Get Adobe Flash player

Álomdobogó a rémálom után

Tréningautójában volt kénytelen aludni a 2018-as Deutschland Rallye-n Louise Cook, miután anyagilag nincs igazán eleresztve. Ennek ellenére a WRC 3-as kategória dobogóján végzett.

A brit hölgy és navigátora, Stefan Davis hat éjszakát töltött egy Ford Fiestában, mert nem engedhették meg maguknak a szállást a világbajnokság német fordulóján. „Kissé szűkös volt és nagyon kemény. Nem volt sok energiám, ahogyan telt a hétvége, mivel így nem alszol olyan mélyen, ahogyan valójában szükséged lenne rá. Nem tudsz teljesen egyenesen feküdni egy autóban” – mesélte Cook. „Nem engedhettük meg magunknak a hotelt, miután fontolóra vettünk más költségeket, mint amilyen a gumiabroncsé is. Az ételért is meg kellett küzdenünk, mert amikor beérkeztünk a szervizparkba minden nap, a boltok és a szupermarketek zárva voltak már. Boldogok voltunk azonban, hogy ott lehetünk.”

Hogy összegyűljön a versenyhez szükséges pénzösszeg, Cook segítségére adományok voltak, aki aztán a WRC 3-as kategória harmadik helyén végzett a Team Floral Ford Fiesta R2-esével, melyben első versenyét teljesítette. Ezzel az éves értékelés hetedik pozíciójába kapaszkodott fel azok után, hogy nehéz hétvégéje volt a gyorsasági szakaszokon és azokon kívül is.

A brit versenyzőnek az utóbbi hat évben ez volt az egyetlen aszfaltos versenye, és először vezetett turbófeltöltéses motorral szerelt autót is. Az első napon a kézifékkel támadtak gondjai, ami azt jelentette, hogy a szőlőültetvények között futó gyorsaságik szűk hajtűkanyarjait tolatással tudta csak abszolválni. Másnap a baumholderi katonai kiképzőközpontban defektet kapott, majd fékprobléma miatt vesztett további időt. Az új féktárcsákkal javult a helyzet, vasárnap pedig meg is szerezte Cook az első WRC 3-as szakaszgyőzelmét a grafschafti különpróbán.

A pilótanő következő célja a szeptember közepén megrendezésre kerülő Török Rally és hogy összeszedje arra a költségvetést. „A német a legkeményebb verseny volt, amit valaha teljesítettem, most azonban arra összpontosítok, hogy elég pénz teremtsek elő Törökországra. Az adománygyűjtés egy nehéz út, de egy igazi motiváció, hogy visszaadjak valamit azoknak az embereknek, akik segítenek nekem” – mondta.

 

Andrew