Get Adobe Flash player

A C3 WRC kezelhetőségi problémái - Az első futómű a soron Citroennél

 

Az első futómű a soron Citroennél

Jelentős módosításokat fontolgat autóján a Citroen a Finn Rally előtt.

A Citroen Racing új geometriával ellátott első felfüggesztést tesztelt az utóbbi időszakban, ennek bevetéséről azonban a Craig Breen, Mads Ostberg és Khalid Al Qassimi részvételével zajló versenyt megelőző tesztet követően fog döntést hozni.

Tavasszal az Argentin Rally-n új hátsó futómű geometriával küldte csatába a C3 WRC-t a francia gárda, azt követően pedig, hogy tesztelte a legújabb fejlesztéseket, Ostberg úgy érzi, a kocsi elején végzett munkával további tempót nyerhet a gép.

„Pozitívan érzünk ezzel kapcsolatban” – árulta el a norvég pilóta az autosport.com-nak. „Ez az egyik nagy dolog, amit vizsgálunk egy ideje, és teszteltem már Portugáliában és Spanyolországban is. Változik az autó filozófiája – láthattuk, hogy hozta a csapat az új hátsó geometriát az autóhoz, az első azonban nem követte azt. Ez a felállás azt jelenthetné, hogy kicsit lágyabban futtathatnánk az autót úgy, hogy még mindig jó lenne a tapadás. Ami azt illeti, mindig küzdünk a tapadással a reakció ellenében, korábban, amikor azt akartuk, hogy reagáljon az autó, vesztettünk valamennyi tapadást.”

A Citroen számára a tavalyi finn viadal volt a mélypont, a legjobb eredményüket elérő Breen ötödikként végzett, míg a 2016-os futamot a C3 WRC elődjével, a DS3 WRC-vel megnyerő Kris Meeke a nyolcadik pozícióban látta meg a célt. A versailles-i csapat természetesen jobb hétvégében bízik ezúttal. „Finnországban úgy fogjuk futtatni az autót, hogy merevebb lesz, mint talán bármelyik másik versenyen, de nagyon fontos lenne ez ott” – tette hozzá Ostberg.

Breen egy tesztnapot kap csupán, mivel felkészülésként részt vehetett az Észt Rally-n. Az ír három szakaszgyőzelmet, valamint rengeteg tapasztalatot gyűjtött a viadalon. „Egy jó hétvége volt ez, és nem csak azzal az érzéssel távoztunk, hogy magabiztosak vagyunk, de valamennyi jó adat is került az adatbázisba. Jól kezdtünk egy jó beállítással a pénteki shakedown-on, és fokozatosan dolgoztunk az alap konfiguráción, hogy javítsuk a tempót, ahogyan haladt a verseny előre. Elégedett vagyok nagyon azzal, amit elértünk, és alig várom már, hogy elkezdjük finomhangolni az eredményt, amikor belevágunk a finn verseny előtti tesztelésbe.”

A Citroen csapatvezetője, Pierre Budar elmondta, az észtországi szereplés sikeres volt alakulata számára. „Craig általában nagyjából egytized másodpercre volt kilométerenként Ott Tanak idejeitől, aki a jobb helyismeret előnyét élvezte és akitől kétségtelenül az egyik legnagyobb fenyegetésre számíthatunk Finnországban. Úgy gondolom tehát, hogy elmondhatjuk, egy sikeres gyakorlat volt ez számunkra.”

Breen harmadikként fejezte be a felkészülési versenyt a toyotás Tanak és hyundai-os Hayden Paddon mögött, miután egy technikai hiba miatt késett az egyik időellenőrzőben, valamint volt egy kicsúszása is.

 

Andrew

 

2018. július 18.