken megrendezett aszfaltos viadal volt, melyen annak ellenére, hogy debütánsként indult a sorozatban, káprázatos teljesítményt nyújtott. A lengyel pilóta az első napon nem kis meglepetésre mind a nyolc szakaszt megnyerte Citroen DS3 RRC-jével, és több mint egy perccel vezetett a gyári Skodát hajtó Jan Kopecky, valamint a peugeot-s Craig Breen előtt. A második nap második szakaszán öt kilométerrel a cél előtt azonban egy jobb kanyarban szertefoszlottak álmai.

„Egy nagysebességű lejtős részen voltunk” – magyarázta a pilóta. „Egy elég erős féktáv volt egy harmadikas kanyar felé. Akkor, amikor ráléptem a fékre, sajnos elvesztettem a kocsi hátulját, és csökkentenem kellett a fék nyomását, máskülönben megforogtam volna, az út pedig nagyon szűk volt. Megpróbáltam bevenni a kanyart, de nem csökkentettem a sebességet eléggé, és nekimentem a korlátnak a bal hátuljával, aztán az elejével beleugrottunk a korlátba.”

Kubica a heroikus teljesítményével kiérdemelte a Colin McRae Flat Out Trophy-t, a versenyt viszont Kopecky nyerte. További öt győzelmével a cseh pilóta gyűjtötte be ebben az esztendőben az Európa-bajnoki címet is.

 

Andrew