Get Adobe Flash player

Korzikai akciók

Az első Tour de Corse 1956-ban került megrendezésre, gyorsasági szakaszokat azonban 1963-tól iktattak csak a programba.

1973-ban, amikor a rali világbajnokság kiírásra került, a Franciaországhoz tartozó sziget is csatlakozott a sorozathoz, ebben az esztendőben a két nap alatt 512 gyorsasági kilométert kellett volna a rajthoz állóknak teljesíteni Korzika igencsak kanyargós útjain. Ebből végül 372 kilométer lett. Így sem volt azonban könnyűnek mondható a viadal, az etapidőket olyannyira szűkre szabták a rendezők, hogy a zord decemberi időjárási körülmények közepette súlyos büntetésekben részesültek legénységek.

A következő években kicsit növekedett a versenytáv, 1979-ben viszont megduplázták azt, a huszonkét szakaszt, melyből tizenkilenc volt különböző, három nap alatt teljesítette a mezőny Ajaccio és Bastia között, majd visszafelé.

A ’80-as évek eleje valódi maratonokat hozott, 1979 és 1986 között több mint ezer kilométert tartalmazott a menü. 1981-ben ráadásul teljesen megváltozott a Tour de Corse karaktere, az őszi, tél eleji időpontról átkerült tavaszra, a következő esztendőben pedig az addig megszokott kétnapos verseny háromnapossá alakult, melynek során 1176 versenykilométert tettek meg a párosok. Ez háromszor annyi, mint amennyit manapság autóznak a legénységek. 294 kilométer várt az addig talpon maradottakra csak az utolsó napon, a győztes Jean Ragnotti összideje meghaladta a tizennégy órát.

1987-ben, a Henri Toivonen és Sergio Cresto tragikus balesetét követő szezonban az FIA szabályozásai miatt ismét megváltozott a futam formátuma, a versenytáv csaknem a felére esett vissza, majd ezt követően is folyamatosan csökkent. A negatív csúcs a 2005-ös évhez fűződik, ekkor 342 kilométert mentek a versenyzők az óra ellen, amit tíz évvel később, a Tour de Corse rali világbajnoki visszatérése alkalmával ismét sikerült lejjebb vinni, a 333 tervezett kilométerből ráadásul két szakasz törlése miatt csak 245-öt futottak le a párosok. Igaz, ezúttal – komoly logisztikai feladatot adva a csapatoknak – legalább körbeautózta a mezőny a szigetet, a korábbi időszakban ugyanis inkább Tour of Ajacciónak lehetett titulálni az eseményt, mintsem Tour de Corse-nak.

A korzikai viadalt a Tízezer Kanyar Versenyének is nevezik régről, az adat azonban nem igaz. A ’80-as években valaki ugyanis vette a fáradtságot, összeszámolta a kanyarokat, és végül közel volt a húszezres számhoz.

A kanyarok itt olyanok, mint sehol máshol a világon, keskenyek, szűkek és hepehupásak, az aszfalt pedig több különböző minőségű foltot tartalmaz. Gilles Panizzi, Korzika egyik mestere egyszer a szemeinek tulajdonította sikereit, annak, hogy „be tud nézni a kanyarokba”. Ehelyett azonban affinitásra van szükség, mint amilyen Ayrton Sennának is volt a monte-carlói Forma-1-es pályán. Nem elég, hogy jó legyen az itinered és megfelelően csinálj mindent, egy ösztönös érzésednek kell lenni a korzikai aszfaltról, mint ahogyan Miss Smillának – vagy Stig Blomqvistnak – volt a hóról.

Elég az igazi korzikai művészekkel beszélgetni, akik majdhogynem misztikummal említik a helyszínt. „Érezned kell” – ahogyan az 1973-as Tour de Corse győztese, Jean-Pierre Nicolas fogalmaz. „Amennyiben nem találod a ritmust, nem leszel sehol. De az utak azok, amik a ritmust diktálják számodra, nem erőltetheted.”

Francois Delecour, aki pontosan húsz évvel később nyert, kísértetiesen hasonlóról beszél: „Annyit készülhetsz, amennyit csak szeretnél, de vagy jó vagy Korzikán vagy nem” – szögezi le. „Ha küzdesz a kocsival, nagyon nehéz sikeresnek lenni ott. A természetességből kell ennek jönnie.”

Markku Alén húsz rali világbajnoki futamgyőzelme közül az 1983-as korzikait jelöli meg az egyik legemlékezetesebbként, azt a Lancia 037 Rally-val érte el. Egy évvel később ismételni tudott a finn. „Finnországgal együtt Korzika volt a legnagyobb kihívás” – emlékszik vissza Alén. „Amikor első alkalommal nyertem, én voltam az első finn, aki győzött itt, és ez nagyon büszkévé tett: egy fantasztikus teljesítmény volt ez számomra, mivel annyira nehéz volt máshonnan érkezni és legyőzni a tapasztalt francia srácokat.”

Alén korábban elismerten a világbajnokság rosszfiúja volt, különös dolgok történtek vele itt. „Egy tisztviselő egy tájékoztatót adott a kezembe, amire az a szó volt írva: ’verglas’ (fekete jég). Nem tudtam, mit jelent, és eldobtam” – meséli. Erről az 1974-es eseményről, melyen a Fiat 124 Abarth-tal vett részt, végül kizárták a sok begyűjtött gyorshajtási cédula miatt.

Az akkoriban akár 1200 kilométeres versenyekre Michele Mouton is úgy emlékszik, hogy a közúti etapokra is saját itinert írtak. Természetes azóta sok minden változott. Az utak természete azonban ugyanaz Korzikán.

 

Andrew