A Brit Rally mindig is különleges momentum, emlékezetes versenyek hoz. Íme öt ilyen, plusz egy, mely kihagyhatatlan:

 

1. 1975

Björn Waldegard és a Lancia Stratos. A nevezési listán kétszázötven páros, amitől a mai rendezőket eszi a sárga irigység. A viadalt Timo Makinen nyerte, a Ford Escortot vezető pilóta ezzel mesterhármast ért el. A verseny embere azonban Waldegard volt.

A svéd az első napot követően vezetett, a clipstone-i erdőben azonban eltörött autójának féltengelye. Egyik szerelője a cserealkatrészt a kabátja alatt tartva rohant be a szakaszra, így Waldegard folytatni tudta. Sajnos azonban kikéste idejét, de fellebbezéssel ment tovább – amit az olaszok természetesen olaszul fogalmaztak meg. Bár hiányzott a Stratos hátsó karosszériaeleme, megmutatta erejét Waldegarddal a volánjánál, és a hetvenkét szakaszból negyvennégyen nem talált legyőzőre. Az ebben a tekintetben második Stig Blomqvist mindössze nyolc részsikert tudhatott magáénak. Waldegard a clipstone-i szakaszt követően a százhuszadik pozícióba csúszott vissza, ahonnan a hetedik helyig jött előre, a kizárás azonban elkerülhetetlen volt.

Nagyszerű vezetést mutatott be, mely jutalom nélkül maradt.

 

2. 1980

Henri Toivonen az 1980-ban aratott diadalával az akkor volt legfiatalabb rali világbajnoki futamgyőztessé vált. A kilderi szakasz után úgy érkezett a carlisle-i repülőtéren kialakított pihenőbe, hogy a legutóbbi hét szakaszból négyet megnyert. Ezzel harmadikként várta a grizedale-i, a wales-i hosszú és a Deani erdőben tartott különpróbákat, az előtte álló svédekre, Anders Kullangra és Björn Waldegardra pedig valós veszélyt jelentett.

A Talbot csapat vezetője, Des O’Dell nem bírt magával, komoly izgalomban volt. A Sunbeam mormolt, O’Dell pedig nyugtalanságában egyik lábáról a másikra állt. Toivonen kiszállt, nekitámaszkodott a kocsinak, és csak nézte O’Dellt, aki még mindig toporgott. „Des – szólalt meg mély hangján –, ne csináld ezt, máskülönben én is ideges leszek, és a következő szakaszon lehet, hogy ki is csúszok…” O’Delltől sértődötten jött a válasz: „Ó, Úristen. Ne mondj ilyet” – mondta zihálva, Toivonen pedig nevetett.

Grizedale-ben aztán minden a finn kezére játszott: Kullang két defektet is összeszedett Opeljével, és visszaesett, Waldegard Toyotájából pedig elfolyt az olaj. Ezzel Toivonen ölébe hullott az első hely. A wales-i szakaszok során visszaverte a nagy erőket mozgósító Hannu Mikkola támadásait, és végül megszerezte élete első győzelmét. A dolog annyira váratlan volt, hogy a csapatnak ad hoc módon kellett ünnepséget szerveznie.

 

3. 1982

1982 volt az az év, amikor a brit közönség először láthatta a forradalmi négykerékhajtást, az Audi Quattrót. A kocsik volánjainál Hannu Mikkola, Michele Mouton, Malcolm Wilson, John Buffum és Harald Demuth foglaltak helyet.

A futamot botrány előzte meg, az Opel csapatvezetője, Tony Fall nem sokkal a verseny előtt kirúgta Walter Röhrlt, az új világbajnokot, mivel a német azt találta mondani, nem szereti a „vak” versenyeket, emiatt csak furikázni fog. Nem volt tehát meglepő, hogy Fall felkapta a vizet, és utat mutatott Röhrlnek.

Tony Pond menedzserének és a Daily Mail egyik újságírójának a Mail kocsmájában, a Mucky Duckban jött az ötlet, hogy az újság szponzorálja a versenyzőt. Pénz nem cserélt gazdát, ugyanakkor hat féloldal és egy egész jelent meg Pondról a viadal előtt, a Daily Mail matricái pedig ellepték a Vauxhall Chevette-et. Pond azonban már az első napon kicsúszott.

A futamot Mikkola és a Quattro uralta, a figyelem ugyanakkor Mouton és Henri Toivonen izgalmas csatájára irányult. A Fred Gallagher navigálásával versenyző finn volt előrébb az Opel Asconával, amíg az audisok fel nem csavarták a kisasszony Quattrójának turbóját. A langdale-i szakaszon Mouton, Toivonen, Waldegard, Wilson és Per Eklund is kicsúszott a rosszul elhelyezett célkapunál. A versenyzők megállapított időket kaptak, ami rossz hír volt Toivonen számára, aki tizenegy kilométeren ugyanannyi másodpercet adott Moutonnak. Az Oliver’s Mounton, az utolsó gyorsaságin Mouton és Toivonen is őrültként hajtott át, utóbbi azonban mindössze két másodpercet tudott hozni az erőtől duzzadó Quattrón. Amennyiben értékelték volna a langdale-i speciált, helycsere történt volna a második helyen.

 

4. 1988

Az 1988-as Brit Rally két szempontból is emlékezetes. Az egyik a versenyre kilátogató nézőközönség számára volt szívmelengető, hiszen Ari Vatanen először tért vissza a brit erdőkbe a majdnem tragédiával végződött 1985-ös argentin balesetét követően. A másik egy drámai történés volt, Hannu Mikkola csaknem győzni tudott a nem éppen versenyképes Mazda 323-mal.

Vatanen Mitsubishije a craiki szakasz után, a határnál robbant le. A finn behajolt Jerry Williams autójának ablakán, és a következőket mondta az újságírónak: „Helló, Jerry! Azt szeretném, hogy írd meg, fantasztikus fogadtatásban volt részünk a brit rajongók részéről. Szeretek idejönni versenyezni. Mindig is ez a legjobb.” Kezet fogott, diskurált egyet, majd elsétált Vatanen.

Mikkola percei is Langdale-ben jöttek el. A twiglees-i és a castle o’eri szakaszokat követően az élen állt már, aztán a kielderieket követően ismét visszavette a vezetést. Mindössze három gyorsaságit nyert csak a korábbi világbajnok finn, de mindig ott volt az élmezőnyben. Aztán amikor Juha Kankkunen összetörte Lanciáját Yorkshire-ben, a dalby-i szakaszon, újból csak az élre került. Ez azonban nem tartott sokáig. A felkelő nap egy jobbkanyarban elvakította, ő pedig a következő balosban egyenesen belehajtott az árokba. Néhány néző volt csak a helyszínen, hogy visszategye a kocsit az útra, a nagy próbálkozást pedig a kuplung és a váltó sínylette meg. Mikkola kiesett, vigasztalhatatlan volt, de profi módon viselte a kudarcot.

Néhány perccel később Carlos Sainz is ugyanúgy esett be, a spanyol Ford Sierra Cosworth-jának erőátviteli rendszere azonban megúszta a kalandot. A futamgyőzelmet a lanciás Markku Alén szerezte meg.

 

5. 2001

Richard Burns és Colin McRae között több éve folyt már a rivalizálás, amikor 2001-hez értünk. A Safarin a britek által Maccának nevezett McRae féltucat pólót osztott ki, melyeken egy rajz volt látható, miszerint a cipőtisztítóként ábrázolt fiú, Burnsie az ő versenyzőcipőjét pucolja. McRae azt gondolta, ez egy jó vicc, Burns azonban természetesen másként vélekedett, amikor megmutatták neki a művet.

Az acsarkodások mögött néha barátságosabbak voltak, a média előtt azonban a maximumot nyújtották. A Brit Rally-t megelőzően elérte a dolog a forráspontot is a médiában. Burns úgy jellemezte McRae-t, hogy vetélytársa fel van mosva, mire a skót rímbe szedve a reagált: „Igen, amikor a zászlót felrántják, a hülyeség megáll”.

A rajt pillanatában négy pilótának, McRae-nek, Burns-nek, Tommi Makinennek, valamint Carlos Sainz-nak volt még esélye, hogy megszerezze a 2001-es világbajnoki címet. Makinen már a második szakaszon kiállt, amikor kiütötte Mitsubishijének futóművét. McRae ugyanakkor… fenomenális sebességgel teljesítette azt a St Gwynnón megrendezett szakaszt. A tapadáshatáron közlekedett végig, a csaknem tizennégy kilométeren 124,68 kilométer/órás átlagot futott. Sokan felszisszentek, ahogyan autózott: „Ki fog csúszni”. Két gyorsaságival később, 160-as sebességnél ez meg is történt, amikor félrehallotta vagy felülbírálta a Nicky Gristtől jövő „ne vágd le” itinerinformációt.

Burns, látva ellenfele alaposan lezúzott autóját, összezavarodott, majdnem eldobta Subaruját. Navigátorának, Robert Reidnek a nyugtató szavai kellettek ahhoz, hogy helyreálljon a rend. Innentől kezdve Sainz volt csak az ellenfél.

A brechfai erdőben azonban a spanyol is hibázott, és elütötte a tiltott helyen tartózkodó nézőket. Az eset során lábak törtek, így a főnökeivel történt egyeztetést követően Martin Whitaker, a Ford ralicsapatának vezetője visszavonta összes autóját. Ez Mark Higgins számára volt egy fájdalmas döntés. A brit jó helyen állt, és esélye mutatkozott egy kitűnő eredményre. Higgins könnyek között hagyta el a Ford motorhome-ját.

Marcus Grönholm könnyedén nyerte a viadalt a 206-os Peugeot-val, revansot véve Burns-ön az előző évi vereségért, az angol párosnak azonban elég volt a dobogó alsó fokára felállni, hogy boldogságuk határtalan legyen. Kétségek között volt akkoriban, ahogyan mondta, szinte megbénította a stressz, végül azonban világbajnok lett. Ahogyan ő és Robert Reid átszelték a Margam Parkban a célvonalát, örömteli ordítás tört ki belőle: „Mi vagyunk a legjobbak a világon!”.

 

Lehet persze másokat is említeni: 1976-ban Pentti Airikkala démonian teljesített óvás alatt, miután navigátora, a legendás rali újságíró, Mike Greasley rosszul csekkolt be a weston-super-mare-i időellenőrzőbe. A finn a hetvenkettedik szakaszig vezetett, ekkor azonban csődöt mondott a Ford Escort kuplungja. A futamot Roger Clark nyerte ugyancsak egy kék ovállal.

Nem szabad elfelejteni más futamokat sem, például 1984-et, amikor Vatanen az ötvenhat szakaszból harmincnégyen futott legjobb időt, és annak ellenére is legyőzte Mikkolát, hogy a vége felé, Wales-ben volt egy kicsúszása. Toivonen a különleges Lancia Delta S4-gyel ismételt 1985-ben, abban az évben, amikor Tony Pond harmadik helyre hozta a szintén újdonság MG Metro 6R4-et. 2004-ben Petter Solberg mindössze 6,3 másodperccel győzte le Sebastien Loeböt, miután az utolsó napon őrült módon, elképesztő sebességgel teljesítette a rhonddai és a margam parki szakaszokat. Jari-Matti Latvala Fordjának ablaktörlője a 2007-es verseny első napjának végén mondott csütörtököt. A hátralévő két napon a fiatal finnél az erdei szakaszokon nem volt gyorsabb, tíz részsikert könyvelt el, egyedül a cardiffi nézőcsalogatón tudták megelőzni.

 

+1. Ez természetesen nem lehet más, mint amikor Colin McRae csodálatos teljesítménnyel megszerezte a világbajnoki címet: 1995

A gyökerek az előző versenyről, Katalóniából eredtek. Ott Colin állt az első helyen a második napot követően, de ráparancsoltak, hogy soroljon be a helyi hős, Carlos Sainz mögé. Érthető módon ez nem tetszett neki, és kihívó módon az utolsó napon is tartotta a vezetést. David Richards a csapat helikopterével elküldte a szakaszra John Spillert és Nigel Riddle-t, akik aztán kinn álltak az úton, hogy integessenek a skót fenegyereknek. Ő azonban teljes gázon elhajtott mellettük, és maradt az élen – az utolsó gyorsaságit követően is!

Végül a Lloret del Mar-ban a tengerparton Richards-szal történt veszekedést követően egy perc büntetést gyűjtött be McRae. Évekkel később megjegyezte: „Ha tudtam volna azt, amit most tudok, sosem adtam volna be a derekam. Én vezettem a legjobban, nekem kellett volna tehát nyerni”.

Elérkezett a Brit Rally, a két subarus pedig egyenlő pontszámmal állt. Arra a kérdésre, hogy mi a stratégiája, McRae a következőket válaszolta: „Milyen stratégia? Én fogom megnyerni azt a b****tt bajnokságot, nem pedig ő”.

A vasárnapi rövid szakaszokon dobogós helyen hajtott kényelmesen, a következő reggel viszont odalépett. Akik ott voltak a hamsterley-i szakaszon, állítják, már a hangokból is érezni lehetett, McRae a leggyorsabb a Subarujával, amikor pedig szem elé került, látható volt, hogy levág minden kanyart, a kocsi ugrándozott, csapódott ide-oda. Sokkoló volt, ahogyan leosztotta a mezőnyt a bajnokaspiráns, huszonhét kilométeren csaknem fél percet adott a többieknek. Ezzel az élre is került. Sainz nem hitte el, hogy csapattársa nem vágta le a pályát, amíg a csapat menedzsereként tevékenykedő Spiller fel nem ajánlotta neki, hogy megmutatja a belsőkamerás felvételt.

A következő, monstre, ötvenkilenc kilométeres különpróbán azonban utolérte a balszerencse McRae-t, tizenhárom kilométert autózott defekttel, majd meg kellett állnia kicserélni a kereket. Elképesztő módon azonban így sem kapott többet két percnél a szakaszgyőztes Sainz-tól. A Matador 1:14 másodperces előnyre tett szert ekkor.

A következő gyűjtőben egy csésze teát kortyolgatott a skót, amikor Jerry Williams szóra bírta:

- Mi történt, barátom? Hogyan vesztettél csaknem két percet?

-  Ó igen, az a piciny mousse a gumiban szabadságot vett ki. Az erdőbe érve kilőtte magát, úgyhogy meg kellett állnunk kicserélni a kereket – válaszolt McRae mosolyogva.

- Sz*****, ezzel vége számodra?

- Ó nem, Jerry, nem probléma ez.

Williams csodálkozva nézhetett, mert megfordult a pilóta és nevetve hozzátette:

- Zsebben van ez, várj csak, és meglátod.

Nem volt mit tenni, hinni kellett neki, hiszen egy olyan zónába került McRae, egy félig-meddig misztikus állapotba, amikor lehetségesnek tűnt minden. Ebben az esetben pedig azt jelentette ez, hogy a hátralévő tizenkilenc szakaszból tizenhatot megnyert. Persze nem volt ez sima menet, a kershope-i erdőben egy kanyar levágása során elhajlította az Impreza jobb első futóművét, és úgy kellett megtennie hat kilométert, hogy össze-vissza támolygott a kerék. Sainz-ot azonban így is legyőzte két másodperccel.

A következő szervizelésnél ismét összefutott Williams-szel. „Látod, megmondtam neked, hogy zsebben van ez: még Kershope sem tudott megállítani.” Sainz-ra a télies kedd estén jött a végső csapás a hafreni szakaszon, McRae ekkor visszaállt az élre. Sainz megvárta a beíróban a másik Subarut, ami égbekiáltó időt futott, McRae huszonkét másodperccel volt jobb nála a huszonkilenc kilométeren. Williams ekkor a spanyolhoz intézte kérdését: „Carlos, éppen most vette vissza tőled a vezetést: mit tudsz csinálni?” Sainz felnézett, ekkor látszott, hogy nagy, kerek szemei könnyesek. „Nem tudom, honnan van ekkora sebessége. Nem tudok többet tenni.”

Nem szabad elfelejteni, hogy a spanyol ebben az időszakban villámgyors pilótának számított, az ezt megelőző években két világbajnokságot is nyert. Egy huszonhét éves versenyző ugyanakkor kenterbe verte.

McRae a szokásos módon tárgyilagos maradt. „Ó igen, ezt vártam, hogy ez történjen.”

Az utolsó reggelen még játszott egy kicsit legyőzött ellenfelével, később viszont skótdudák kíséretében vonult be a sajtótájékoztatóra, immár világbajnokként, ahol fárasztó grillezés vette kezdetét a Fleet Street vezetésével. Egy egyszerű brit győzelem volt ez sokaknak, a bennfentesek azonban úgy érezték, hogy olyan teljesítményt láthattak, ami csak egyszer fordul elő egy életben.

A friss világbajnok, akinek legfiatalabb versenyzőként sikerült megkaparintani a koronát, végül a kérdések sortüzétől teljesen kifáradva, odafordult Williams-hez, és a következő kérdést tette fel panaszkodva: „Ördög és pokol, mindig ez van, amikor valaki megnyeri a címet?”

„Nem tudom, barátom” – válaszolt az újságíró. „Sosem volt még brit rali világbajnokunk.”

 

Andrew