Get Adobe Flash player

Matton biztos volt a Citroen dolgában

Az idénynyitó Monte-Carlo Rallye idején ugyan már az FIA rali igazgatójának mondhatta magát, a január közepén megrendezett, a csapatok hivatalos bemutatójául szolgáló Autosport International Show-n azonban még a Citroen Racing képviseletében vett részt Yves Matton.

Az alakulat vezetője nyugodt és bizakodó volt a Citroen 2018-as rali világbajnoki szereplését illetően. „Az bizonyos, hogy a munka, amit a nyár folyamán végeztünk, megmutatta, hogy minden felületen fejlődtünk az autó szintjével” – nyilatkozta Matton. „A tavalyi évben már a szezon kezdetén láttuk, hogy megvan az autónak a megfelelő sebessége néhány felületen, de nem mindenhol. A németországi második helyünk a trükkös aszfaltkörülmények közepette és a spanyolországi győzelem mutatta, hogy valóban jó úton halad a kocsi. Nagyon magabiztos vagyok, hogy a versenyzők képesek lesznek minden versenyen a top helyekért küzdeni.”

Arra a kérdésre, hogy milyen változások történtek a 2018-as autón, a következőket válaszolta Matton: „A fő evolúciók elsősorban a megbízhatóságon vannak. Tavaly a szezon kezdetétől problémáink voltak némely alkatrésszel, ami bajt okozott. A mostanában történt legfőbb munkák a felfüggesztéssel és a geometriával voltak kapcsolatosak. Néhány alkatrész felkerült már a kocsira korábban, de néhány új Monte-Carlóban lesz rajta. Lesz néhány új alkatrészünk Monte-Carlo után, dolgok, amiket tesztelünk most, alkatrészek, melyek javítják az autót murván.”

A szakvezető azt is elárulta, hogy Mads Ostberg csapathoz történő svédországi visszatérése újdonság volt mindenki számára. „Van még néhány részlet, amit véglegesítenünk kell. Meg kell mondanom, a leglényegesebb dolog az volt, hogy véglegesítsük a szerződést Svédországra. Tudjuk, hogy Mads-nek jó sebessége van Svédországban. Nagyon megbízható azon a versenyen, és hozza minden tudását is az ilyesfajta versenyről. Érdekes lesz ez számunkra.”

És van-e esély arra, hogy vezesse Ostberg a Citroen C3 R5-öst? „Biztos, hogyha a közös munkánk globálisabb lesz, az R5-ös dolgaiba is be lesz vonva. Tudjuk, hogy benne volt néhány R5-ös vezetésében a múltban.”

Sok ember csalódott, hogy Craig Breen nem vehet részt az összes versenyen. Mi volt a filozófia e mögött? „A tény, hogy nem mindig tudunk három autót futtatni. Abban, hogy Sebastien Loeb visszatér a rali világbajnokságba, a Citroennek nagy érdeke van, és a bajnokságnak is. Az egyetlen megoldás az volt, hogy elvettünk három versenyt Craigtől.”

És végül, mik azok a munkák, amik folyamatban vannak még? „A legfőbb dolog számunkra a rali világbajnokságon és a World Rally Car-on kívül a C3 R5 bemutatása lesz, valamint Stephane Lefebvre részvétele a bajnokságban egy olyan versenyzőként, aki képes megmutatni az autó potenciálját. Az még nem eldöntött, hogy melyik verseny lesz az első amiatt a tény miatt, hogy előbb véglegesítenünk kell a homologizáció dátumát.”

 

Andrew

 

2018. február 4.