Get Adobe Flash player

Mikor Korzikát nyertem – Jean-Pierre Nicolas

Jean-Pierre Nicolas a ralivilág nagy tiszteletnek örvendő személyisége. Öt világbajnoki futamgyőzelmet aratott, az elsőt 1973-ban, a sorozat első idényének utolsó viadalán, Korzika szigetén.

Nicolas mesél arról, milyen is volt a kétnapos verseny akkoriban és hogyan befolyásolta azt a világban bekövetkezett olajválság.

„Őszintén szólva úgy gondolom, az 1973-as Tour de Corse győzelmemet a világot befolyásoló olajválságnak tulajdoníthatom. Emiatt Korzikát egy hónappal elhalasztották. Novemberben zajlott volna, de végül decemberbe fordulva vágtunk neki a versenynek” – emlékszik vissza az egykori francia ralis. „Ennek eredményeként kemény havazások voltak mindenfelé, ezen körülmények között pedig az Alpine-om briliánsan működött. Sohasem volt egy különösen erős autó, ugyanakkor nagyjából hatszáz kilót nyomott mindössze, és hihetetlenül agilisnak bizonyult. Ez a kombináció fantasztikus volt a havas hegyi utakra, ahogyan Monte-Carlóban láthattuk korábban. Ezen felül rendkívül jó stratégiával versenyeztünk, jó volt a gumiválasztásunk az elejétől a végéig, emiatt a nagyobb Fiatok és Lanciák nem tudták velünk a lépést tartani.

Érzékeltetésként, hogy mennyire is voltunk dominánsak: a rajttól kezdve vezettünk, és az Alpine-ok végeztek az első három helyen a verseny végén jómagammal, valamint navigátorommal, Michel Viallal, majd Jean-Francois Piot és Jean-Luc Therier következett. Ez egy teljesen francia szupercsapat volt akkoriban.

Negyven évvel ezelőtt a futam máshogy nézett ki, mint manapság. Ezer kilométert kellett teljesíteni akkoriban. A féltávnál annyival vezettünk, hogy a csapatvezetés úgy döntött, véget vet az egymás elleni küzdelemnek, hogy dobogós pozíciókban hozzuk be a kocsikat. Ez egy újabb nagy mázli volt nekem, mivel elromlott a sebességváltóm, amit lehetetlen volt megjavítani, tehát normál körülmények ezzel a problémával nem tudtam volna nyerni. Így történt, hogy újabb ötszáz kilométert tettem meg három fokozattal, mégis megnyertem a futamot.”

 

Andrew