Az R4-Kit formula - Kételkedik az M-Sport az R4-Kit formulában
Kételkedik az M-Sport az R4-Kit formulában
Amikor az FIA bemutatta az R4-Kit szabályait, hogy csillapítsák az egyedi módon épített raliautók hullámait, azt a magyarázatot adták, hogy ezek az előírások egységet fognak alkotni világszerte a ralisportban, regionális és a nemzeti szinten egyaránt.
Az R4-Kit egy, az FIA által jóváhagyott alkatrészcsomag, melyet különféle típusú autókba lehet beszerelni, ezzel egy sorozatgyártású járműből négykerékhajtású, 1,6 literes turbómotorral szerelt raliautó építhető.
A szándék az a koncepcióval, hogy a regionális sorozatokban több autó és több márka versenyezhessen, és ami egyaránt fontos, alacsony költséggel. Az új R4-es autók teljes mértékben megfelelnének az FIA biztonsági elvárásainak, teljesítményszintjük pedig az R5-ös masinák alatt lenne. A versenyzők ugyanakkor tudni fogják, hogy a rivális R4-es autók gyakorlatilag ugyanolyanok, egyenlő esélyeket biztosítva. A formuláról szóló bejelentés 2016-ban történt meg, az alkatrészek biztosításáról szóló tender 2017 januárjában zajlott, az Oreca első prototípusa pedig az év szeptemberében tette meg első métereit.
Az FIA szándékai ellenére az M-Sport, a World Rally Car-k és R5-ös autók építésével is foglalkozó brit cég nincs meggyőződve arról, hogy egy jó irány lenne az R4-Kit. „Nem látom életképes opciónak ezt, mivel a komplett autó teljes költsége nagyon közel lesz az R5-höz” – mondta el az M-Sport főmérnöke, Chris Williams. „A pilótának még mindig meg kell építeni a komplett autót. Hogyan fog a szerződött alkatrészellátó, az Oreca világviszonylatú kiszolgálást biztosítani költséghatékony áron? Valami olyan dolgot akar minden régió, ami némileg különbözik. Személy szerint én nem vagyok vevő az ötletre. Úgy gondolom, az FIA nagyon közel került a megfelelő dologhoz, amikor kijött az R5-ös filozófiával.”
Jóval több mint hatszáz R5-ös autó létezik most már, a Citroen új autója, a C3 megérkezett a piacra, a Volkswagen Polo pedig bemutatkozik hamarosan.
Andrew
2018. április 25.