Get Adobe Flash player

Nyáron dob be fejlesztést a Hyundai - Neuville elégedett az i20 WRC fejlődésével

 

Neuville elégedett az i20 WRC fejlődésével

A Hyundai Finn Rally-n mutatott sebessége megerősítette, hogy javult a koreai gyártó raliautója.

Ugyan a finnországi dobogós helyezés még mindig várat magára az alakulatnál, mindhárom i20 Coupe WRC a legjobb hétben végzett a világbajnokság kilencedik fordulóján azok után, hogy aerodinamikai módosításokat hajtottak rajta végre és változtattak a futóművén is.

A csapat vezető pilótája, a világbajnoki címért küzdő Thierry Neuville elmondta, hogy fejlődött a versenygép, bár azt is hozzátette, hogy elkapni a helyben fejlesztett Toyota Yaris WRC-ket egy másik történet. „Sokkal jobb az autó, mint korábban” – nyilatkozta a belga pilóta. „Sosem jutunk el a Toyota szintjére, olyan sokat tesztelnek Finnországban. Ez olyan, mintha holnap egy verseny lenne a mi éves teszthelyszínünkön Németországban.”

Neuville azt is bevallotta, az ő fejlődését gátolta, hogy nem volt agresszív a pénteki nyitószakaszon, valamint az sem segített, hogy egymás után második alkalommal készültek esős körülmények között egy olyan versenyre, ami szárazon zajlott. „Amint megtaláltam a ritmust és rendbe hoztuk a beállításokat, jobb volt” – magyarázta. „A bajnokság azonban nyitott, és folytatni fogjuk a végéig. Ugyanannyi pontot szereztünk, mint Sebastien Ogier, úgyhogy elégedettek lehetünk ezzel.”

Neuville a hatodik pozícióban végzett, miután újdonsült csapattársa, Craig Breen a zárónapon maga elé engedte, emellett a Power Stage-en futott második időért négy plusz pontot kapott. Az ugyanakkor aggasztó lehet számára, hogy a listavezető Ott Tanak maximális pontszámmal zárta a viadalt, és már harmincöt egységgel van előtte.

A negyedik pozícióban célba érő Andreas Mikkelsen egész hétvégén elégedetten nyilatkozott, élvezte a hétvégét, és a szoros csatában maga mögött tudta tartani Ogier-t. „Ez egy nehéz verseny volt a múltban, úgyhogy fantasztikus, hogy feltörtük a kódot ezen a hétvégén” – mondta el a norvég versenyző. „Jó érzésem volt az autóval egész hétvégén, és képesek voltunk versenyképes időket futni. Ez köszönhető a teljes Hyundai Motorsport több hónapos erőfeszítéseinek. Volt néhány fejlesztésünk az autón erre a versenyre, beleértve néhány olyat, ami különösen az én vezetésemet segítette, ezek csodálatosan működtek.”

Bár a fejlesztések részleteit minden csapat, különösen a Hyundai hadititokként kezeli, így Mikkelsen sem árult el részleteket azokról, de adott egy kis képet arról, hogy hogyan alakult a viszony ő és az autója között. „Ez egy sok-sok különböző kis dologból álló faktor, de azt mondanám, ami a különbséget jelentette számomra főként, az a felfüggesztés és a középső differenciálmű. Tényleg azt éreztem ismét, ahogyan régen vezettem. Tudok játszani az autóval és azt csinálni, amit akarok, és egy olyan érzés ez, ami nem volt meg sokáig.”

A viadal első napjának végén a legjobb hyundai-os meglepetésre Breen volt, aki némi tesztelés és az Észt Rally után először szerepelt a csapat színeiben világbajnoki futamon. Az ír pilótának tehát nem volt összehasonlítási alapja abban, hogy mennyit fejlődött az i20 WRC, ugyanakkor a legkellemesebb autónak nevezte a járgányt, amit valaha is vezetett, bár lehet, hogy ebből a kijelentésből az udvariasság és a további együttműködés reménye is szólt.

A Hyundai Motorsport igazgatója, Andrea Adamo megköszönte csapatának a munkát, amivel nagyobb sebességet értek el autójukkal Finnországban. „Ennek a versenynek az előző eredményeivel összehasonlítva jelentős fejlődést értünk el” – mondta el Adamo. „Nem ijedtünk meg, hogy ide kell jönni, ehelyett hihetetlenül keményen dolgoztunk azon, hogy megfeleljen az autónk azoknak a követelményeknek, amit ez a versenynek támaszt. Ezek az eredmények nem csak a párosaink erőfeszítéseinek köszönhetőek, hanem a HMSG-nél mindenkinek. Tudom, hogy mit kértem tőlük néhány álmatlan éjszakával, hogy készen álljunk Finnországra. Lehet, hogy ez nem egy győzelem még, ugyanakkor egy világos jel, hogyha keményen dolgozol, meglesz annak az eredménye.”


Andrew


2019. augusztus 11.