Get Adobe Flash player

A Citroen C3 WRC aerodinamikája - A Citroen C3 WRC aero (r)evolúciója

 

A Citroen C3 WRC aero (r)evolúciója

 

A Citroen volt az utolsó gyártó mely hivatalosan bemutatta új fegyverét, a C3 WRC-t 2017-re, mely alapos tervezés és tesztek hosszú sorának eredményeként született meg. A márka 2016-ra visszavonult a rali világbajnokságtól, hogy az új autóra koncentrálhasson, és csak néhány versenyen vett részt abban a szezonban. Ezzel ki tudták használni azt az előnyt is nem hivatalos gyártói résztvevőként, hogy korlátlan mennyiségű tesztet folytathattak le, szemben a hivatalos gyártókkal, akiknek harminc nap állt rendelkezésre a 2015-ös és 2016-os bajnokságban. Az új kocsin, a C3 WRC-n szárnyak jelentek meg elöl mindkét oldalon, oldalszoknyák, egy komplex hátsó szárny és egy nagy hátsó diffúzor. A hátsó szárny tartóelemei hasonló formával rendelkeznek, mint amilyenek a Hyundai és a Volkswagen 2017-re szánt autóin voltak láthatók, a nem egyenes felső lap ugyanakkor különlegessé teszi az elemet a többi autóéhoz képest.

Az első tesztre 2016 áprilisában Versailles-ban került sor Alexandre Bengue-vel, majd Chateau de Lastours és Fontjoncouse következett Kris Meeke-vel és Craig Breennel, valamint az kocsi első változatával. Az újdonság a 2016-os hátsó szárnnyal futott még, azonban rajta volt már egy egyszerű hátsó diffúzor, az oldalszoknyák, szélesebb és egyenes szélesítések a kerekek felett és egy új splitter elöl.


Ugyanezt az aero konfigurációt használták a második teszten is, melyre májusban került sor Algarve-ban, az autót ekkor Meeke és Stephane Lefebvre vezette. A júniusban tartott harmadik alkalmat leginkább a C3 WRC aerodinamikájának kiértékelésére fordították, Finnországban Meeke és Breen ült a kocsi volánja mögött. Az ezeken a teszteken nyert információkat arra használták fel, hogy validálják a numerikus modellezési munkát és visszacsatolást szerezzenek róla, melyet a Citroen Versailles-ban székelő tervezési osztálya végzett numerikus áramlástani szimulációkkal (CFD – computational fluid dynamics), majd negyven százalékos léptékű modellel teszteltek szélcsatornában. A tesztek alkalmával az új aero elemek tartósságát is próbára tették.


A negyedik tesztre ugyancsak Algarve-ban került sor júliusban Meeke-vel, Breennel és Khalid Al-Qassimivel. Az autó aerodinamikai csomagján nem történt változás.

Az első aszfaltos próbát Franciaország útjain, Aube mellett tartották ugyancsak júliusban Meeke és Lefebvre részvételével. Egy új, aszfaltra szánt karosszériával folyt ez, amire leültetett felfüggesztést, nagyobb kerekeket, nagyobb féktárcsákat és egy specifikus, aszfaltra szánt első lökhárítót szereltek.


A következő teszt San Remo közelében, a Colle d’Oggiánál zajlott augusztusban, ezen Meeke és Breen vezették az autót, amire egy új diffúzor került.


A hetedik tesztalkalom második felére – mely szeptember végén Algarve közelében zajlott murván, miután a kezdeti tesztekre a katalán Pyreness-ben került sor – jelentős aerodinamikai módosításokat kapott a kocsi, ezeket Meeke és Lefebvre tehette próbára. Ekkor vetettek be először szárnyakat az első lökhárítón, kerekebb formájúra alakították az első sárvédőszélesítéseket, módosítottak az első levegőbelépőkön, és legfontosabb elemként egy új hátsó szárnyat alkalmaztak a komplex, nem egyenes felső lappal.

Fotó: ZeGonzo Photography

 

A kerekebb hátsó sárvédőszélesítések a nyolcadik teszten, a spanyolországi Huelvában kerültek a C3 WRC-re októberben, mint ahogyan az oldalajtók mögötti kiszélesített karosszériaelemek is, valamint egy vékonyabb splitter.

A kilencedik, Wales-ben tartott novemberi tesztre – melyen Meeke és Breen vett részt – egy módosított diffúzort vetettek be, ami függőleges elemekkel rendelkezett immár.


Fotó: JSM Photographic

 

A monte-carlói verseny útjain, a Hautes-Alpes-on végzett decemberi teszt egyik célja az volt Meeke és Lefebvre segítségével, hogy kiértékeljék az új első lökhárítót a szárnyakkal. A splitter kivitele is módosult, ami vékonyabb lett, a középső részét pedig megemelték. Ezt az elemet az aszfaltos versenyeken tervezték bevetni.


Fotó: Etienne Tonnelle (Planetmarcus)


A tesztek arra is szolgáltak, hogy megvizsgálják az új aerodinamikai eszközök megbízhatóságát, mint ahogyan az az alábbi képen is látszik.

Fotó: Adrien Villemagne

 

Az új autó hivatalos bemutatójára december 21-én került sor Abu Dhabiban, ahol bebizonyosodott, hogy a tesztelt módosítások nagy része felkerült a C3 WRC-re.


Az aszfaltos splittert mindössze a 2017-es Monte-Carlo Rallye-n használták.

Stephane Lefebvre, Citroen C3 WRC, Monte-Carlo Rallye 2017; fotó: Gonzalo Belay (ewrc.cz)

 

A svéd futamtól kezdve a Citroen a vastagabb splittert alkalmazta. A Michelin matricák elhelyezése mutatja a különböző splitter konfigurációkat.


Kris Meeke, Citroen C3 WRC, Svéd Rally 2017; fotó: Roman Tihlarik (ewrc.cz)

 

Ugyanezt a splittert használták a további 2017-es aszfaltversenyeken (Tour de Corse, Deutschland Rallye, Katalán Rally).


Craig Breen, Citroen C3 WRC, Tour de Corse 2017; fotó: Michelin

 

Az Andreas Mikkelsen és Sebastien Loeb által végzett augusztusi teszteken ugyanakkor az aszfaltos splitter volt látható az EG-485-ZW rendszámú autón.

Andreas Mikkelsen, Citroen C3 WRC, Németország, 2017. augusztus; fotó: Jeremy Piroton (Planetmarcus)



Andreas Mikkelsen, Citroen C3 WRC, Németország, 2017. augusztus; fotó: Herve Tusoli

 

Az autó 2017-es szezonban használt konfigurációjának részleteit a Katalán Rally-n készült képek mutatják:


A hátsó szárny felső lapjának komplex kialakítása

 


A szárny és a diffúzor hátulnézetből

 


Az első lökhárító és a rajta lévő szárnyak

 


Az első lökhárító szárnyai oldalnézetből

Forrás: wrcwings.wordpress.com

 

2017. december 24.

 

Fordította: Andrew