Get Adobe Flash player

Durva nyúzópróba

Védve magát azt mondja a Volkswagen Motorsport, hogy elég erős R5-ös specifikációjú Polójuk. Mindez azt követően történt, hogy sokkoló fotók láttak napvilágot az egyik teszten valósággal szétszakadt autójukról.

A képek a közösségi médiában indultak útjukra, és azt mutatják, hogy a csapat legújabb versenygépének hátsó futómű teljes egészében, a segédkerettel, lengőkarokkal, kerékagyakkal, rugóstagokkal és a differenciálművel együtt kiszakadt a dél-franciaországi teszten. Az eset idején a svéd Pontus Tidemand vezette az masinát.

A Volkswagen Motorsport technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison azt nyilatkozta az autosport.com-nak, a hiba egy „roncsolásos teszten” történt, és nyugodtak a próbák végkimenetelét illetően.  „Fontjoncouse-ban teszteltük az autót” – mondta el Demaison. „Az utakat a dakaros tesztautókhoz használják ezen a helyen, durvábbak, mint bármi, amit az Akropolisz Rally-n láttunk. Extrémek, ez az, ami miatt odamegyünk. Őszintén szólva azért megyünk erre a helyre, hogy szétszakítsuk az autót. Ez a kép azután jött, hogy négy napot futtattuk az autót és jóval azon a ponton túl vittük az alkatrészeket, ahol azt vártuk, hogy tönkremennek. Ez az, amiért Fontjoncouse-ban voltunk.

Ez az autó az ügyfelek számára van, ezt a tesztet számukra kell elvégeznünk – nem lenne elfogadható számukra, ha elvinnék tőlünk az autójukat és problémáik lennének, mivel nem végeztünk elég tartóssági tesztet.”

Amikor a fő alkatrészről kérdezték, amelyik tönkrement és lehetővé tette, hogy kiszakadjon az autóból a teljes hátsó futómű, a Volkswagen Motorsport szóvívője a következőket mondta el: „Több mint egy hete történt ez, kivizsgálást végeztünk, és elégedettek, valamint boldogok vagyunk a kivizsgálás eredményével. Biztos vagyok benne, hogy megérti mindenki, nem fogunk belemenni a kérdéses alkatrész pontos részleteibe.”

Az FIA szeptember végén hivatalos Hannoverbe, a csapat bázisára, ekkor fogják átvizsgálni a Polo R5-öst annak homologizációja érdekében. Az autó várhatóan a rali világbajnokság spanyol viadalán, a Katalán Rally-n mutatkozik be októberben.


Andrew