Get Adobe Flash player

Polo GTI R5: ügyfélautó győztes génekkel

Az FIA R5-ös kategóriájú raliautókra vonatkozó előírásai komoly megkötést jelentenek a mérnöki kreativitásra, ezzel együtt van lehetőség az ötletek kibontakoztatására. Ez volt a kihívás a Volkswagen Motorsport mérnökei és a projektmenedzser Gerard Jan de Jongh számára a Volkswagen Polo GTI R5 megalkotásakor. Az R5-ös versenygép megépítéséhez a 2017-ben bemutatott hatodik generációs Polo jelentette a kiindulási alapot.

Az autó raliváltozatának fejlesztési munkái azonban jóval korábban, 2016 novemberében kezdődtek. A csapat mérnökei a karosszériát egy jó kiindulási pontnak találták, erre példa a motortér mérete, mely lehetőséget nyitott az erőforrás pozicionálásában vagy a karosszéria alapvető merevsége, ami könnyebbé tette a kötelező bukócső méretének meghatározását. „A Polo a Volkswagen csoport MQB platformján alapul, ami sok opciót adott nekünk a motortérben” – magyarázza de Jongh. „Ez egy olyan karosszéria, ami máris egy igazán szilárd alapot kínált számunkra számos kritikus területen.”

Az alap EA888 ideális kiindulási pontot biztosít

A Polo GTI R5 szíve az 1,6 literes motor, ez az, ami kétliteres változatban a Polo GTI, a Golf GTI és a Golf GTI TCR erőforrásaként is szolgál. Az első tengely előtt keresztben beépített soros négyhengeres turbófeltöltéses egység a Volkswagen csoport EA888-as kódjelű motorján alapul. Ezt az erőforrást használja a konszerntárs Skoda R5-ös autója, a Fabia is. Első ránézésre a két autó motorja azonosnak tűnhet, ugyanakkor más fejlesztéseket alkalmaztak a Polo GTI R5-ösén, így például a hűtés és a kipufogó koncepcióján.

A Polo GTI R5 ugyanazon filozófia mentén került kifejlesztésre, mint a rendkívül sikeres Polo R WRC. Ugyan egyetlen alkatrészt sem használtak fel a világbajnokságot nyert Polóból az R5-ös ügyfélautóhoz, a tizenkét világbajnoki címet elhódító autóval szerzett tapasztalat belekerült az új Polóba. A kötelező eladási ár – ami aszfaltos változatban százkilencvenezer euró – más megoldásokat kívánt. „Alapvetően az R5-ös minden egyes részlete mögött ugyanaz az filozófia áll, mint a World Rally Car-unk mögött. Az R5 technikai előírásai ugyanakkor szignifikánsan több megkötést jelentenek” – mondja de Jongh.

 

Az ügyfélhasználatú versenyautó új megközelítéseket követelt a fejlesztésben

Az a tény, hogy a Polo GTI R5 ügyfélhasználatú versenycélokra készült, átfogó megközelítést kívánt a fejlesztésben: a fő tesztpilóták, Dieter Depping, Eric Camilli, Raimund Baumschlager és Pontus Tidemand mellett világbajnokok, Petter Solberg és Marcus Grönholm is részt vettek a folyamatban. „A különböző visszacsatolások lehetővé tették számunkra, hogy egy olyan raliautót fejlesszünk, ami különféle vezetési stílusokkal is a határon vezethető. A több pilótával történő munka segített abban, hogy elkerüljük, hogy csak egy irányban gondolkodjunk.”

295 munkaóra a Polo GTI R5 összeszereléséhez

A Volkswagen Polo GTI R5 összeszereléséhez 295 munkaórára van szükség. A folyamat során a szerelők csapatai váltogatják egymást. A munka végeztével, még mielőtt átadásra kerülne az ügyfélnek, az autó egy gondos próbán esik át a Volkswagen tesztlétesítményében, Ehra-Lessienben, ez a végső és legfontosabb minőségi ellenőrzés.

Az átadáskor az ügyfél terjedelmes dokumentációt kap, ez a Polo GTI R5-ösével együtt jár, valamint a szükséges dokumentumokat, ami magában foglal egy száznegyven oldalas kézikönyvet és a „Hogyan” kalauzt a beállításokhoz és a szervizeléshez. „Négy-hat szerelő van állandó jelleggel az R5-ös autók összeszerelésével megbízva” – árulja el Juliane Gründl, a Volkswagen Motorsport értékesítési vezetője. „A tartalékalkatrészek beszerzése és a raktározási logisztika is speciálisan kiképzett munkavállalókra van bízva, néhányuk külön képzettséggel rendelkezik. Továbbá mérnökök is állandó jelleggel meg vannak bízva a projekttel.”

 

Új korszakba lépett a csapat

Ahhoz, hogy biztosak legyenek, hogy megfelelően fog működni minden, a folyamatos átalakítás, a műhely, a specialisták és a folyamatok továbbfejlesztése rögtön azután elkezdődött, hogy a Volkswagen 2016-ban beszüntette a gyári programját a rali világbajnokságon. A cél az volt, hogy folyamatosan kiterjesszék a gyártást és a logisztikát. „A törekvésünk nem az, hogy a lehető legtöbb autót adjuk el” – mondja Gründl. „A célunk az, hogy a lehető legjobb kiszolgálást kínáljuk az ügyfeleik részére. Ez az aktuális értékesítés mellett magában foglalja az értékesítés utáni szolgáltatást és a tartalékalkatrész logisztikát is.”

„Amikor megszületett a döntés, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni az ügyfélsportra a jövőben, az R5-ös projekt egy logikus következménynek látszott” – árulja el Sven Smeets, a Volkswagen Motorsport vezetője. „A ralisportos tapasztalatunk lehetővé tette számunkra, hogy a teljes egészében a hatékonyságra fókuszáljunk – még ha az ügyfélsport felé történő eltolódás jelentős átstruktúrálást is jelentett a hannoveri telephelyünkön.”

A piszkos anyagiak

A Nemzetközi Automobil Szövetség meghatározza a versenykész R5-ös autó árát. Ez jelenleg százkilencvenezer euró (plusz ÁFA) az autó aszfaltos specifikációjában. Kérésre ugyanakkor több teljesítménnyel kapocslatos opciót is meg lehet rendelni a Polo GTI R5-höz, például a könnyebb üléseket. Mint ahogyan a murvás átalakító kit, a lehetséges opciók magukba foglalják a teljesítmény-, a mozgathatósági, a világítási és az adatcsomagokat is.

Az alternatív oldalablakok és hálók mellett az elérhető opciók között van az első szélvédő fűtés, az emelő, a kiegészítő lámpák az éjszakai szakaszokra és az átfogóbb adatgyűjtés. Az ügyfelek kérhetnek a versenyekre mérnököket és szerelőket is a Volkswagen Motorsporttól. „Kiderül majd, hogy milyen magas valójában az érdeklődés az üzlet ezen részére” – mondja Gründl.

Különleges dekoráció

A Volkswagen Polo GTI R5 új kinézettel rendelkezik. A raliautó végső dekorációja a Golf GTI TCR túraautón is alkalmazott látványos dekor újraértelmezése. „A Polo GTI R5 izgalmasan néz ki” – véli Smeets.

„Szándékosan használtuk a GTI család sorozatgyártású járműveinek számos látványelemét a Polo GTI R5-ösön” – magyarázza Nico Mühr, a Volkswagen külső formatervezője a Polo GTI R5 dinamikus kinézete mögötti filozófiát. „A piros, fehér és fekete tipikus színek, valamint a hűtőrács jellegzetes vonala mellett a GTI ikonja a méhsejt struktúra főként az, ami jellegzetes kinézetet biztosít a rali Polónak. Végül, a különleges versenykinézete ellenére, a Polo GTI R5 jól beazonosítható marad, mint a Polo család – kétségtelenül leggyorsabb – tagja.”

 

Andrew