Get Adobe Flash player

Ford Fiesta R2

Az M-Sport Lengyelország büszkén mutatta be a teljesen új, EcoBoost motorral hajtott Ford Fiesta R2-est, ami az első autó, melyet az FIA legújabb R2-es előírásai szerint készítettek. Egyben ez az első kocsi, amit teljes egészében az M-Sport krakkói székhelyű leányvállalata tervezett és fejlesztett.

A versenygépnek a Ford kölni gyártóüzemében készülő Ford Fiesta ST-Line biztosítja az alapot. Az M-Sport Lengyelország együttműködött a Ford Motor Company-vel, akik jelentős anyagi támogatást biztosítottak a programhoz.

A Fiesta R2 legújabb változatának fejlesztésével a két vállalat partnerkapcsolata hatékonyan terjeszti ki a „lehetőségek létráját”, az új modell pedig erős pedigrét tart fenn – osztozva a világ egyik legjobb értékesítési mutatókkal rendelkező kisautójának platformján.

A létra első fokainak egyikeként a Fiesta R2 az elmúlt tíz évben a ralisportban jelenleg is jól csengő nevek karrierjének elindítását szolgálta, Elfyn Evans, Craig Breen és Pontus Tidemand is ültek a kis Fiesta volánja mögött és képezték vele magukat.

A teljes újratervezés ellenére a vadonatúj Fiesta a korábbiakkal megegyező filozófiát tartja fenn, és a 2019-es junior világbajnokság bázisaként is szolgál majd, folytatva az M-Sport és a Ford elkötelezettségét a sportág jövőbeli sztárjainak támogatását illetően.

A teljesen tiszta lappal kezdett tervezést követően az új R2-es autó - melyet a Ford Fiesta WRC sikerei, valamint kivitele inspiráltak – kevés dologban osztozik elődjével.

A motor teljesítménye jelentősen javult, mint ahogyan az erőátvitel és a felfüggesztés is. Újragondoltak minden elemet és javítottak rajtuk, hogy egy olyan autót készítsenek, ami az M-Sport Lengyelország szigorú standardjai szerint teljesít.

A turbófeltöltéses 999 köbcentiméteres Ford EcoBoost motor kétszáz lóerős teljesítményre képes 6500-as percenkénti fordulatszámon, az új Sadev ötfokozatú szekvenciális sebességváltó egység differenciálműve pedig három különböző rámpaszöggel állítható.

Az új felfüggesztés Reiger lengéscsillapítókat foglal magába, melyek elöl három-, hátul kétutas állíthatósággal rendelkeznek. Az Eibach rugók opciósan kemények, illetve lágyak lehetnek, a beállítási lehetőségeket pedig az opciós stabilizátor növeli.

„A teljesen új Ford Fiesta R2 egy komoly előrelépés, és egy olyan dolog, amire az M-Sport Lengyelországnál rendkívül büszke mindenki” – mondta el Maciej Woda, az M-Sport Lengyelország igazgatósági tagja. „Itt, Krakkóban tervezték és fejlesztették, és óriási erőfeszítés, szenvedély és lelkesedés került bele, hogy a lehető legsikeresebb legyen ez a projekt.

Az információkat a Cumbriában lévő mérnökökkel és tervezőkkel megosztva a bajnokságot nyerő Ford Fiesta WRC inspirált bennünket, és minden alkatrész úgy került megtervezésre, hogy a szabályokon belül a lehető legerősebbé és leginnovatívabbá tegyük ezt az autót.

A Fiesta R2 fő filozófiája azonban maradt, tökéletes platformot adni a jövő sztárjainak egy olyan autóval, amivel képezhetik magukat és megmutathatják, mire képesek karrierjük korai szakaszában.”

 

Műszaki adatok

 

Motor: elöl keresztben elhelyezett 1.0 Fox EcoBoost 1 literes, soros, háromhengeres, turbófeltöltéses benzinüzemű motor, öntöttvas motorblokk, ötvözött acél hengerfej, DOHC vezérlés, változó szelepvezérlés, közvetlen befecskendezés

Hengerek száma: 3

Szelepek száma: 12

Hengerűrtartalom: 999 cm3

Teljesítmény: 200 LE (fordulatszám: 6500 1/min)

Forgatónyomaték: 290 Nm (fordulatszám: 4000 1/min)

 

Tengelykapcsoló: AP Racing kéttárcsás Cerametallic

 

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, Sadev 5 sebességes kézi kapcsolású szekvenciális váltó, elektronikusan vezérelt, gázelvétel nélküli sebességváltás, korlátozott zárású differenciálmű három lehetséges rámpabeállítással (23/57, 27/57, 32/77)

 

Felfüggesztés: elöl három-, hátul kétutas Reiger állítható lengéscsillapítók Eibach rugókkal. Opcionális rugók (kemény/lágy). Opcionális stabilizátor (kemény/lágy). Ötcsavaros kerékagy

 

Fékek:

Elöl: Alcon verseny féknyergek, belső hűtésű AP Racing féktárcsák, átmérő aszfalton 310 mm, murván 285 mm

Hátul: Alcon verseny féknyergek, tömör AP Racing féktárcsák, átmérő: 280 mm

Hidraulikus kézifék Alcon főfékhengerrel

 

Kormányzás: elektromos rásegítésű kormánymű

 

Kerekek:

Aszfalt: OZ Racing 6,5x16 collos felnik

Murva: OZ Racing 6x15 collos felnik

 

Karosszéria: önhordó karosszéria, ahhoz több ponton rögzített, hegesztett biztonsági bukókeret

 

Elektronika: Life Racing F88 motorfelügyelet. Három üzemmóddal rendelkező Anti-Lag rendszer. Digitális műszerfal. M-Sport áramelosztó egység

 

Méretek:

Hossz: 4065 mm

Szélesség: 1735 mm

Tengelytáv: 2490 mm

 

Súly: 1030 kg


Andrew