Get Adobe Flash player

A C3 WRC kezelhetőségi problémái - Előremutató munkálatok a Citroennél

 

Előremutató munkálatok a Citroennél

Ahogyan ígérte, nem csak műszaki téren eszközölt változtatásokat a Citroen Racing, de személyzeti fronton is. Az eddigi technikai vezető, Laurent Fregosi a Lengyel Rally után kilépett a tűzvonalból, helyét Christophe Besse vette át, aki a tesztcsapat vezetője és versenymérnök volt 2003 és 2006 között, de a Forma-1-ben és a hosszútávú sorozatban is számos műszaki pozíciót töltött be.

Andreas Mikkelsen a Szardínia Rally-n kapott először lehetőséget a csapattól, így egy, a ballábfékezést nem használó és a kocsi elejében bízó pilótát ültettek a C3 WRC-be, mely egy olyan versenyzőre volt szabva, aki a túlkormányozottságot szereti.

A Citroen Racing aztán a Lengyel Rally előtt két, homologizációt érintő változtatást hajtott végre a C3 WRC-n, egy új specifikációjú hátsó differenciálművet vetett be, valamint az első és hátsó tengely közötti nyomatékelosztással kapcsolatos mechanikus módosítást eszközölt.

„Egy olyan autóval rendelkezem, amit elölről kell vezetni most már” – magyarázta Mikkelsen a szardíniai és a lengyel megmérettetés között. „Ha egy kanyarba megyek be, azt szeretem, hogy amikor a fékpedálra lépek az autó megfékezése miatt, az csúszni kezd, ezt követően lépek a gázra, teljes gázra a kanyarban. Szardínián fékeztem, ráléptem a gázra, a kocsi pedig szélesebbre csúszott, nem volt elég segítség számomra, ami hátulról jött volna.”

A pilóta nyolcadikként fejezte be azt a versenyt, de megvédte a stratégiáját. „Azt is mondhattam volna: ’B***** meg, lassú ez így, gyorsan fogok menni’. Ha azonban így tettem volna, ez sokkal nagyobb kockázatot eredményezett volna. Nem éreztem magam egyként az autóval, nem adott visszacsatolást, és nem tudtam, hogyan fog reagálni minden szituációban, az utolsó dolog pedig, amire szükségem volt, hogy balesetet szenvedjek. A terveim szerint vezettem, sokat tanultam az autóról, és ez olyan helyzetbe hozott engem, hogy segíthettem ezekkel a változtatásokkal Lengyelország előtt.”

Az erőátvitelt érintő módosításokat a háromszoros világbajnoki futamgyőztes pilóta próbálta ki, a csapathoz közeli információk szerint azonban a C3-ast a megszületésétől fogva tesztelő Kris Meeke is régóta szorgalmazta őket. „Mindent leteszteltünk” – mondta el Mikkelsen. „Nagyon jó lépéseket tettünk. Remélem, Kris-nek tetszik, amit csináltunk, és remélem, amit csináltunk, gyorsabbá teszi az autót Finnországban.” A norvég versenyző megjegyezte azt is, hogy úgy gondolja, amennyiben az egész szezonban együtt dolgozhattak volna, nyerő párost alkothattak volna Meeke-vel. „Nem kérdés, egy erős csapat lett volna ez, ha Kris és én együtt lettünk volna idén. Ő ismeri a csapatot, én pedig a 2017-es Polo tapasztalataival jöttem volna. Csatában lehettünk volna a gyártói címért.”

Mikkelsen, aki tavasszal a Hyundai versenygépét, az i20 WRC-t is kipróbálhatta, ismét szót ejtett aztán a C3 WRC-vel kapcsolatos fejlesztésekről. „A kocsi minden aspektusán dolgoztunk, szó szerint mindenen: a felfüggesztésen, a differenciálműveken, elmentünk más irányokba is, ami a kinematikát illeti. Nem csak elrendeztük az autó jelenlegi alkatrészeit.”

Yves Matton a Lengyel Rally előtt úgy döntött, hogy átmenetileg kispadra ülteti elsőszámú versenyzőjét, Meeke-t. A csapatvezető teljes felelősséget vállalt a döntését, úgy érezte, a szezon során hibát hibára halmozó brit pilótának szünetre van szüksége. Azokkal a felvetésekkel ugyanakkor nem értett egyet, melyek szerint kizárólag Meeke lenne a felelős az eredmények elmaradása miatt. „Sosem mondtuk ezt” – fogalmazott. „Érdemes azonban visszaemlékezni, hogy a pilóták azt mondták minden egyes tesztalkalmat követően, hogy nagyon elégedettek az autó kezelhetőségével. Versenykörülmények között aztán képtelenek voltak rátalálni ugyanerre az érzésre. Ez azt jelenti, hogy néhány irány, amit a C3 WRC fejlesztésekor vettünk, nem felelt meg a célnak. Amikor visszaléptünk egyet, amit meg kellett tennünk, azt kértem a technikai stábtól, hogy olyan fejlesztéseken dolgozzanak, melyek sokoldalúbb tulajdonságokat biztosítanak az autónak. Számos változtatás történt: a Svéd Rally-n a felfüggesztés fejlesztése, az erőátvitel fejlesztése Lengyelországban, az elkövetkezendő hónapokban pedig mások is követik ezeket.”

Az idén eddig mindössze egy viadalt nyerő francia alakulat a 2017-es idényt leírta már, lemaradásuk jókora a listavezető mögött a gyártók értékelésében, csupán az utolsó, negyedik helyet foglalják el a tabellán. Emiatt a jövő évre fókuszálnak már. „A prioritás az most, hogy felkészüljünk 2018-ra. Néhány módosítás számos hónapot igényel a fejlesztés tekintetében, és nem lesznek készek a bevetésre a következő szezon kezdetéig. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogunk további versenyeket nyerni 2017-ben” – mondta el Matton. „A gondolat az most, hogy a közép- és hosszútávot szem előtt tartva dolgozzunk. 2018-ra dolgozunk, amikorra vissza akarjuk nyerni a tempót. Nem mondhatjuk, hogy nincs meg a tempónk, megvan a tempónk bizonyos körülmények között, de a ralisportban nem elég az, hogy bizonyos helyeken legyen meg a tempó. Azon dolgozunk, hogy meglegyen a jó tempó az autótól minden körülmények között. Amikor tesztelünk most, inkább a fejlesztésen dolgozunk, mintsem hogy a beállításokat teszteljük egy bizonyos versenyre. Ez nem jelenti azt, hogy nem küzdhetünk idén a győzelemért a versenyeken, de változtattunk egy kicsit a megközelítésen… több mint egy kicsit: változtattunk a megközelítésen.”

A C3 egyik neuralgikus pontja az erőátvitel volt, ezen változtatásokat hajtottak már végre, a másik pedig a futómű, melyen folyamatosan dolgoznak. „A felfüggesztéssel kapcsolatos munka nem annyira magától értetődő” – magyarázta Matton. „A nyomatékelosztásnál kicseréled az alkatrészt, és vagy működik vagy nem. A felfüggesztésnél nem veheted le a lengéscsillapítót a polcról, aztán várod, hogy tökéletes legyen. Hoztunk néhány döntést Svédország után, és módosításokba kezdtünk azt követően, de tudtuk már akkor is, hogy ezek a változtatások 2018-ra szólnak. Csináltunk már három módosítást a felfüggesztésen: a nagy 2018-ra érkezik, de már most dolgozunk rajta. Ez egy nagyon hosszú folyamat, egy év a felfüggesztés esetében.”

Mikkelsen, aki a Szardínia Rally-t követően tesztelhette alaposabban a C3-at, biztos benne, hogy az eddigi módosításokkal fejlődött a versenygép. „Dolgoztunk a differenciálművön, hogy megpróbáljuk megakadályozni, hogy olyan sokat csúszkáljon a hátulja, ez pedig jó. Sokat tettünk azon a két tesztnapon, időbe telik azonban ez, egy nap alatt nem építesz egy lengéscsillapítót. További dolgok jönnek még, főként ami a felfüggesztést illeti.”

A pilóta reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy azt a felütési problémát, melyet Meeke és Craig Breen is elszenvedett az Argentin Rally alkalmával, kikúrálták. „Nagyobb most a védelem, nagyobb, mint ami a Polón volt” – árulta el Mikkelsen. „Oké, egy kicsit befolyásolja ez a tapadást és a reakciót, de egyensúlyban van minden. A kemény argentínai ütéseken, úgy gondolom, túl vagyunk. Kezdek most már nagyon elégedett lenni az autóval.”

Mikkelsen kihagyja a Finn Rally-t, ott Meeke, Breen és Khalid Al Qassimi vesz részt a csapat színeiben, legközelebb a Deutschland Rallye-n foglalhat helyet a beugró pilóta a C3 volánja mögött. Ez az egy futam biztos számára, az azt követő három viadalra nem döntött még a Citroen Racing a versenyzői felállásáról.

 

Andrew

 

2017. július 25.